Az idei év tükör: amit látunk benne, nem mindig csupán időszakos állapot; talán az egész életünkre vonatkozik. Egyik legelemibb élményünk lehet a hiány – Istené, a szentségé, a találkozásoké. A hiányról gondolkodott az idei Koinónia tábor közössége is, ezúttal online kapcsolódásokban, a testet öltés tapasztalata nélkül. A testet öltés – Krisztusé – hitünk alapja, ami nélkül nem állhatna helyre a kapcsolódás Isten és ember között. „Ha kikerüljük a megtestesülést, minden Istenről való gondolkodás üres spekuláció” – mondta tábori áhítatában Horváth Levente református lelkész. Új kenyér ünnepén az alábbiakban ebből idézünk.

„Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” (János evangéliuma 6. rész, 51. vers)

Enni – teljesedni
Krisztus az ember teljességre való vágyát szólítja meg – ez olyan elemi vágy, mint az evés – kezdte áhítatát a lelkész. „Isten eljön az Ő templomába: tisztátalanságunk közepette oda vágyik, ahol a legundorítóbb az ember, ott lesz testté, ott azonosul velünk.” Jézus ezért mondja zsidó hallgatóságának, még akkor is, ha az számukra botrányos: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. (53. vers)

Krisztust a tapasztalatban kell megismerni, nem csupán dogmaként, de fordítva is igaz: nem csupán misztikus tapasztalatként – hangsúlyozta a lelkész. „A szenvedés ki kell, hogy ellensúlyozza a gyönyörködés mérlegét, hogy az elragadtatás is hiteles legyen, mert a törvény bűnt megítélő terhe, az emberi lélek pokoljárása nélkül nincs feltámadás. Ezért lehet azt is kimondani: erős a szeretet, mint a halál.”

Jézus testében részesülni igaz, megszabadított emberré tesz. „Az ember hiánylény, Jézus azonban ennél is többet állít: aki nem eszi az ő testét és nem issza az ő vérét, annak fogalma sincs arról, mit jelent személynek lenni. Nem jutott még el a hiánylény teljes megváltásának megtapasztalására – ezt jelenti az evés.”

Ember alakú űr
Krisztus a megtestesülését adja eledelül, testét mint azt a köztes teret, amely összeköt minket vele. „Azt a köztes teret befogadni, amely összeköt a másikkal, önmagammal, Istennel, azt jelenti: jelentést adunk az embernek. A jelentés nélküliség az életet értelmetlenné teszi, míg a kapcsolat identitást ad az embernek és értelmet az életnek. Isten azért teremtette az embert, hogy kapcsolatba léphessen valakivel, akit szerethet. Nem pedig valamivel – az egész teremtett világ valami. Isten arra vágyott, hogy ne legyen teljes nélkülünk, önmagával minket akar betölteni, mi pedig ővele magunkat.”

Az, hogy az ember hiánylény, nagyon félrevezető is lehet. „Az emberek úgy definiálják a kapcsolatot, hogy hiányzik belőlem valami, és te kiegészíthetsz engem. De a hiányom nem azért van, hogy másokkal pótoltassam be – rákényszerítsek másokat, hogy ami nem vagyok, azt magukból nekem adják. Pedig a bennünk lévő űr nem ember alakú, hanem Isten alakú. Akiben viszont megtörténik a beteljesedés, azt élni kezdi az élet, az élet pedig nem más, mint Krisztus. Ekkor már nem azt keresem az embertársban, hogy kiegészítsen engem, hanem hogy neki adjam az én teljességemet – Krisztusban ugyanis az Isten teljessége lakott testileg, ezért ha valaki eszi az Ő testét, akkor ő maga is teljes. A Krisztus testében nem adhatunk egyebet, mint a teljességünket.”

„Nincs nagyobb szentség a földön, mint a test”
Isten Ádámot és Évát az Ő képére és hasonlatosságára teremtette, kapcsolódásuk jelenti az istenképűségüket – és a miénket is. „Amikor adom magam neked mint testvérnek, abban önmagamat adom: a hiányönmagamat és a teljességönmagamat egyformán. Önmagam hiányának feltérképezését és a megváltás teljességének gyönyörködtető tanúságtételét. Ha minket, a teremtett személyeket Isten, a teremtetlen személy szava hozott létre, akkor a személyiség mindkettőnk számára: kapcsolatban lenni, és az egyetlen szabadság, amit gyakorolhatunk, az a szeretet.”

Jézus vajon hogyan gyakorolta ezt a szeretetet? – tette fel a kérdést a lelkipásztor. „Nem tudom, mit érez az Isten, az Ő mélységeit Isten Lelke kutatja. Közvetlen kapcsolatom nincs az Atyához, csak a Fiún keresztül. A Fiú pedig nem azt mondta, hogy ez az én lelkem, hiszen a test a kapcsolódási pont a világgal. A test az egyetlen módja a szeretetnek. Híd, amelynek a nyelv a kapuja: nem tudom, mit érzel, hacsak nem vallasz róla. Ha ez a közlés elmarad, amivel magamat adom neked, és te adhatod magad nekem, akkor ez poklot teremt közöttünk. Krisztust vallani, magunkról vallani – egymásnak a bűneinket – ezen a piciny kapuján a testnek, a nyelven át vallani: ez a híd közöttünk, emberi lények közt. Az emberek közti kapcsolatokban ott van a tragédia, amikor két ember lélekben szereti egymást és nem testben.”

Jézus a testét adja. A benne lételünk és az övé bennünk az a köztes tér, az a kapcsolat, ami garantálja az istenismeretet. Személyesség e nélkül a testi tapasztalat nélkül nem jöhet létre – összegezte Horváth Levente. „A kereszténnyé formált személy nem talál mást, amiben megnyugodhat, mint annak megvallását, hogy kapcsolatban vagyok, abba kerültem – tehát létezem.”