„A keresztény ember két világ polgára. A világban nem turista, nem is műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot szeretetből."
Márton Áron
A remény zarándokai
Az Ars Sacra Fesztivál 2025-ben immár tizenkilencedik alkalommal bizonyítja, hogy a szakrális művészet eleven és inspiráló párbeszéd a jelenkor emberével.
Szeptember 13. és 21. között országszerte és határon túl is több száz ingyenes programmal várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál, amelyre idén már a tizenkilencedik alkalommal kerül sor. A remény zarándokai mottót kapott rendezvénysorozat egyszerre kínál zenei programokat, képzőművészeti kiállításokat, irodalmi és spirituális esteket, tematikus városi sétákat, családi és gyermekprogramokat, emellett a Nyitott templomok napjának (szeptember 13.) is teret ad.
Az ünnepélyes megnyitó alkalmára szeptember 13-án kerül sor a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) Templomban. A programsorozatot Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a fesztivál egyházi fővédnöke nyitja meg, és beszédet mond Nagy Zsuzsanna asszony, a köztársasági elnök felesége, a fesztivál világi fővédnöke is. A nyitókoncerten a Gemma Énekegyüttes szolgál: előadása első felében a reneszánsz Giovanni Pierluigi da Palestrina előtt tiszteleg születésének 500. évfordulója alkalmából, a koncert második részében pedig Szűz Máriát köszönti.
Az alábbi összeállításunkban néhány dunamelléki református vonatkozású programot ajánlunk az Ars Sacra Fesztiválról a teljesség igénye nélkül.
Az alázat érintése – válogatás Kemény Gyula gyűjteményéből
A Bibliamúzeum (1092 Budapest, Ráday utca 28.) új időszaki kiállítása Kemény Gyula gyűjteményéből – szubjektív válogatással – közel ötven műtárgyat mutat be. A gyűjtemény ma az egyik legjelentősebb magángyűjtemény, melynek műtárgyaival az elmúlt években több galériában és múzeumban is találkozhatott a nagyközönség.
A kiállításon láthatóak Aba-Novák Vilmos, Ámos Imre, Barcsay Jenő, Berény Róbert, Boromisza Tibor, Czigány Dezső, Derkovits Gyula, Ferenczy Béni, Gulácsy Lajos, Iványi Grünwald Béla, Jándi Dávid, Klein József, Korda Vince, Mattis Teutsch János, Márffy Ödön, Nagy István, Nagy Oszkár, Patkó Károly, Pechán József, Perlmutter Izsák, Perlrott-Csaba Vilmos, Szabó Vladimir, Szőnyi István, Tóth Menyhért, Vilt Tibor és Ziffer Sándor munkái.
A Bibliamúzeum új időszaki kiállításának megnyitója 2025. szeptember 18-án csütörtökön, 17 órától lesz. A kiállítást megnyitja: Molnos Péter művészettörténész, közreműködik: a Dalinda énekegyüttes.
Kapcsolat: bibliamuzeum@rgy.hu
További részletek: https://parokia.hu/v/az-alazat-erintese--valogatas-kemeny-gyula-gyujtemenyebol/
Séta a református negyedben
A Kálvin térről induló tematikus sétán olyan belső-ferencvárosi utcákkal, épületekkel ismerkedhetünk meg, amelyek a Magyarországi Református Egyházhoz kapcsolódnak. Nemcsak a személyekről elnevezett utcanevek őrzik egyházunk múltját, hanem azok az intézmények is, amelyek alapításával elindulhatott a pesti református egyházi élet.
A séta időtartama: kb. 90 perc.
Találkozó: a Kálvin téri református templom előtt (1091 Budapest, Kálvin tér 7.) A séta a Bibliamúzeumban ér véget (1092 Budapest, Ráday u. 28.)
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. Regisztrációkat 2025. szeptember 13-án 11:00 óráig fogadnak.
További részletek: https://bibliamuzeum.com/en/ars-sacra-fesztival-2025-szeptember-13-21/
A hit árnyalatai
Szabadi Katalinnak a Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség templomában megnyíló tárlata az Ó- és Újszövetség közötti kapcsolatot vizsgálja a vallástörténet főbb mutatóit felhasználva. A kiállított művek nem teljességre törekednek, hanem az Ó- és Újszövetség közötti kapcsolatokat vizsgálják. A képek az ókortól napjainkig ívelően jelenítik meg a hit változásait, párbeszédet teremtve a múlt és a jelen spirituális világképei között.
A tárlat személyes nézőpontból közelíti meg a hit kérdését, elmélkedésre hívva a látogatót szeptember 13. és 21. között.
A kiállítás az istentiszteletek idejében és a +36 30 4918479 számon egyeztetve tekinthető meg.
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=8352
Hazafelé – Burns Kati, Kiss Gergely és Légrádi László koncertje
Népszerű táncházi „klasszikusok”, népdalok, szokásdalok és népdalfeldolgozások szólalnak meg szeptember 13-án 18 órától a Szigetszentmártoni Református Missziói Egyházközség újonnan épült református templombában tartott koncerten.
A fellépők: Burns Kati – ének, fúvós hangszerek, ektara; Kiss Gergely – koboz, gitár; Légrádi László – basszus.
A részvétel ingyenes.
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=8091
Keresztkoncertek
Az Ars Sacra Fesztivál egyik különleges és visszatérő programsorozata, amelynek célja, hogy a zene segítségével összekösse a különböző keresztény felekezeteket. Az ökumenikus belvárosi sorozatban szereplő 4 felekezet 4 koncertje a szokásos 4 templomi helyszínen lesz: Belvárosi templom, Deák téri evangélikus templom, Kálvin téri református templom és a Rózsák terei görögkatolikus templom. A fellépők között 2 gyermekkar és 2 felnőtt kórus szerepel, mindegyikük először ad 1-1 órás koncertet az idei Fesztiválon.
Szeptember 17-én a Kálvin téri református templomban kerül sor a harmadik koncertre, ahol az Erkel Ferenc Vegyeskar öt korszakból hat különböző nemzet szerzőitől származó kórusművekkel keresi a választ arra a kérdésre, hogy „(M)Ilyen az Isten?” Szerzők: J. Gallus, T. Tallis, J. S. Bach, J. L. Bach, A. Becker, F. Mendelssohn B., M. Duruflé, Z. R. Stroope, A. Makor. Vezényel: Cseri Zsófia és Vizi István; orgonán közreműködik: Vizi Dávid.
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=7901
Reménytövis – Kisfaludy Zsófia és Barkó Laura zenés versfüzér-előadása
Imák és csodák, kérdések és kételyek, csönd és keresés, feltétel nélküli szeretet és kegyelem. Ezen a reménytövissel szegélyezett úton vezetnek minket a Szilágyi Dezső téri Református Templom programján szeptember 19-én 19 órától többek közt Lackfi János, Kányádi Sándor, Buda Ferenc, Kiss Judit Ágnes, Vörös István és Fabiny Tamás versei – hol prózában, hol megzenésítve.
Kisfaludy Zsófia kortárs versösszeállításának alapját a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Reménytövis – kortárs keresztény versantológia adja. Ez a kötet a rendszerváltás utáni közel három és fél évtizedet öleli fel, és betekintést enged abba, miként látja Istent és Jézus Krisztust a mai kor százharminc költője, emellett egyfajta útmutatást kínál az Úrral való kapcsolatkereséshez, ugyanakkor őszintén megfogalmazza az emberi gyarlóságból fakadó kérdéseket és kételyeket is. A zenés versfüzér kiemeli a legfontosabb műveket, valamint különleges hangszeres megzenésítéssel (citera, xilofon, ukulele) még közelebb hozza őket a hallgatósághoz.
Időtartam: 60 perc.
Kapcsolat: Szemők-Csatári Bíborka, csataribibi@gmail.com
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=8259
Képek: Ars Sacra Fesztivál, Füle Tamás