„Nem azon kell lamentálnunk, hogy mit rontottak el Trianonnal, hogy mi volt tíz éve. Nekünk az a felelősségünk, ami most történik. Az egészséges embernek mindennap alkotni, teremteni kell. Ha a tömeg csak üldögél és nem tesz semmit, az bűn."
Kató Béla
Adománygyűjtés az őrségieknek
Mint arról megannyi beszámoló tudósított, augusztus 10-én súlyos viharkárok érték a Nyugat-Dunántúlt, legsúlyosabban az Őrségi Egyházmegyét.
Számtalan ház, középület, templom megrongálódott. Egyházunk a Dunántúli Egyházkerülettel közösen közadakozást szervez a károk enyhítésére és a helyreállítások költségeire. Legyünk segítségül bajba jutott testvéreinknek! Kérjük gyülekezeteinket, hogy augusztus 27. vasárnapi istentiszteletük perselypénzét ajánlják fel erre a célra! Az adományok a Dunántúli Református Egyházkerület alábbi számlaszámára küldhetők, amelyre egyéni felajánlásokat is lehet tenni:
11748007-20902492
Kérjük, legyenek szívesek feltüntetni az adományoknál az „Őrségi viharkár” közleményt!
„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét!”
(Gal 6,2)
Bogárdi Szabó István püspök
Huszár Pál főgondnok
Kép: Szendi Péter - vaol.hu