Egy elhanyagolhatatlan tényezőt hajlamosak vagyunk kifelejteni a számításainkból. Elfelejtjük, hogy minden megérkezés valami elmúlásának és valami más kezdetének a határán van.

Rég rájöttem arra, még Hankiss Elemér Félelmek és szimbólumok és Az ezerarcú én című könyvei olvasása közben egyetemistaként, hogy amire vágyunk, nem más, mint az édenkert. Az édenkert viszont nem azonos a mennyországgal, mert nincsenek előzményei. Az előzmények nélküli állapotra vágyunk. Amikor még nem tartottunk sehonnan sehová. Az illúzió, amit a vallás kapcsán Marx a keresztényekkel szembeni kritikaként fogalmaz meg, nem a menny, hanem az édenkert. A bűneset előtti állapot utáni sóvárgás. A legnagyobb illúzió ezért éppen az, ha úgy teszünk, mintha nem történt volna meg a bűneset, és az ember nem űzetett volna ki a paradicsomból.

Az ember sírva jön a világra. Megérkezik valahová, és onnan tudja, hogy megérkezett, hogy rossz itt lenni. Visszavágyik az előző állapotba.

Első nap az iskolában. Emlékszem a gyerekek kétségbeesett arcára, amikor a szüleik otthagyták őket. Világos volt, hogy valami visszavonhatatlanul új veszi a kezdetét. Az iskolakezdéssel együtt járó sírás. Valami elkezdődött, mert valami véget ért. A kötetlen otthonlét a családi környezetben.

Honnan tudom, hogy megérkeztem valahová? Erre a kérdésre emberek milliói ezt a választ adják: onnan, hogy jól érzem magam. Általában nem azok adják ezt a választ, akik jól érzik magukat, hanem akik nem.

Akik valóban jól érzik magukat, tudják, hogy ez döntés. Az élethez viszonyulás kérdése, és nem a körülmények együttállásának a következménye. Akik úgy vélik, a beérkezettség tétlen várakozás eredménye, azok azt gondolják, hogy nem ők futnak a cél felé, hanem a cél közeledik hozzájuk. Komikus. Erre mondták gyerekkoromban, hogy mire vársz, hogy a sült galamb a szádba repüljön?

Van rossz értelemben vett várakozás is. A rossz értelemben vett várakozás jele az, hogy már hosszú-hosszú ideje nem érkezem meg oda, ahová meg szeretnék. Amikor a buszt az erdő közepén várjuk. Vagy a vonatot a hegytetőn. Amikor azt várjuk, hogy a hegy menjen Mohamedhez. Persze, nem megy, mi meg úgy érezzük, kitolt velünk az élet vagy a jó Isten, mert mindenki másnak összejött az élet. Én meg sehová sem jutok. De vajon nem arra várok-e, hogy a cél érjen el hozzám, ahelyett, hogy én érnék el a célig?

Az embernek, ha igazán őszintén teszi fel a kérdéseit, be kell ismernie, hogy igaza van a Bibliának, amikor azt mondja, hogy átutazóban vagyunk ebben a világban. Hogy a beérkezettség elérhetetlen. Csak azokat gondoljuk beérkezettnek és gond-nélkülieknek, akiknek nem ismerjük az életét belülről. Mások élete mindig zöldebb. A keresztény élet a mennyek országának a kiteljesedése. Egy cél felé haladás. Ezen az úton szakaszok vannak. Valami véget ér és valami kezdetét veszi. Onnan tudhatom, hogy kezdetét vette valami, hogy elgyászolom azt, hogy ami eddig volt, véget ért. Honnan tudhatom, hogy megérkeztem valahová? Onnan, hogy sírok. Az ember minden igazán jelentős eseménynél sír, még akkor is, ha ez a sírás nem fizikai.

Már egy éve házasok voltunk a feleségemmel, amikor nagyjából egyszerre tudatosodott bennünk, hogy ez már így marad. Már soha nem fogunk senkivel „úgy” megismerkedni, már együtt fogunk maradni. Ez megrémített minket. Nehéz időszak volt, de ebben a nehéz időszakban gyászoltuk el szingli önmagunkat, és vette kezdetét a tényleges értelemben vett házasság. Azt gondoljuk, hogy akkor érkeztünk el a házasságig, amikor eljegyezzük egymást vagy amikor házasságot kötünk, de igazság szerint nem az ünnep, a gyűrű és a templomi szertartás jelentette a megérkezést, hanem az a felismerés, hogy már soha nem lesz semmi úgy, mint előtte volt. Ez kétségbeejtő, de ezen a traumán keresztül nyílt meg az út előttünk a szingliségből a házasság felé. Így érkeztünk meg a házasság kezdetéhez. Hogy azon belül mikor érkezünk meg a célig? „Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője / segítőtársa leszek. Isten engem úgy segítsen!” A beérkezés a meghalás, ami egy új kezdet nyitánya.