Isten azért küldte el Fiát – az Úr Jézust –, „hogy a törvény alatt levőket megváltsa”, hogy Isten örökbefogadott gyermekeiként szabadon élhessenek. Pünkösdkor ezt is ünnepeljük.
Nagypénteki túrára indul ma a kiskunfélegyházi gyülekezet. Évek óta kerékpárral felkeresik a városukban és környékén lévő kőkereszteket, és szabadtéri istentiszteletet tartanak.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Elnökségének, főjegyzőinek, az egyházmegyék espereseinek és főgondnokainak levele az egyházkerület közössége számára
Virtuális zarándoklatra hívjuk olvasóinkat Betlehemből Kánába, a reneszánsz Firenzéből saját otthonainkba – korábbi tartalmainkból ajánlunk néhányat vízkereszt ünnepén.