„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Ha nem jön a baba
Magyarországon nagyjából 150 ezer pár küszködik azzal, hogy szeretnének gyermeket, de nem jön a gyermekáldás. Az orvosok akkor beszélnek meddősségről, ha az egy éven át tartó próbálkozás ellenére sem jön létre a kívánt terhesség. Az orvosok az esetek nagy részében kimondják a megnyugtató diagnózist: „Önök egészségesek, semmi akadálya, hogy gyermekük legyen.“ Akkor miért nem jön a baba? Mit lehet tenni a várakozás ideje alatt? Ki segíthet és miben?
Lakatos Enikő református lelkipásztor, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének doktorandusza azt mondja, hogy az úgynevezett meddőséget az orvostudomány segítő szándékkal definiálja betegségnek, ugyanakkor ez a stigma máris magában hordozza a stresszt.
- Az a fiatal pár, aki a húszas-harmincas évei derekán eljut oda, hogy gyermeket tervez, az áldott állapot mégis elmarad, akkor az orvos egy év eredménytelen próbálkozás után elkezdi a meddőség mögött álló biológiai problémák feltárását. Ennek oka egyszerű, hiszen mindenkit megillet az orvosi segítségnyújtás. A férfinál és a nőnél is megkezdődnek a kivizsgálások, hogy kiderüljön, valóban orvosi problémával állnak-e szemben. A pár ezzel bekerül az egészségügyi ellátás rendszerébe.
Mi a baj velünk?
A várakozás ideje nem könnyű - mondja a lelkipásztor -, hiszen a bensőséges párkapcsolatba bekerül egy harmadik személy: az orvos, vagy akár egy egész orvosi team. Főként a nőre ró hatalmas terhet, hogy folyamatosan kellemetlen vizsgálatokra, vérvételekre járjon. Ha megtalálják a baj okát, akár hormonproblémát, akár szervi gondot, annak a korrekciója is időt vesz igénybe. Gyakran előfordul, hogy az orvos közli a jó hírt: minden rendben van, jöhet a baba, mégsem jön.
- Itt következhet a lelkipásztor szerepe - mondja Lakatos Enikő.
- Az orvosi szempontból megmagyarázhatatlan meddőségnél a pszichoszociális tényezőkre kell fókuszálni. Elengedhetetlen a pár lelki támogatása, mert miközben türelmetlenül várnak, élni kell a normális, hétköznapi életet a gyermekvállalás szándékával. Már az is hosszú és kudarcokkal teli időszak, amíg a pár eljut az orvoshoz és felállítják a diagnózist. Közben a kapcsolatba begyűrűződik számos nehézség. A párok azt kérdezgetik önmaguktól: „Mi a baj velünk?" Előfordulnak depressziós, reményvesztett állapotok, amikor nem tudják, hogyan tovább.
Reguláris, programozott rendszer
A pár gyakran kap „jó tanácsokat": ne gondoljatok a gyerekre, majd sikerül, lazítsatok! Azonban annak, aki gyereket akar, nagyon nehéz nem gondolni rá.
- Kétségtelen társadalmi elvárás: az egészséges párkapcsolat gyümölcse előbb-utóbb egy egészséges gyermek kell hogy legyen. Gyakran a család részéről sincs türelmi idő. A gyermekre váró párok folyamatosan böngészik a netet újabb és újabb információkat keresve. A nők szigorúan korlátozzák magukat, hogy mit ehetnek, mit ihatnak, mennyi szénhidrátot fogyaszthatnak és még sorolhatnám. A pár a test működéséből szinte professzori szintre képzi magát. Mindeközben elvész az emberi élet varázsa, az intimitás, a harmónia, és a pár élete reguláris, programozott rendszerré válik.
A ma is érvényesnek tekintett nézetek szerint a meddőség és a stressz között körkörös kapcsolat áll fenn: a meddőségi problémák egy gyermeket kívánó párnak komoly stresszforrást jelentenek, ugyanakkor a stressz szerepet játszik a fogamzási nehézségek kialakulásában és fenntartásában is.
- Ez azt jelenti, hogy valamilyen lelki probléma áll fenn (szorongásra, depresszióra való hajlam, félelem az anyaságtól stb.), amely gondot okoz. Vagyis egy szorongásra hajlamos nő esetében a meddőségi élethelyzet negatív pszichés választ generál, ami nemcsak a rossz lelkiállapotban érzékelhető, hanem begyűrűződik a párkapcsolatba is, majd a tényezők egymásba érnek. Ha szorong a nő, hogy gyermeke legyen, és fennáll a reprodukciós deficit, majd tovább szorong a sikertelen próbálkozások miatt, akkor mindez összeadódik és fenntarthatja a meddőség állapotát. Magyarán maga a negatív pszichés válasz tarthatja napirenden a problémát.
Stresszre stressz
Bizonyos egészségkárosító magatartások (dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, testsúlyingadozások) ugyancsak hozzájárulnak a terméketlenséghez. A meddőség pszichés következményei lehetnek: frusztráció, düh, az önértékelés csökkenése, identitásválság, veszteségérzet vagy akár depressziós tünetek. Lakatos Enikő olyan kutatásról beszél, amelyben kérdőívcsomaggal vizsgálták, milyen tényezők befolyásolják azt, ha nem jön a kívánt gyerek. A párokat egy év múlva újra megkérdezték. Kiderült, hogy egyáltalán nem voltak szorongóbbak vagy depressziósabbak azok a párok, akiknek nem sikerült a gyermekvállalás, mint azok, akiknél viszont jött a gyermekáldás. Ami azonban nagy különbség volt, maga a meddőségből fakadó stressz érzése. A meddőség diagnózisából fakadó specifikus stressz kiugróan magasabb értéket mutatott a továbbra is gyermektelen pároknál. A stresszt tovább fokozhatja, amikor rendszeresen kell megadott időpontra orvoshoz járni, egyeztetni kell a munkáltatóval és esetleg olyan részleteket megosztani a munkahelyen, amit nem szívesen tesznek meg. A különféle kezelések, gyógyszerek sok pénzbe kerülnek. Nagy gondot jelenthet ez egy fiatal párnál, akik éppen a családjuk alapját próbálják egzisztenciálisan megteremteni. A lakáshitel, a türelmetlenség, a belső szorongás végül párkapcsolati zavart is okozhat, mindez együtt a a meddőség állapotának fennmaradásához vezethet. További szenvedések forrása a házastársi konfliktusok, a szexuális problémák. A család és a barátok részéről előfordulhat értetlenség, tapintatlanság, ami hosszú távon a tőlük való eltávolodással is járhat.
Cirkuláció
Az ember test és a lélek harmóniája - folytatja Lakatos Enikő.
- A lelkipásztor abban tud segíteni, hogy megtámogatja a várakozás idejét. Akkor is segíthet, ha van orvosi probléma, akkor is, ha nincs. Egyáltalán nem mindegy, hogy a megoldásig tartó utat milyen lelkiállapotban teszik meg a párok. Az emberek életük nagy kríziseiben gyakran eljutnak Istenhez. Az ima, a közösség nagyon sokat tud segíteni. A Szilágyi Dezső téri budai gyülekezetben speciális segítő csoportot vezetek célzottan olyan pároknak, illetve nőknek, akik gyermeket szeretnének. A pároknak szóló segítségnél az Ige üzenetét adoptáljuk, hogy így keressünk számukra személyes istenkapcsolatot. Ugyanakkor a pár egymás iránti bizalma is erősödik azáltal, hogy behívják Istent a kapcsolatukba. Számos bibliai történetet ismerünk, ahol emberi értelemben már reménytelennek tűnik a gyermek születése, aztán Isten segítségével mégis megérkezik az áldás.
A női segítő csoport esetében gyakran tapasztalom, hogy a nők felszabadulnak. Azzal a felszabadult örömmel térnek haza párjukhoz, amit Isten szeretete ad számukra. Így tudnak elérni egy cirkuláris hatást. Márpedig ha a szorongás és stressz esetében működik a körkörös hatás, akkor a pozitív dolgokban is működnie kell.
Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének reprodukciós nehézségek és stressz kutatócsoportja felmérést végez. Számos embert segíthet azzal, ha kitölti a tesztet, amely az alábbi linken érhető el. Kérik, hogy a kérdőívet 25 és 45 év közötti nők töltsék ki.
A meddőség és a stressz összefüggései
Lakatos Enikő honlapját itt olvashatja.