„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Gyermekmunkások képzése indul
Hittanoktatói végzettség nélkül is részt vállalhatnak a gyülekezeti gyermekszolgálatban, akik elvégzik a dunamelléki egyházkerületben meghirdetett alapfokú képzést.
Gyermekmunkásképzés indul a fővárosban februártól a dunamelléki egyházkerület gyülekezetei számára. A Református Pedagógiai Intézet bővített, negyvenórás alapfokú képzésére azokat a gyülekezeti tagokat várják, akik már részt vállaltak különféle gyermekszolgálatokban: nyári táborokban, vasárnapi iskolában, ünnepi műsorok szervezésében, de érzik a hiányosságaikat többek között a valláslélektan területén, vagy épp az ötletekből fogytak ki - tájékoztatta portálunkat a Katechetikai Bizottság elnöke.
- A képzés hiánypótló nemcsak az egyházkerületben, hanem országos szinten is, hiszen a református valláspedagógiával és a fejlődéslélektannal egyaránt összhangban van - mondta Lenkeyné Teleki Mária, majd hozzátette: csak olyan jelentkezőt fogadnak a képzésre, akit a lelkésze ajánl, egy dunamelléki gyülekezetből legfeljebb három főt. A résztvevők képzési költségeit az egyházkerület állja.
Az ötalkalmas képzést gyakorló lelkészek, hittanoktatók és vallástanárok tartják. Miklya Luzsányi Mónika játékpedagógiai, Szabóné László Lilla vallásfejlődés-lélektani, Szászi Andrea katechetikai ismereteket ad át.
- Főként a kisiskolás korosztály imádkozási szokásait és lehetőségeit, istenképének fejlődését veszik át a jelentkezőkkel, és azt, hogy például egyes történeteket mikor és hogyan érdemes tanítani a különböző korú gyerekeknek. Ezért van szüksége a gyermekmunkásoknak többek között fejlődés-lélektani háttértudásra - magyarázta a szervező. Lenkeyné Teleki Mária hozzátette, egyéni, páros, kiscsoportos és frontális munkára egyaránt számíthatnak a résztvevők, akik a tapasztalatcsere révén egymástól is sokat tanulhatnak, bővíthetik repertoárjukat; a képzés végeztével pedig egymásnak mutatnak be különféle foglalkozástípusokat.
- Sokkal színesebb és gazdagabb lehet a gyerekmunkánk, ha minél több embert be tudunk vonni a szolgálatba. A lelkészeknek így nem egy személyben kell ellátnia minden feladatot, ezért is ajánljuk, hogy éljenek a lehetőséggel, és küldjenek olyan embereket a képzésre, akiket szívesen látnának vagy láttak már eddig is a gyülekezeti gyermekszolgálatban - hívta fel a figyelmet a Katechetikai Bizottság elnöke.
Tavaly ősszel 26-an végezték el a kurzust Pakson, Budapesten idén 25 jelentkezőt tudnak fogadni. A szervezők tervei szerint a képzést ezentúl ősszel és tavasszal is meghirdetik vidéken, illetve a fővárosban. A február 2-án, szombaton induló kurzusra január 20., vasárnapig lehet jelentkezni. Bővebb információk a képzésről és a jelentkezési feltételekről itt találhatók.
Jakus Ágnes
Képek: prae.hu, kateteka.hu, paksihirnok.hu