Novoszádi Zoltánnal, a Pünkösdi Teológiai Főiskola pasztorálpszichológiai szak növendékével a Cross Sound összművészeti fesztiválon találkoztam. A nyári hőség elől a vajtai Zichy-kastély gyönyörű zöld, árnyékot adó fái alá rejtőztünk, ahol egy padon ülve az igazi szabadságról és a függőségekből való szabadulásról beszélgettünk. Zoltán egy három alkalomból álló „Szabadulás útja" címet viselő előadást, beszélgetést vezetett a téma iránt érdeklődőknek. Az út, amely által Isten felkészítette őt jelenlegi szolgálatára sok mélységen keresztül vezetett, közel 35 évig az alkohol fogságában élt, ma szabadulásának történetét osztja meg másokkal.

Milyen volt az életed alkoholistaként?
Volt egy mély szeparáltság az életemben, nem volt pozitív az istenképem, mindenért őt okoltam, ami velem történt, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Ezt a mély fájdalmat csillapítottam az alkohollal.
Az alkohol az alkoholistának jó, csak egy idő után benyújtja a számlát, kezdi átvenni a kontrollt.
A szorongás folyamatosan szűkülő spirál, ami elviselhetetlen egy idő után, én nem ismertem más gyógyszert. Ahhoz hasonló felszabadultságot, amit a bűnvallás és az imádság adhat a keresztény testvéreknek, egy alkoholistának az első dupla vodka okozhat. Azért nehéz a szenvedélybetegséggel kívülálló számára bármit kezdeni, mert pont ezt akarja elvenni az embertől, ami segít neki, és ezt addig nem akarja odaadni a függő, míg nem ismer mást. Nálam is így kezdődött, majd lassan az élet minden eseményéhez kapcsolódott az ivás...

Mi jelentett fordulópontot?
Jézus engem akkor szabadított meg, amikor még nem ismertem őt, azt gondoltam, hogy rám Isten nem figyel. Volt egy mélypontom, amikor már 3 éve próbáltam abbahagyni az ivást, de mindig egyre mélyebbre süllyedtem, teljesen reménytelennek tűnt bármilyen emberi megoldás.
Ekkor térdre hulltam és azt mondtam: „Istenem, segíts, bármit megtennék, hogy ne kelljen meginnom ezt a pohár bort, mert én ezt már nem bírom!" Ekkor elszállt belőlem minden félelem. Felhívtam egy barátomat, akiről tudtam, hogy már 5 éve nem iszik és csatlakoztam a csoportjukhoz, ahol megbeszélték a problémáikat, imádkoztak velem, és onnantól kezdve nem iszom.
Úgy éreztem, hogy elfogadtak engem olyannak, amilyen vagyok, szerettek. Ez megváltoztatta az egész életemet, és azóta azon munkálkodom, hogy erről a csodáról mindenki értesüljön.

Egy ilyen lépésre nem egyik napról a másikra veszi rá magát az ember...
Addig nem megy a változás, amíg nem akarjuk beismerni gyengeségünket.
Elveszítettem 70 millió forintot és 20 évet az életemből. Az alkoholizmus nem az alkoholról szól. Az alkohol csak eszköz volt a szorongás, a düh oldására. Be kellett ismernem, hogy ha minden, amit én jónak gondolok, jó szándékkal teszek, ide vezet, akkor lehet, hogy itt az ideje, hogy megtegyek olyan dolgokat, amiket nem szeretnék.
Rab szerintem az, aki folyton azt teszi, amit jónak érez. A szabadságom azzal kezdődött, amikor olyanokat is megtettem, amit korábban nem láttam jónak. Korábban mindig a legjobbat választottam a lehetőségeim közül, amelyiket leginkább jónak láttam, igaznak hittem, de ez rossz irányba vitt engem. Fel kellett ismernem, hogy hibás lehet valahol az én gondolkodásom, és ma megteszek olyat is, amiről nem feltétlenül gondoltam korábban, hogy jó lehet nekem. Nem az érzelmeim irányítanak, és ez szabadság számomra.
Először életemben elkezdtem közeledni a mérhetetlen világ felé, elkezdtem hinni valamiféle „felsőbb erőben". Másfél év után éreztem, hogy ez kevés, szerettem volna közeledni hozzá, választanom kellett, hogy miben hiszek, a magam képére kreált hitben, vagy a kereszténységben. A kereszténységet végül azért választottam, mert az állt távolabb tőlem, elkezdtem gyülekezetbe járni, és megnézni, hogy mit értek félre – szerencsére kiderült, hogy mindent.

Miért nevezed magad még mindig alkoholistának?
Szeptember 8-án lesz ezer napja, hogy nem iszom. Attól még egy cukorbeteg cukorbeteg marad, hogy tartja a diétát. Nekem ez jutott. Az alkoholizmus számomra áldás, mert ha ez nem lett volna, lehet, hogy lenne egy átlagos életem, dolgoznék kilenctől ötig, a hűtő tele van, a gyerek felnő, és leketyegne úgy az életem, hogy vak voltam végig. Nem hibáztatom magam ezért, nem tehetek róla, hogy ezen mentem keresztül, az én életemben ezt használta Isten. Állandóan ébernek kell lennem, folyamatosan élő kapcsolatot kell ápolnom Jézus Krisztussal, mert csak őbenne tudok józan maradni és olyan hálás szívet ápolni, amellyel képes vagyok másoknak adni.

Miért nincs családod?
Egyrészt tudatos döntés volt részemről. Tudtam, hogy nem helyes, ahogyan élek, nem akartam magammal húzni senkit, először én akartam megváltozni. Másrészt az önzőségem miatt sem. Minden alkoholista nagyon önző, áldozatot hozni egy kapcsolatért, gyerekekért túl sok lett volna, ez nem fért bele. Ma már ezt a területet is az Úrra bízom.

A Fesztivál alatt főleg keresztények hallgatták az előadásodat. Szerinted a keresztény ember is lehet függő?
Emberek vagyunk mindannyian, mindenki lehet függő. A bennünk lévő űrt próbáljuk valamivel betölteni. A feszültség levezetésére sokszor pótcselekvésekhez nyúlunk, ki az alkoholhoz, ki a drogokhoz, van, aki dohányzik vagy vásárolni megy. A függőség jellemzője, hogy örömet szerez. Van, aki étellel, van, aki itallal, utazással, vásárlással, edzéssel szeretné betölteni az életét, szeretnénk magunkat szép dolgokkal körülvenni. Ezekből lehet függőség, ha valami átveszi az irányítást, ha túl fontossá válik.
A függőség viselkedési forma. Nem az alkohollal van a baj, hanem, azzal, aki mértéktelenül issza. Visszaesés lehet alkohol nélkül is, ha nem engedjük be a szeretet az életünkbe, ismét a szorongás, a feszültség uralkodik el rajtunk.

Ha csak egy tanácsot adhatnál azoknak, akik függőséggel küzdenek, mit mondanál nekik? Mi az első lépés?
Egyetlen dolog van, ami meg tudja változtatni egy ember életét, az a kegyelem. Arról tudok bizonyságot tenni, ami nekem segített, de mindenkinek más az útja. A titok a szándék, a változásra való hajlandóság – valami ilyesmit mondanék magamnak, ha néhány évvel korábbi énemnek tanácsot adhatnék, hogy hogyan lehet eljutni oda, ahol most vagyok. Én nem tudom megmondani a másik embernek, hogy mire van szüksége – nekem is évekbe telt –, legfeljebb terelgetni tudom, példát mutatni, amihez a legfontosabb a hitelesség. A változásra való hajlandóság a legnehezebb ügy. Önmagunkat feladni – ez az utazás gyötrelmekkel és ajándékokkal is jár egyszerre.