Miattatok káromolják

az Isten nevét

Kemény beszéd ez, Uram! De igaz, mint minden szavad. Bizony, káromolják miattunk a Te neved, mert mondjuk ugyan nap mint nap, hogy jöjjön el a te országod, de nem vágyakozunk eléggé erre az országra. Mondjuk ugyan, hogy miképpen mi is megbocsátunk, de nagyon nehezen engedjük el testvérünk adósságát. Mondjuk ugyan, hogy szabadíts meg a gonosztól, de gyakran mi magunk engedjük be a gonoszt a fülünket-szemünket csiklandoztatva.

Jézus keményen kikelt kora farizeusainak képmutatása ellen, aligha nézi jó szemmel a mi farizeusságainkat. Megítéljük a más hitűt, kioktatjuk a tévedőt, hajszálpontos tanítást dolgoztunk ki, megvannak a szabálykönyveink, szertartásaink – szép fehér meszelés. De van-e belül élet? Hagyunk-e teret az irgalomnak, a szeretetnek, a türelemnek és a megbocsátásnak? Jól érzi-e magát nálunk a vendég? Szívesen látjuk-e a keresőt akkor is, ha nem ismeri a szabályokat, az egyházi illemtant? Várjuk-e haza a tékozlókat?

Jaj nekünk, ha a kívülállónak törvények, tilalmak, frázisok vagy poros könyvtárak jutnak eszébe az egyházról. Jaj, ha templomaink hideg műemlékké válnak. Jaj, ha intézményeinket könyörtelenül a pénz vezérli, mint a világi intézményeket. Jaj, ha csak egymást szeretjük, ha nem merünk kiszóródni a sótartóból.

Merjünk azzá lenni, amire az elhívásunk szól: Isten gyermekei, akik teljes bizalommal vannak mennyei Édesapjuk iránt, akik tudják, hogy Isten tervei tökéletesek, ezért nem aggodalmaskodnak, hanem nyitott szívvel, nyitott szemmel, nyitott füllel élnek. Nekem ez azt jelenti, hogy igyekszem a szívemet újra meg újra Isten hullámhosszára hangolni, az ő irányítására hagyatkozva élni és ahányszor elesem, fölkelni, mint a járni tanuló gyermek. Hiszem, hogy nem a hibátlan, tökéletes élet tesz igazán tanúságot Istenről, hanem az, ha merünk hibázni és merünk bocsánatot kérni. Egymástól is, az Úrtól is. Ha merünk megbocsátani. Ha merünk bízni. A Gondviselésre bízni önmagunkat, szeretteinket, a világot – azaz annyit tenni, szervezni, cselekedni, amennyit Isten kér, nem többet. Nem azért imádkozva, hogy a mi akaratunkról meggyőzzük Istent, hanem azért, hogy felismerjük és be tudjuk fogadni az ő akaratát. Így megmaradhatunk a szív békéjében, nem kell rohanássá válnia az életünknek.

Ha megteremjük a Lélek gyümölcseit, nincs ellenünk törvény, nincs miért káromolni minket és a mi Istenünket. Szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmérséklet – olyan szépséges, zamatos gyümölcsök. A világ pedig epekedik utánuk. A mi hivatásunk, megtisztelő megbízatásunk, hogy megteremjük testvéreink számára is e gyümölcsöket, engedjük, hogy bennünk is fölfakadjon, rajtunk keresztül is kiáradjon az élő-éltető víz, hiszen a világ sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását! 

Vissza a tartalomjegyzékhez