Iskolapad másként

Hat gyülekezeti tagból több mint negyvenfős közösséggé nőtt az elmúlt években a Csepel-szigeten fekvő két falu református gyülekezete. Templomuk padjai, melyek egykor a régi iskolából érkeztek, gyülekezetük történetéről mesélnek. Most saját otthont terveznek, amely kifejezi hitüket, összefogásukat, identitásukat.

„Nem biztos, hogy reménytelen” – jellemezte az egyik gyülekezeti tag a szigetszentmártoni református közösség helyzetét évekkel ezelőtt. A reménység évtizedeken keresztül adott erőt a Csepel-szigeti településen, ahol a Kádár-korszak hajnalán, 1959-ben épült fel a kicsiny református templom a katolikus sváb többség segítségével, helyi közadakozásból és az akkori tanács engedélyével. 2012-ben új lelkész érkezett a Szigetszentmárton-Szigetújfalu Missziós Közösség – ahogy jelenleg hívják magukat – élére azzal a céllal, hogy a ráckevei egyházközség beosztott lelkészeként gyülekezetet plántáljon a szomszédos településeken.

Élni akarnak
Kiss Gergely Kőbányáról érkezett a szigetre, hét évvel ezelőtt hat idős gyülekezeti tag fogadta őt. Ekkor hallotta a mondatot, amely szíven ütötte. „Az, hogy nem reménytelen, azt jelentette számomra, hogy ez a közösség élni akar. Tényleg kevesen voltak, de az a néhány ember nagyon aktív volt. A ráckeveiek is segítettek, megérkezésem után nem sokkal tetőt javítottunk és ereszt cseréltünk, a pénzt teljes egészében a helyi gyülekezeti tagok adták össze.”

Szigetszentmárton és Szigetújfalu az elmúlt húsz évben nagyon sokat változott a beköltözések miatt. Dinamikusan fejlődő és növekvő települések, amelyek próbálják megtartani gyökereiket a budapesti agglomeráció részeként. Az élni akarás, a fiatal családok beköltözése, a településeken végzett misszió és Kiss Gergely pásztori szolgálata meghozta gyümölcsét.

„Átlagosan huszonöten vagyunk az istentiszteleten, a gyerekekkel együtt több mint harmincan. Évente hét alkalommal szervezünk családos programokat, ahova kifejezetten együtt várjuk a szülőket és a gyermekeket. Most a negyven főt befogadni tudó templomban éppen elférünk, de ünnepi istentiszteleteken már nem. Tavaly szenteste már hetvenöten voltunk, ennek nagyon örülünk, ugyanakkor már azt is mondták némelyek, hogy azért nem jönnek, mert úgysem férnek be. Azt éreztük, ez hosszú távon tarthatatlan, és ezért változtatnunk kell. Amikor idekerültem, már saját templomról álmodtam, amit akkor a két település közé képzeltem el.”

Könnyebb belépni
Szigetszentmárton és Szigetújfalu között mindössze négyszáz méter távolság van, a két falut a ráckevei HÉV vonala választja el. Szigetújfalun a helyi iskolában tartanak istentiszteletet, de a reformátusok érzik, a templomra mint szent térre szükség van. „Szívesebben jönnek templomba, azt érzik, oda könnyebb belépni, mint az iskolát elvonatkoztatni a tanóráktól. A közösség alapvetően Szigetszentmártonban erősödött meg, ahol úrvacsorás istentiszteleten negyvenen vagyunk, ugyanilyen alkalomra Szigetújfaluban kevesebben jönnek.”

A megálmodott templom képe egyre valóságosabbá válik, de nem a két falu között: Szigetszentmárton régi, védett iskolaépületét alakítanák át szakrális célokra. Az L-alakú házból gyülekezeti otthon és templom válna, amelynek bejárata a Templom utcára nyílna. Iskola, templom, padok és a pedagógusi hivatás sajátosan forr egybe a Duna-parti településen a gyülekezet történetében és Kiss Gergely személyében.

A pedagógus-lelkész és az iskolapad
„Az iskola épületének templommá kell válnia. Ebben a templomunk padjai is eszközök lehetnek, hiszen azokat a volt iskolából kapta meg a gyülekezet. Most ismét visszatérünk az iskolába, padjaink a gyülekezet újkori történetét szimbolizálják. Szívünkhöz nőtt a templomunk, át is viszünk majd tárgyakat, hogy a gyülekezet emlékezzen rá, honnan jött, mert a közösség magja az ’50-es évekig vezethető vissza. Felvidéki reformátusokat telepítettek az elküldött svábok helyére, ez a lakosságcsere fájdalmas időszaka. Az egymás elfogadása, az emberség, a tisztelet és az istenhit együttes ereje azonban legyőzte az akkori kor nehézségeit.”

Ez az emlékezés, emlékeztetés nem áll távol a tanítástól. Kiss Gergely hittanoktatóként ment teológiára, ott fedezte fel, hogy ő mindenekelőtt pedagógus, és ez a hittanórák által kitűnő kapcsolódási pont lehet a településen élő családokkal. „Belül nem tudok elvonatkoztatni attól, ami és aki vagyok. Ha felmegyek vagy lejövök a szószékről, akkor is pedagógus vagyok, aki lelkészi szolgálatot végez. A két településen összesen száztíz hittanosom van, ez sok megszólítható családot jelent. Feladatunk, hogy a felnövő gyerekeknek ifit szervezzünk, most ezen dolgozunk. A terv, hogy gyülekezetünkben pici kortól kezdve generációkon átívelő növekedés induljon el.”

Régi és új találkozása
Ennek a növekedésnek a ráckevei anyagyülekezet is örül, ahol Kiss Gergely vezeti a gyülekezeti kórust. Nemcsak pedagógus-lelkész, hanem zenész is, aki sok hangszeren játszik, és több formációnak is tagja volt. Kőbányán ifjúsági közösséget vezetett, szolgálatának egyik fontos eszköze volt a zene, amely most is segít a közösségépítésben.

A szigetszentmártoni templomban jól elfér egymás mellett harmónium, gitár, furulya, cajón, a lelkész gyakran kíséri a régi és új énekeket a különféle hangszerekkel. „A zene megmozdítja a közösséget, ideérkezésemkor kántálni kezdtünk a faluban. Házról házra jártunk, erre is missziós lehetőségként tekintettünk. Nekem nagyon fontosak a keretek: ápolni a hagyományt, de azt korszerű, érthető tartalommal kell megtölteni, ez a zenére is igaz.”

A lelkész megmutatta az úrasztalán fekvő Bibliát is, amelynek archaizáló külső borítása a 2014-es bibliafordítást fogja közre. Régi és új találkozása a tervezett templomon is meglátszódna. „Szigetszentmártonban muszáj, hogy kifejezzük identitásunkat, ezért templomunk nagyon református lesz. Missziós közösség vagyunk, amelyben az evangéliumnak kell az első helyen állnia, de a helyiek számára fontos, hogy külsőleg is kifejezzük, kik vagyunk, honnan jövünk, mit tartunk értékesnek.”

Isteni és emberi segítség
A gyülekezetben imaközösség alakult, ahol az egyik fontos téma a közösség új otthona. „Érezzük az építéssel járó felelősség súlyát, és imádkozunk Isten vezetéséért. Látjuk, hogy fel kell nőnünk ehhez a feladathoz. Ebben segítségemre van, hogy a missziós lelkészek között szoros kapcsolat alakult ki, igazi sorsközösség jött létre közöttünk. Amikor felmerült a templomépítés gondolata, a taksonyi, diósdi, monorierdei és csömöri lelkészeket hívtam fel, ők ugyanis hasonló helyzetben voltak, mint most mi. Komoly és mély együttműködés alakult ki, hiszem, hogy nem tudtunk volna elindulni, ha ők nem állnak akkor mögöttünk és nem adnak tanácsokat.”

A megvásárolni kívánt épületet teljesen fel kell újítani, le kell verni a vakolatot, gépészeti javításokra is szükség lesz, erre közel háromszázmilliós keret áll rendelkezésre. A külső-belső építkezés mellett legalább annyira fontos, hogy a szigetszentmártoni és szigetújfalusi közösség valódi lelki otthonra találjon, a keretösszeg jelenleg a gyülekezeti központ kialakítására elegendő. „Nem hiszem, hogy könnycseppek nélkül fogjuk elhagyni jelenlegi templomunkat, amelyet valószínűleg világi célokra használnak majd. Nagy hálával fogadtuk a támogatást, aztán megijedtünk. Nem tudtuk, mekkora fába vágtuk a fejszénket, ahogyan a ráckevei gyülekezet sem. Ezért is fontos, hogy isteni és emberi segítséget kérjünk.”

A hosszú utat bejárt közösség helyzete nem reménytelen. Isten, ha valamit akar, azt meg is valósítja: iskolapadokat, katolikus svábokat, ki- és betelepítéseket, pedagógus-zenész-lelkészt, élettől duzzadó, de identitásukban változó falvakat használ fel akaratának érvényesítésére. Erre láttunk most újabb példát a Szigetszentmárton-Szigetújfalu Missziós Közösség életét és lelkészét megismerve.

 

Képek: Füle Tamás