A hitelesség... nagy kérdés. Fontos kérdés. De megválaszolható-e? A legtöbbször úgy látom, hogy nem. Nem megválaszolható, mert egyszerűen lehetetlen, hogy a kérdést feltevő és a kérdést megválaszolni szándékozó elvárásai és lehetőségei találkozzanak. Ezért fából vaskarika a téma. Emellett viszont megválaszolása kikerülhetetlen, mert enélkül a lelkészi munka, de a keresztyén élet sem értelmezhető. Ezáltal lesz bármi is valamire való. Így mutatkozik meg, hogy mi és mennyire az, aminek valaki mondja. Ezért aranyalma ezüst tálcán.

Valamikor régen, amikor Miskolcra költöztem, egy villanyszerelővel beszélgettem, hogy miben is áll a(z autó)vezetés, és akkor közös megegyezéssel arra a következtetésre jutottunk, hogy "aki vezet, hibázik". Persze lehetnék nagyképű, és mondhatnám, hogy "ááááááááá, dehogy. Én mindig és mindenkor csak úgy és csak ahogy lehet és szabad, úgy közlekedtem, hibát soha nem ejtve", de a fejem azért tudja, hogy már hibáztam bizony én is. Nem azt jelenti ez, hogy nem szeretnék nem hibázni, de sajnos, mivel ember vagyok, ha vezetek, hibázok. Mennyire sokan várják el, hogy a hitelességemet is olyan formában mutassam meg, hogy én aztán hibátlan vagyok, pedig én is élek/vezetek, épp' úgy, ahogy ők is...
Egy másik vezetéssel kapcsolatos történet is hasonló irányba mutat. Nem oly' régen egy rendőr egy általa szabálytalannak vélt előzés után megállított, és miután ellenőrizte és visszahozta a papírokat, , megkérdezte, hogy milyen alapon használom én ezt az autót. Erre mondtam, hogy mint az egyházkerület alkalmazásában álló lelkész van jogosultságom használni a kis Skodát. Erre jött a kérdés, hogy "Ön lelkész?", majd a folytatás: "hát csodálkozom..., mert egy ilyen súlyos szabálytalanságot...", mintha az eljárás része volna, hogy az életemet mérlegre tegye egy (vélt vagy valós) közlekedésben elkövetett szabálysértés miatt, és gyorsan és szinte meggondolás nélkül könnyűnek találja az életemet... megkérdőjelezve így a hitelességem, a foglalkozásom, a hivatásom, és végső soron az életem. Mondanom sem kell, hogy nagyon nem esett jól, hogy ezt megteheti velem. Milyen sokszor bánnak hasonlóan velünk a körülöttünk lévő emberek is! Úgy gondolják, hogy abban a székben ülnek, ami feljogosítja őket arra, hogy ítélkezzenek. Legfőképpen pedig sokszor semmilyen ügyek miatt. Milyen jó lenne, ha nem ez a "pejoratív értelemben vett szentség" volna a hitelesség mértékegysége, hanem valami más. De hát sajnos a világ már csak ilyen. Úgy és akkor ítél meg, amikor neki jólesik, és annak alapján, aminek alapján ő jónak látja. Kérdések és válaszok nélkül...

Persze ez ellen tehetünk is. Mondjuk például azt, hogy mi nem ülünk bele ebbe az ítélőszékbe. Mondhatjuk, hogy mi nem tudunk valakinek a barátai lenni, vagy, hogy nem tudjuk a vélt párunkat tovább párunknak nevezni, mert bizonyos dolgokat nehezen emésztünk meg, de a másikat emberségében ekkor sem kérdőjelezhetjük meg. Hitelességében sem. Hitelessé tehet egy-egy esemény, és a hitelünket el is veheti: ez igaz. Azonban az is igaz, hogy egy-egy történés kiragadása még nem szükségszerűen igazolja vagy veszi el a hitelünket.

Mitől lesz akkor mégis valaki hiteles? Azt hiszem, attól, ha vállalja magát. Vállalja azt a valakit, akit Jézus is vállalt. Vállalja azonban emellett Istent is, tudva, hogy csak e kettő együtt adja meg a lehetőséget arra, hogy valóban hitelesnek mondhassa magát. Miért? Mert egész valómat ez határozza meg: hogy milyen vagyok és hogy milyen vagyok Isten előtt. A legnagyobb hibáimmal és baklövéseimmel együtt is vállalható vagyok Istennek, akkor vállalható kellene, hogy legyek a magam és így talán mások számára is. Persze ne legyünk naivak: a hibákkal teletűzdelt és a bomba sújtotta életek már nem lesznek olyanok, mint előtte, de ettől még lehetnek élhető életek. Lehet, hogy elvesztünk szomszédokat, kollégákat, családtagokat, barátokat, szerelmeket, de az életünkkel ekkor is kell valamit kezdenünk. No, és hogy ezt hogyan tesszük: ez mutatja meg végül is a hitelességünket.
A fekete és a fehér hitelessége is valóság - de főként a mennyországban, míg itt, ebben a világban leginkább mégis a szürke hitelessége létezik és látszik megvalósulni. És ezzel nem csak meg kell barátkoznunk, hanem integrálnunk is kell tudni.