A srácaimtól megkérdeztem, hogy milyen másik szó jut eszükbe arról, hogy meta-etika, és a kisebbik azt mondta, hogy matematika. Innen a cím. Persze vannak azért a választásomnak mélyebb gyökerei is. A XX. század alapvetően fontos felfedezése, ha lehet ennek nevezni, hogy az etika objektív megalapozása nem lehetséges. Természetesen vannak ma is olyanok, akik ezzel nem értenek egyet, de mindenesetre sokan vitatják az abszolútumok jelenlétét, azok igazolhatóságát. Én a magam részéről nem tudom, hogy igazolható-e az abszolútumok léte, de arról meg vagyok győződve, hogy ez nem is szükséges mindenképpen. Hogy miért? Erre keresem most a választ.

A matematikai igazságok, mint tudjuk, olyan értelemben kikezdhetetlenek, hogy alapvetően, ha egy probléma igazolásának a levezetése helyes, akkor az a kérdéskör megoldottnak mondható. Persze ez nem jelenti azt, hogy végérvényesen megtámadhatatlan, hiszen lehetséges cáfolat is. Azonban mindaddig, míg ez meg nem születik, addig maga a bizonyított igazság áll. Minden levezethetőséggel együtt is, visszaemlékezve középiskolai tanulmányaimra, vannak olyan dolgok, amelyek nem levezethetőek, hanem axiómák. Azaz: kimondjuk valamiről, hogy az mi. Nem igazoljuk, hanem meghatározzuk. Ezzel dolgozunk azután a továbbiakban. Ha nagyon szélsőségesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy elhiszem, hogy ezek az önkényesen megválasztott meghatározások igazolások nélkül igazak.

Ha ez lehetséges a matematikában, akkor miért kell mindenképpen racionálisan levezetnünk bizonyos axiómákat, amelyek elfogadásához szintén arra lenne szükség, hogy axiómákkal dolgozzunk tovább? Olyan alapigazságokról beszélek itt, amelyek nem levezethetőek, hanem elfogadhatóak. Miért van nagyobb létjogosultsága annak, ami ésszel igazolható, annál, ami hittel elfogadható? Nem arról van itt természetesen szó, hogy a hit egy logikátlan és mindenféle racionalitást és realitást nélkülöző valami volna, hanem arról, hogy a valóság minden szegmense arrafelé is mutat, hogy kell lennie egy Istennek, aki ennek a világnak a teremtője. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire igazolható. Mármint az, hogy Isten léte felé mutat. Ha valaki azt mondja, hogy az nem igaz, hiszen nem tudom megmutatni, hogy miért is van ez inkább így, mint másként, akkor azt komolyan veszem. Ezért is mondtam azt, hogy ez nem olyanfajta levezethető egzakt tudás, ami igazolható, hanem ami elfogadható. Isten nem erőszakos szörnyeteg, aki mindenképpen ránk erőlteti a világot úgy, ahogy azt Ő akarja, hanem szabadságot ad nekünk, embereknek, hogy higgyünk benne. A szabadság pedig az egyik legnagyobb érték, amit mondani tudok. Ez az, amitől nem vagyok robot, hanem dönthetek, hogy így vagy úgy élem az életem.
Isten létének elfogadása nem kényszer, hanem lehetőség. Lehetőség, amivel lehet élni...