„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Felújították a legbátrabb falu templomát
Az ország erőforrásai vidéken vannak, abból él az ország, amit vidéken ültetnek és aratnak, amiért imádkoznak, ahogy a gyerekeiket, unokáikat nevelik – mondta Balog Zoltán vasárnap a Vas megyei Kercaszomoron, a felújított református templom újjászentelésén.
Az emberi erőforrások minisztere felidézte, 2010 nyarán járt először a templomban, amikor a körülmények méltatlanok voltak a keresztyénséghez és a gyülekezethez, de többen megfogadták, hogy mindent megtesznek a rendbehozataláért.
Balog Zoltán úgy fogalmazott: most már "méltó a környezet", de "legyünk méltóak ahhoz az örökséghez is, amit az őseink ránk hagytak".
"Legyünk méltóak ennek az országnak a történelméhez, legyünk méltóak a kereszténységünkhöz és a keresztyénségünkhöz". Eltékozoltuk ugyanis amit az őseink ránk hagytak, évtizedeket, napokat, erőket, forrásokat, a közvagyont, s ebben "a felelősség mindannyiunké, de a mértéke különböző".
Arra emlékeztettet, hogy az ország erőforrásai vidéken vannak, abból él az ország, amit vidéken ültetnek és aratnak, amiért imádkoznak, ahogy a gyerekeiket, unokáikat nevelik. "Ha ebben a munkában a kormány, az egyház, a polgárok közössége össze tud fogni, akkor jó úton járunk" - közölte a humán tárca minisztere.
A több száz résztvevő előtt zajló, a templom előtt kivetítőn is közvetített istentiszteleten Schmitt Pál volt köztársasági elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "nincs erő, amely megakadályozhat bennünket abban, hogy ne hirdessük és valljuk, hogy számunkra a hit, a nép, a nemzet és a magyarság egy és ugyanaz". Nem vagyunk "feldarabolhatók, mert egy a múltunk, egy a kultúránk, egy az istenünk, és feldaraboltan is egy a hazánk".
Úgy fogalmazott: "a Jóisten rövid elnökséget adott nekem", de megadott néhány felemelő pillanatot. "Aláírhattam Magyarország alaptörvényét, aláírhattam azt a törvényt, ami a szégyenletes trianoni szerződés napját, június 4-ét csak azért is a nemzeti együvé tartozásnak deklarálja, és jó érzéssel tölt el az is, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényen is szerepel a kezem nyoma."
A kercaszomori református templom úrasztalát, orgonáját, szószékét, keresztelési és úrvacsorai edényeit, valamint terítőit is felszentelték az egyházi épület felújítása utáni újjászentelése alkalmából tartott istentiszteleten, amelyen részt vett Steinbach József, a dunántúli református egyházkerület püspöke is.
Az ünnepi esemény alkalmából a gyülekezet díszpolgári és tiszteletbeli örökös főgondnoki címével tüntették ki Orbán Viktor miniszterelnököt - a nevében Balog Zoltán vette át a címet -, illetve Schmitt Pált. Ugyancsak kitüntető címet vehetett át mások mellett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Boros Imre volt tárca nélküli miniszter, továbbá V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár - aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen -, illetve Bebes István (Fidesz) országgyűlési képviselő.
Kercaszomor református temploma egy lepusztult Árpád-kori templom maradványaira épült 1788 és 1790 között. Egy tavaly elnyert pályázati forrás felhasználásával és adományok jóvoltából mostanra kívül-belül felújították és korszerűsítették a világítási és fűtési rendszerét, rendezték a környezetét.
A településnek 2008-ban a legbátrabb falu (Communitas Fortissima) címet adományozta az országgyűlés annak tiszteletére, hogy Kercaszomor egykori lakói az első világháborúban visszafoglalták a szerb-horvát-szlovén királyság által megszállt falujukat.
MTI