„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Bibliai történetmondó verseny
Nagy örömmel a szívünkben, és túláradó hálával a lelkünkben éltük meg Dunaújvárosban a IV. Husz János Bibliai Történetmondó Versenyt - köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették ezt az élményt a gyerekeknek és a felnőtteknek. Lelkészi beszámoló.
Hetek óta növekvő lelkesedéssel készültek hittanosaink erre az alkalomra, a tanulás, a készülődés egyre nagyobb lázba hozta őket. Örömmel láttuk, hogy szüleik igen aktívan segítettek nekik a kiválasztott bibliai részek értelmezésében, a memoriter begyakorlásában, a saját szavakkal elmondandó történet megformálásában. A meghirdetett verseny már jó előre elérte célját, hiszen egész családok (igen, az óvodás kistestvérrel együtt) forgatták a Szentírást, az összefüggések megismerése érdekében.
Megérkezve a helyszínre, a sukoróiak igen kíváncsian néztek körül a - többeknek - "furcsa" dunaújvárosi templomban. Jól esett a barátságos fogadtatás; a többiekkel való ismerkedés pedig a "nem vagyunk egyedül" érzését erősítette kicsikben és nagyokban.
Böttger Antal nagytiszteletű úr rövid áhítatának mondanivalója telitalálat volt, ami nem csoda, hiszen Jézus új parancsának üzenetét adta át, a napi Ige alapján.
A verseny órái nemcsak az izgalom tetőfokra hágását hozták, hanem - a megérlelt gyümölcsök szüretjeként - a megfeszített munka édes ízét, a szellemi-lelki-technikai gyarapodást is. A gyerekek egymásért is izgultak, érdeklődve hallgatták a többiek történeteit is. Nagyon sokszor figyeltem a zsűritagok arcát, mert sugárzott róluk az öröm, a csodálkozás, szinte hallatszott, hogy szívük együtt dobban az Úr asztalánál álló gyermekekével.
Az eredményhirdetés közmegelégedésre történt, nemcsak a helyezettek, hanem mindenki, még a hallgatóságként jelenlévő gyerekek is kaptak igés tollat.
A zárszóban elhangzottak szerint, várjuk a következő találkozást, a következő versenyt - mert várjuk az Úr Szentírásba rejtett áldásainak kibontakozását.
Köszönet a vendéglátók fáradozásaiért!
Köszönet a zsűri munkájáért!
Köszönet a lelkipásztor testvérek állhatatosságáért!
Köszönet egyházmegyénk anyagi támogatásáért!
Soli Deo Gloria!
Kardos Ábel
lelkipásztor