A. és Sz. jól szituált, intelligens, rendes házaspár volt, akik szépen nevelték gyermekeiket, minden számlájukat idejében kifizették, és egyetlen szomszéddal sem vesztek össze soha.

A. és Sz. vasárnaponként rendszeresen ott volt a templomban – kivéve, amikor nyaralni mentek –, és tevékenyen részt vettek a gyülekezeti életben. Sz. finom süteményeket sütött a szeretetvendégségekre, a nyári hittantáborokra mindig szakított a szabadságából, hogy segíthessen a vezetőnek a gyerekek mellett. A. pedig ott volt műszaki tudásával, ha valamilyen technikai problémával került szembe a presbitérium, de fizikai erejét sem kímélte, ha két izmos karra volt éppen szükség.

A. és Sz. mindig dobott a perselybe valamit istentisztelet után, és az sohasem csörrent a ládikó alján, hanem halkan surrogott lefelé a nyíláson át. Amikor új padokra volt szükség a templomban, rögtön felajánlották az anyagi hozzájárulásukat, s ezt a szegényebb gyülekezeti tagok elismerő bólogatással nyugtázták – milyen jó, hogy valaki tud segíteni, ha már ők nem.

A-t és Sz-t kedvelte a lelkész, mert soha nem mondtak ellent neki, és nem kritizálták a prédikációit. Voltaképpen semmibe nem szóltak bele, ezért mindenki szerette őket. Azt senki sem tudhatta, hogy milyen szavak ütötte sebekkel a lelkén jön istentiszteletre Sz., A. pedig egy félmondatot sem tudna felidézni az igehirdetésből, mert ilyenkor végre volt egy nyugodt órája, hogy a készséges kis szőke kolléganőről ábrándozzon.

A. és Sz. követendő példa volt a gyülekezet fiataljai előtt, az idősek mindig őket említették, ha egy minden tekintetben összeillő párról volt szó, gyerekeiket pedig sokan irigyelték nagyszerű szüleik miatt.

A. és Sz. akkor sem fuvalkodott fel, amikor nagyobb összeget örököltek A. nagybátyjától, legalábbis látszólag megmaradtak olyannak, mint addig. Azt nem sejthették a hívek, hogy milyen elkeseredett vitákat szült ez az életükben hirtelen beállt változás: Sz. utazgatni szeretett volna, A. pedig új házba költözni. Abban viszont egyetértettek, hogy az új gyülekezeti házra mindenképpen adakoznak a pénzből, a többit egyelőre részvényekbe befektetik – A. kapott egy kitűnő tippet egy bróker ismerősétől.

A. és Sz. a Bibliában olvasottakhoz hűen, példamutató keresztyénként az örökség tizedét akarta felajánlani. Mivel hirtelen szerencséjüknek hamar híre ment, a gyülekezet már lélegzetvisszafojtva várta, vajon fogják-e támogatni az építkezést.

A. és Sz. kicsit megijedt, amikor elosztották tízzel az összeget. Biztosan tudnia kell mindenkinek, hogy mennyit örököltek? No, persze jó érzés lesz odaadni pénzt, látni a lelkész és a presbiterek mosolygó arcát, a megkönnyebbült örömet… Nagyszerű, megvehetjük a tartósabb cserepeket a tetőhöz, és egy szebb bejárati ajtóra is futja!

A. álmatlanul forgolódott, időről időre egy új autó jelent meg a szemei előtt. Talán ha mégsem adnának annyit. Egy kicsit le lehetne csípni belőle, és akkor, ha jól forog a pénzük a tőzsdén, egészen biztosan lesz ház is, autó is, utazás is, nem kell filléreskedni. Az adomány így is adomány, a gyülekezet örülni fog, ők vasárnaponként látják majd a szép épületet, a hálaadó alkalmon a lelkész megemlíti őket, köszönetet mondanak nekik a nagy anyagi segítségért, mindenki boldog lesz. Nem kell az orrára kötni senkinek, mennyi is pontosan az a tized. Felkeltette Sz-t, és némi rábeszélés után sikerült meggyőznie, hogy teljesen jó lesz így, a kecske is jóllakik...

A. és Sz. ünnepélyes arccal  nyújtotta át az átutalásról szóló bizonylatot istentisztelet után a lelkészi hivatalban. A várt hatás nem maradt el, sőt, egy kis emléktábla is szóba került, ami majd a gyülekezeti ház falán hirdeti a pénzzel és kezük munkájával hozzájárulók nevét.

A. és Sz. elégedetten ült be az autóba, jókedvűen összenevettek.  A. megszorította Sz. kezét, elindultak hazafelé. Sz. szórakozottan megnyomta a rádió gombját, éppen a déli híreket olvasták fel. Jól elszaladt az idő, gondolták szinte egyszerre, de sebaj, ma olyan szépen süt a nap, és mindjárt otthon lesznek. Egy kellemes férfihang éppen a belföldi eseményekről szólt: „A nagy részben külföldi tulajdonú  X. brókercég csődöt jelentett, csalás miatt több tulajdonost letartóztattak, a részvényesek végleg búcsút inthetnek a pénzüknek, több nagybefektető lett földönfutóvá.”

A napot hirtelen eltakarta egy fenyegető fekete felhő. A. és Sz. halottsápadt arccal nézett egymásra.  A rádió elkezdte játszani az Ó, érthetetlen kegyelem című dalt.