„Kötelezőt" olvasni majdnem minden gyerek utál. Ha megkérdezzük őket, miért is utálják a kötelező olvasmányokat, akkor az első válasz általában az, hogy unalmasak, rosszak. És egyébként is, egy kötelező a legritkább esetben trendi.

Ezekben a válaszokban lényegében benne van mindaz, amit a magyar olvasáskutatók is állítanak. Hogy a kötelező olvasmányok nem veszik figyelembe a megváltozott viszonyokat: a gyerekek olvasási képességeit, érdeklődését, ízlését. A mai gyerekek zöme ugyanis a számítógépeken nő fel. Míg a szülők, pedagógusok számára a literalitás, a nyomtatott szövegek olvasása természetes, addig a digitális nemzedék gyermekeinek a multimédiás tartalmak jelentik az elsődleges ismeretszerzési forrást. Ezt bizonyítja az Országos Széchényi Könyvtár ezredfordulón végzett reprezentatív felmérése is, amely szerint a magyar fiatalok 51 százaléka egyáltalán nem olvas, 23 százalékuk pedig egy-két könyvet olvas el évente. Az ezredforduló óta a helyzet valószínűleg nem lett rózsásabb. A számokat látva valószínűsíthetjük, hogy gyerekeink közel negyede maximum a kötelező olvasmányt olvassa el, fele még azt sem.
Ennek a borzalmas arányszámnak egyik alapvető oka az, hogy a gyerekek nem tudnak olvasni. Bár pontos felmérések nem történtek még, de Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnökének véleménye szerint a magyar lakosság negyede(!) funkcionális analfabéta, ami az jelenti, hogy ismeri ugyan a betűket, de nem érti, amit olvas. Ám gyakorló szülőként, pedagógusként nem egyszer tapasztaljuk, hogy az egyébként jól olvasó, könyvtárlátogató gyerekek is utálják a kötelező olvasmányokat. Ennek elsődleges okát a könyvválasztásban kell keresnünk.
Gombos Péter olvasáskutató szerint a ma általánosan használt kötelező olvasmányok nem képesek bevonni a gyermeket az olvasás folyamatába. Az olvasás ugyanis aktív, alkotó folyamat: a gyerek a szöveg olvasása közben részesévé válik a történetnek, szeme előtt megjelennek az események, képzeletével kiegészíti, akár tovább is írja azt. A mai gyerekek azonban jobbára passzív olvasók: (jó esetben) elolvassák a kötelező olvasmányt, elvégzik a feladatokat, vagy megírják az olvasónaplót, amit a tanár követel, és ennyi. Ezzel azonban az irodalom elveszíti a lényegét: nem válik élet- vagy akár sorsformáló erővé. Üres szavakká degradálódnak így az irodalmi művek, olyan teherré, amely elriasztja a gyerekeket az olvasástól. Passzív olvasókká pedig azért válnak a gyerekek az iskolában, mert a kötelező olvasmányok szereplői, konfliktusai, a regények cselekménye számukra idegen, ismeretlen. Képtelenek azonosulni azokkal a konfliktusokkal, amelyek a katarzishoz vezethetnek. Életmódjuktól, gondolkodásuktól, etikai értékeiktől távol áll Nemecsek vagy Nyilas Misi értékrendje, gondolkodásmódja. Egyszerűen nem értik, hogy mit miért csinálnak. Miért olyan fontos a grund, vagy a miért olyan nagy cucc, ha valaki „pakkot kap". És itt a következő probléma: nagy gondot okoz a klasszikus művek nyelvezete és terjedelme is. A mai gyerekek zömének értelmező szótárral kellene olvasni a kötelező olvasmányok jó részét a régies nyelvezet miatt. Nem beszélve arról, hogy a kommentekhez, blogbejegyzésekhez szokott nemzedék számára inkább halálos fegyvernek tűnhet A kőszívű ember fiai vaskos kötete – ami biztos halált okoz, ha leesik a polcról –, mint olyan könyvnek, amit szívesen elolvasna. Ráadásul a számítógépes játékokhoz és akciófilmekhez szokott generációk számára bizony kevés az izgalom még a klasszikus kalandregényekben is.
A tanárok keze manapság ugyan nincs annyira megkötve, mint néhány évtizeddel ezelőtt, az olvasmányválasztásban mégis megmaradtak a régi, jól megszokott olvasmányok. A Magyar Olvasástársaság 2009-ben a felső tagozaton végzett felmérése szerint a magyartanárok közel 90%-a összesen hat-hét könyvből válogat, amikor kijelöli a kötelező és az ajánlott könyvek listáját. Listavezető Az egri csillagok és A Pál utcai fiúk (96%), majd a Szent Péter esernyője és a Légy jó mindhalálig (84%) következik, azután A kőszívű ember fiai (76%), míg a sort Az arany ember zárja (47%).
Nyilvánvaló, hogy a magyar klasszikusokat meg kell ismerniük a gyerekeinknek, ám az általános iskolai irodalomtanítás egyik fő célja az olvasóvá nevelés lenne. Az olvasáskutatók azt javasolják tehát, hogy a kötelező olvasmányok mellett a tanárok ajánljanak közösségi olvasmányokat is a gyerekeknek: olyan, akár kortárs irodalmi alkotásokat, amelyek megfelelnek a gyerekek olvasási szokásainak és igényeinek, s ezzel együtt magas irodalmi értéket képviselnek. Ezekkel az izgalmas könyvekkel rá lehetne szoktatni a gyerekeket az olvasásra, így később a kötelező olvasmányok sem jelentenének legyőzhetetlen akadályt.