„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Ezrek érkeznek Zánkára
A Kárpát-medence egészéből, Amerikából, de még a Közel-Keletről is érkeznek fiatalok a Magyarországi Református Egyház fesztiváljára, a Csillagpontra. Július 14. és 19. között több mint 150 program közül választhatnak a résztvevők.

„Lélegezz fel!” – ez a mottója az idei Csillagpontnak, amely ezalkalommal kiemelten foglalkozik a fiatalokat érintő egyik legaktuálisabb kérdéskörrel: a különféle szorongásokkal. Tapasztalt lelki vezetők áhítatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, előadásokon keresztül is mutatnak evangéliumi válaszokat, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a táborozókat. Fellép többek között a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, a Platon Karataev vagy a keresztyén rapper, Tibes.
2025 az Ifjúság Szolgálatának Éve a református egyházban, ezért minden korábbinál nagyobb szabású rendezvénnyel készülnek a szervezők. Mint fogalmaznak, a Csillagpont célja, hogy Isten szeretete által evangéliumi megújulást, megtéréseket hozzon minden magyar fiatal életébe. A fesztivál értéket teremtő, életeket formáló és emberi kapcsolatokat építő közösség, több mint hatszáz önkéntes munkájának a gyümölcse.
A kétévente megrendezett eseményre ezúttal a világ számos pontjáról – a tengeren túlról vagy épp a Közel-Keletről is – érkeznek majd résztvevők. A szervezők fontosnak tartották, hogy az ukrajnai háború következményeitől szenvedő kárpátaljai fiatalok is részesei lehessenek az élménynek, ezért közülük kétszázan teljesen ingyenesen vehetnek részt a hatnapos fesztiválon.

Fotók: Todoroff Lázár (reformatus.hu)