Hála az új kezdetért

Belső terében is megújult a Budai Református Egyházközség idén 125 éves Szilágyi Dezső téri műemlék temploma. A hálaadó istentiszteleten nem valaminek a végét, hanem egy új, közös út kezdetét ünnepelték meg.

Hálaadó istentisztelettel ünnepelte templomának felújítását a Budai Református Egyházközség 2021. június hatodikán. A Pecz Samu tervei alapján készült, Szilágyi Dezső téri neogótikus műemlék épület idén töltötte be százhuszonötödik évét – 1896 virágvasárnapján hangzott el benne az első igehirdetés –, ezért igencsak szükségessé vált, hogy a 2014-ig tartó külső restaurálása után a belső tere is megújuljon. A közös ünnepléssel a munkálatok befejezése mellett meg kellett várni a járványhelyzet javulását is, ezért a mostani hálaadás bizonyos értelemben az új kezdetnek is szólt. Igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.



Zárástól az újranyitásig
A templom belső terének felújítása hároméves folyamat volt a tervezéssel és a kivitelezéssel együtt, ebből maga a kivitelezés másfél évig tartott. „Ilyen mértékű belső szerkezeti megújulása soha nem volt még ennek a templomnak. A kormány nagylelkű és az épület volumenéhez méltó és szükséges támogatásával tudtuk csak ezt a projektet kivitelezni. A műemlékvédelem terén nagyon jól együtt tudtunk működni az illetékes hatóságokkal, akik a felügyelet mellett folyamatosan segítették is a munkánkat. De a gyülekezeti élet következő ötven évére vonatkozó igényeit is szem előtt kellett tartanunk” – mesélte nekünk Illés Dávid esperes, a budai református gyülekezet lelkipásztora.

A felújításban nagy segítséget jelentettek a száz évvel ezelőtti fényképek. Ezek alapján rekonstruálták például a csaknem 300 négyzetméternyi ablakfelület mintázatát, amelyet egy speciális technológiával vittek fel, így emlékeztetve az ólomüvegekre. A korszerű acél ablakszerkezetbe természetesen hőszigetelő üvegek kerültek. Mivel a ’80-as években készült padlóburkolat repedésekkel és 3-4 cm mély süllyedésekkel volt tele, új, mintás terrazzo padlóburkolatot kapott a templom, ami alatt egy, a mai elvárásoknak megfelelő padlófűtésrendszer és teljesen új elektromos hálózat is húzódik. A templom fűtése, hűtése és szellőztetése teljesen automatizált lett. Az új világítás is energiatakarékos: a csillárokra, illetve a pillérfejezetekre korszerű LED-fényforrások kerültek. A torony alatt megnövelték a mosdókapacitást, és az akadálymentesített mellékhelyiség is elkészült.

„2019 októberében volt az utolsó templomi istentiszteletünk, utána egy ideig a gyülekezeti teremben tartottunk a hagyományos és a családi istentiszteleteket, az esti könnyűzenés istentisztelethez pedig kibéreltük a szemben lévő hajót” – tette hozzá. „Mivel eleve nem volt templomunk, ezért nem volt akkora törés számunkra a járványveszély miatti lezárás, mint más gyülekezeteknek. Az istentiszteletek stúdiós közvetítése persze nem volt könnyű. Tavaly az őrmezei P+R parkolókban autós istentiszteleteket is tartottunk. A PAX Televízió közvetítésének köszönhetően pedig nemcsak YouTube-csatornán lehetett minket nézni. Sok helyről hallottuk vissza, hogy láttak minket, mivel ez országos sugárzású adás volt.”



Mivel a gyülekezetnek körülbelül 35 közösségi csoportja van, így a kényszerű lezárások alatt nem kellett új rendszert kiépíteni a kapcsolattartásra: a házi kiscsoportok két héten belül átálltak Zoomra. „Nagyjából 300-350 embert értünk így el online. Tizenkét új csoport is indult, illetve esténként fél tíztől közös online imádkozást tartunk a mai napig. Sok keresztelői felkészítésre járó családdal, akikkel korábban nehéz volt személyesen találkozni, most elkezdtünk online beszélgetni. Már az ötödik ilyen csoport indul, tizenhárom család van benne. Az online megoldás nem minden szempontból jó dolog, de valószínű, hogy bizonyos csoportokban hibrid megoldásokat vezetünk majd be a kisgyermekesek érdekében.”



Március 28-án szerették volna együtt megünnepelni a templom jubileumát, de sajnos a koronavírus-járvány miatt ez csak online valósulhatott meg. „Mi is május másodikán nyitottuk meg a templomot, távolságtartással, maszkviseléssel. Az első vasárnap négy istentiszteletet tartottunk, hogy elférjünk, így 250-en voltunk aznap.” Örömmel és imádsággal készültek a mostani hálaadó ünnepségre is. „Már a múlt hétre meghívtuk a munkásokat, akik elmondták, milyen jól érezték itt magukat, és milyen jól együtt tudtak dolgozni a helyi közösséggel. Ez nem nekem szólt, hanem azoknak, akiknek köszönhetően mindez megvalósulhatott. Ezért hálás vagyok, és reméljük, hogy mindez Isten nagyobb dicsőségére szolgál majd.”



Nem mindenkinek adatik meg ehhez a felújításhoz hasonló lehetőség – véli Illés Dávid, aki mindezért nagyon hálás mindenkinek. „Szeretnénk átérezni azt, amit sokszor idéztem a munkálatok kapcsán, és amit Jézus mondott Máté evangéliuma 12. fejezetének 6. versében: »De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál!« Hálaadó énekeink mellett emlékeznünk kell arra, hogy Ő mindenhol jelen van, különösen akkor, amikor összegyűlünk a nevében; és azt ígéri, hogy közöttünk is marad. Az épület maga is jel, annak jele, hogy itt van az Úr, és azt akarja, hogy mi is jellé legyünk mások számára. Ez az ünnep nem a vég, hanem a kezdet: innen továbbvezet az az út, amin az Úr velünk jön, és amire küld bennünket.”


Közös nyelvet keresni
Balog Zoltán dunamelléki püspök, zsinati lelkészi elnök június hatodikai ünnepi igehirdetése Az apostolok cselekedetei 17. fejezetének 15. versétől kezdődő részére épült, amely Pál apostol athéni tartózkodásáról, viszontagságairól, valamint az Areopágoszon elhangzott beszédéről és annak hatásáról szól. Ez a szakasz a Bibliaolvasó Kalauz péntekre kijelölt olvasmánya volt – a püspök kiemelte, hogy ereje van annak, ha a világ számos pontján ugyanazt az igét olvassuk, ezért nem lenne szabad lemondanunk erről az erőről, amely bennünket, magyar reformátusokat egyesíteni tud. „Számomra püspökszentelésem legnagyobb adománya volt, mikor a váci katolikus püspök azt mondta, hogy a reformátusoktól tanult meg Bibliát olvasni.”

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnöksége a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával egyetértésben közös imádságra és a járvány áldozatairól való megemlékezésre hívta június hatodikára a keresztyén felekezetek tagjait, így a Szilágyi Dezső téri ünnepi hálaadó istentisztelet is a Balog Zoltán püspök által megfogalmazott ökumenikus imával és az áldozatokra emlékező harangszóval kezdődött.

Az apostolok cselekedetei az egyház építésének tükre – emlékeztetett minket Balog Zoltán, hozzátéve: a Szentírás nemcsak jelenlegi, hamis arcunkra mutat rá, de arra is, hogy milyenné lehetünk Isten igéje által. Mindennek fényében Pál apostol athéni helyzetének számos hasonlósága van a mi jelenlegi helyzetünkkel. A kibontakozó kereszténységnek meg kellett küzdeni a kor szellemi irányzataival, a város akkoriban tele volt bálványokkal, és a keresztyéneket gúny és az eljelentéktelenítés szándéka fogadta. „Mai korunk is hasonló, csak Aeropágosz helyett világháló van, de ugyanúgy újdonságra vagyunk kiéhezve, mint az athéniak” – fogalmazott a püspök, hozzátéve: a történet legfontosabb tanulsága, hogy ismernünk kell ellenfeleinket ahhoz, hogy a szellemi küzdelmekben legyőzhessük őket.



Miután Pál ráébred, hogy rossz stratégiával vágott bele itteni térítésébe, elkezdte a közös pontot keresni, egyfajta erkölcsi-szellemi minimumot, nemzeti konszenzust. „Ha a részletekben nem értünk egyet azokkal, akik a templomon kívül vannak, akkor induljunk ki az egészből!” A világ nagy része ma is hisz valami természetfeletti teremtőben, erre is lehet építeni. Pál is odahívta az athéniak filozófusait, költőit, hogy megkeressék a közös alapot. Ez a közös alap egészen addig a pontig élvezett egyetértést, amíg Pál el nem jutott Krisztusig, akit így nevezett: egy férfi. Innentől azt a dimenzióját tárta fel a történetnek, amit mások nem értettek. „Akik a kultúra egészében próbálják felfedezni a jézusit, azoknak talán keskenynek tűnik ez az ösvény, beszűkültnek. Mi keskeny úton járunk.”



Több út is kínálkozik arra, hogyan lehet ilyen világban Krisztust képviselni. Az egyik a világból való kivonulás kísértése, mondván, hadd pusztuljanak a bűnösök. Így csak azokat hívjuk meg magunk közé, akik szívesen tartoznának az oázisunkhoz. „Csak ne legyen megközelíthetetlen szigetté ez az oázis!” A másik Pál apostol útja: a közös nyelv keresése. „Mi egyszerre élünk a közösben és a különösben. A magyar nyelv és kultúra sorsközösség, és miért ne tekintenénk hasonlóképpen az egész emberiségére? Amikor globálisan sújt minket a vész, akkor az is közössé válik. Jézus Krisztus áldozata a különös: úgy exkluzív, hogy egyben inkluzív is. Ennek a látszólagos ellentmondásnak a feloldása az, hogy ennek a történetnek a vége egy új kezdet lehetősége, a közös út eleje.”



Ehhez a közös úthoz fel kell ismernünk, hogy az számít igazán, ami hitből hitbe megy. „Az egyes ember szívén keresztül vezet az út a közöshöz. Örököltük a keresztyén kultúrát, de hiába születtünk bele, annak döntését nem lehet megspórolni, hogy ezt a magaménak is valljam. De miért is kellene ezt megspórolni? Olyan jó, hogy ez így van! Talán te is egyvalakinek köszönheted, hogy hitre jutottál. De ezek mögött a személyes egyek mögött ott áll az Egyetlenegy: Jézus Krisztus. Amikor sokaságban vagyunk, akkor se feledkezzünk meg arról az Egyről, aki mindannyiunk szívében van! Amikor Zákeus a fa lombjai közül lesett ki, Jézus is elfordult a tömegtől és odafordult ahhoz az egyhez, mondván: »ma lett üdvössége ennek a háznak«. Legyen ma is így üdvössége ennek a háznak! Ámen!”



Élő kövek
Az ünnepségen részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter és felesége, Fürjes Zoltán helyettes államtitkár és más kormánytagok, valamint V. Naszályi Márta polgármester és férje. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét Fürjes Zoltán olvasta fel az egybegyűlteknek. „A budai reformátusok közös álmából különleges épület született, az ő példájuk ma arra tanít minket, hogy templomba járást nem szokást, hanem hitvallást jelent” – fogalmazott levelében a miniszterelnök, aki ezúton köszönte meg mindazok munkáját, akik részt vettek ennek a csodálatos épületnek a felújításában. „Egyedül Istené a dicsőség!” – zárta sorait.



A megjelent vendégeket Bessenyey Bálint gyülekezeti főgondnok köszöntötte. Beszédében három gondolatot emelt ki. Elsősorban annak örömét, hogy ennyi ember összefogásával ilyen lélekemelő eredmény jöhetett létre. Másodsorban köszönetet mondott azoknak, akik közreműködtek a megvalósításban vagy bármilyen módon segítették azt. Harmadsorban kifejezte reményét, hogy gyülekezetként jól fognak élni ezzel a templommal, amely lelki otthonuk. „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” – idézte Péter apostol első levelének második fejezetét.



„A felújítás tele volt csodával” – mondta beszédében Szakál Ferenc építész, presbiter. „Óriási lehetőséget kaptunk, ezért nem állhattunk meg az egyszerű karbantartásnál, hanem a gyülekezeti élet és a hitélet megújulásának célját kellett magunk elé tűznünk.” Erősödő, befogadó egyházként, erősödő közösségként a templomtér többféle hasznosítására is gondolniuk kellett. „Az alapadottságokat, amelyeket Pecz Samunak köszönhetünk, nemcsak szem előtt tartottuk, de ki is hangsúlyoztuk.” A belső felújítás munkálatainak ismertetése után azt is kiemelte, hogy az új baba-mama szoba előkészítő tervezése is zajlik már. „Azt kívánom a gyülekezetnek, hogy töltsük meg a templomot, és ne csak az istentiszteleten, de azon kívül is éljünk vele!”




„A rendszer működtetése közben derül ki, hogy amit alkottunk, mennyire lesz időtálló, korszerű és hasznos közösségünk számára” – emelte ki Berzétei László építési gondnok. Elárulta, hogy a gépészet költsége nem haladta meg a teljes belső felújítási költség húsz százalékát sem. Mint elmondta, a jövőben gyönyörű és fenntartható templomkertet is szeretnénk majd kialakítani.



Illés Dávid hosszasan mondott köszönetet mindazoknak, akiknek hálával tartoznak a felújításért. Kiemelte, hogy a magyar kormány 520 millió forinttal támogatta a projektet, de a gyülekezet is összegyűjtött több mint 12 millió forintnyi adományt. Mivel nem volt generálkivitelező, ezért nagyrészt a presbiterekre hárult a munkálatok megszervezése, de Molnár Péter lelkipásztor lelkiismeretes segítsége is nélkülözhetetlennek bizonyult. Azokat, akik a legfőbb építési munkákat végezték, személyesen is kihívták az Úr asztalához, hogy köszönetet mondjanak nekik. Illés Dávid és Molnár Péter készítették a felújításról azt a videós összeállítást, amelyet levetítettek az alkalmon, és amely itt is megtekinthető:


Az önkormányzat támogatásával egy kis prospektus is készülhetett a megújult templomról, és az ünnepi istentisztelet minden résztvevője kaphatott belőle egy-egy példányt. A felújítás dokumentációját, terveit és a jelenlegi állapotok leírását egy időkapszulába rejtve el fogják helyezni a Mózes-széknél található falszakaszban, hogy megőrizzék ezeket az utókor számára is. Illés Dávid záróbeszédében ezután ismét kiemelte, hogy mindez nem a vég, hanem csak az új kezdet, szeretettel várják tehát testvéreiket a gyülekezeti alkalmaikra. Zárásként Balog Zoltán kérte Isten áldását a jelenlévőkre, majd a templomkertben, terített asztal mellett látták vendégül mindazokat, akik a gyülekezettel együtt ünnepelték az új kezdet lehetőségét, a közös út elejét.

 

A hálaadó istentisztelet felvételről:




Barna Bálint
Képek: Füle Tamás

 

Hálaadó istentisztelet a Budai Gyülekezet templomában