Ahol fontos vagy

2021. február 15-ig lehet jelentkezni a Károli Gáspár Református Egyetem szeptemberben induló képzéseire.

„Minőség. Közösség. KÁROLI. Ahol fontos vagy!” – hirdeti magát a felsőoktatási képzésekre felvételizők számára a Károli Gáspár Református Egyetem. Nem véletlen, hogy az intézmény nem csupán a HVG Diploma 2021 rangsorának hetedik helyezését hangsúlyozza, vagy azt, hogy oktatói kilencvenhét százaléka rendelkezik tudományos fokozattal (a Hittudományi Karon ez száz százalék), esetleg a tehetséggondozást, a szakkollégiumokat és az ösztöndíjakat. A Károli számára ugyanis a szakmai minőség mellett kiemelten fontos az a közösség is, amely részben a református keresztyén etikán és hagyományokon, részben a létszámból fakadó családias hangulaton alapszik.


Az egyetemnek sajátos arculatot ad ezen felül az is, hogy egyszerre nagy múltú és fiatal egyetem: bár jelenlegi nevén 1993-ban alapították, jogelődje az 1855-ös alapítású Pesti Theológiai Akadémia (az 1873-as városegyesítés után Budapesti Református Teológiai Akadémia néven folytatta). Ebből kifolyólag egyszerre képviseli a régi és az újat, a hagyományt és a megújulást, a folytonosságot és a szakmai nyitottságot. Hallgatói jelenleg öt különböző karon végezhetik tanulmányaikat: az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi, a Hittudományi, a Szociális és Egészségtudományi és a Tanítóképző Főiskolai Karon.

Az Állam- és Jogtudományi Kar fokozott figyelmet fordít a közszektor igazgatásához szükséges ismeretek, valamint a versenyszféra jogi intézményeinek oktatására. Az utóbbi évek során a hagyományos jogászképzésen túl a kar üzleti és a társadalomtudományi képzésekkel bővítette kínálatát. A kar célja, hogy a református jogakadémiák nyomdokain haladva keresztyén szellemiségben képezze hallgatóit, ugyanakkor nyitott a technológiai fejlődés legújabb eredményei iránt, a XXI. század kihívásainak is megfelelve. Az osztatlan jogászképzés mellett szakirányú továbbképzést és PhD-képzést is kínál.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar nagy hangsúlyt helyez a magyar és a nemzetközi protestantizmus hagyományainak, a keresztyénség kulturális értékeinek ápolására és az egyes tudományágak e hagyományokra épülő, a jelen tudományos irányzatait és kihívásait is figyelemmel kísérő művelésére és oktatására. A BA- és MA-képzés, valamint az osztatlan tanárképzés mellett szakirányú és pedagógus-továbbképzést folytat, Történelemtudományi Doktori Iskolát is működtet. A kar Magyarország második legnagyobb bölcsészettudományi fakultása.

A Hittudományi Karon olyan leendő lelkészeket, teológusokat, vallás- hit- és nevelőtanárokat szeretnének képezni, akikre jellemző a hivatásuk iránti elkötelezettség, a szakmai és hitbeli téren az eredetiségre való törekvés, az inspirált és megszólított református életérzés, az autentikus szakmai jelenlét iránti igény komolyan vétele, valamint a kreativitás fontossága. Az osztatlan és MA-képzés és a szakirányú továbbképzés területei mellett PhD-képzést is folytat. A kisebb hallgatói létszám lehetőséget kínál a koncentráltabb, személyes kapcsolatfenntartásra hallgató-hallgató és oktató-hallgató között.

A Szociális és Egészségtudományi Kar célja, hogy a magyar református felsőoktatás évszázados hagyományainak erős fundamentumára építve olyan szociális és egészségügyi szakembereket képezzen, akik megalapozott, sokrétű tudásukkal felvértezve magabiztosan megküzdenek a jelenkor bonyolult szakmai és emberi kérdéseivel. Az alapképzések mellett szakirányú továbbképzést és szociális vezetőképzést is folytat. A kétféle szakterület összevonásával születő kar történetéről és szellemiségéről korábban Mogyorósi András dékán mesélt portálunknak, a vele készült interjú itt olvasható.

A Tanítóképző Főiskolai Kar hazánk egyik legrégibb, legkisebb, a rendszerváltás idején elsőként induló egyházi pedagógusképző intézménye, amely emellett hitéleti területen is indít képzéseket. Nagykőrösi képzési helyén a magyar felsőoktatásban szinte egyedülálló módon jelenleg is lehetőség van két alapképzés párhuzamos teljesítésére – akár teljes állami ösztöndíjjal –, amennyiben a hallgató református felekezeti képzést (kántor vagy református hittanoktató) párosít más, nem hitéleti szakkal. A kar szakirányú továbbképzésre is lehetőséget biztosít. Végzett hallgatói között a pályánmaradási arány 70-80%

Az általános felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési határidejének 2021. február tizenötödikei lejárta előtt – hogy megkönnyítse leendő hallgatói döntését, valamint megválaszolhassa kérdéseiket –, az egyetem több kara is nyílt napot rendez február elején – a járványhelyzetre való tekintettel online formában. A már lezajlott online nyílt napok videófelvételeinek egy része utólag is megtekinthető a Károli YouTube-csatornáján:

A KRE-BTK BA-képzéseiről:


A KRE-BTK MA-képzéseiről:


A KRE-TFK képzéseiről:


További érvek a Károli mellett: http://www.kre.hu/felveteli/miert-a-Karoli.php

Érdeklődni az alábbi csatornákon lehet:

  • E-mail: felveteli@kre.hu
  • Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) Tanulmányi Osztály: +36 (1) 370 8601
  • Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) Tanulmányi Osztály: +36 (1) 483 2902, +36 (1) 483 2923
  • Hittudományi Kar (HTK) Tanulmányi Osztály: felveteli.htk@kre.hu
  • Szociális és Egészségtudományi Kar (SZEK) Tanulmányi Osztály: +36 30 574 5215
  • Tanítóképző Főiskolai Kar (TFK) Tanulmányi Osztály: Nagykőrös – 06 30 564 9331, Budapest – 06 30 655 8577, Kecskemét – 06 30 654 1341
  • Telefonon munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9.00–14.00 óra, pénteken 9.00–12.00 óra között várják a hívásokat!



Kép: Károli Gáspár Református Egyetem