Különös karácsony volt. A SOTE I. számú klinikája kongott az ürességtől. Mindenkit hazaengedtek, csak páran voltak, akik az égi gyermek anyjának nyomdokaiba léptek, az ünnepek idején adtak életet.

Már 9 nap telt el a kiírt időponthoz képest. Tudta, ha a következő napig nem indul be a szülés, orvosi beavatkozással kell megszülnie harmadik gyermeküket.

A már nehezen viselt nagy pocakkal egyre inkább kerülte a zsúfolt adventi vásári forgatagot, a rokonok és ismerősök kérdésáradatát, a telefonon érdeklődők kíváncsiskodását. Az advent, a várakozás megannyi árnyalata eltöltötte már: rákészülés, belefeledkezés, megpihenés, izgalom, türelmetlenség, toporgás, sürgetés, rimánkodás, könyörgés: Miért késlekedsz?! Indulj már!

Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!

December 22. 9 óra. Az utolsó kialkudott időpont. Még reménykedett. Csak eljön addig a szülés ideje! Mennyire nem mindegy a kezdet! Mennyire más az isteni és az emberi akarat! Amennyire más az előre egyeztetett és a váratlan találkozás, a megbeszélt és a meglepetés ajándék.

Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

December 22. Már a kórházban várakozik. Szülészeti osztály. Bezsúfolva egy utolsó helyre a szűkös kórterem egyik sarkába. Vizit, vizsgálatok, adminisztráció. A család, a két nagyobb gyermek 110 km-re. Közelben lévő barátai, rokonai, ismerősök már mind az ünnepre készülnek. Mindenki tesz-vesz, takarít, süt, főz, csomagol.

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

December 23. Hajnal. Fájások. Öröm. Mégiscsak! Betelt az idő! Nem emberek akaratából. Ha felülről a fájdalom, még a szenvedés is elviselhetőbb. Csak a cél van előtte, az élet csodája, a holnap, a fájdalmon túl.

Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

December 24. A kórház óráról órára ürül. Mindenki hazaindul, aki teheti. A veszélyeztetetteket is hazaküldik. Csak az 1-2 napos újszülöttek és az anyák maradnak a Szentestére.

És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

Csak ketten maradnak. A hatágyas kórteremben a széles kórházi ágyon összebújik az anya és a karácsonyi gyermek. A magas, visszhangzó falak közt minden mozdulatnak, minden levegővételnek súlya van. A gyermek szuszogása, az anya lehelete összeér.

Kopogtatnak. Kedves arc. Egy barátnő. Ajándékot hozott és egy gitárt, karácsonyt dalolni. Ahogy az anya ismét a gyermekkel marad, maga elé veszi és pengetni kezd.

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

Újabb kopogás. Most már többen, egy egész baráti család áll az ajtóban. Igazi szentesti kompánia. Már szól is a református karácsonyi ének, felerősítik az üres folyosók és a termek vastag falai, dicséret zengi be a klinikát!

A pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.”Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Lassan, nehezen alszik el. A fehér lepedős vas kórházi ágyon ketten kuporognak. Nézi, hosszan nézi a pólyába kötözött szuszogó csomagot, ahogy időnként fel-felnyitja szemhéját, grimaszol, szopiért cuppog, ásít, tátog. Ahogy lassanként ő is engedi, hogy lecsukódjon a szeme, még utoljára beletekint a távolság és a közelség örvényébe, az idei karácsony fényeibe. Távol az otthontól, a társtól, a két nagyobb gyermektől. Közel Istenhez, az Égi és a megszületett gyermekhez. Távol a megszokottól, a kiszámíthatótól, az eltervezettől. Közel a különöshöz, a váratlanhoz, a semmihez nem fogható csodához, az élet ajándékához.

Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében.