„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Húsvéti szeretetközösség
A Református Missziói Központ Vakmissziójának Debrecen Mester utcai közössége minden esztendőben húsvétkor úrvacsorás istentiszteletet tart nemcsak Debrecenben, hanem Nyíregyházán is. Idén a nyíregyházi belvárosi gyülekezetben találkoztak, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei testvérekkel is együtt lehessenek.
Igét hirdetett Szőkéné Berecz Ilona, a gyülekezet beosztott lelkésze. A lelkipásztor Lukács evangéliuma 24. része 1-9 verse alapján hirdette Isten igéjét. Elmondta: húsvét nem a böjt utáni húsevés ideje, hanem sokkal inkább a megújulás és a feltámadás örömhírének hirdetése. Az angyalok jelenléte az üdvtörténeti eseményeknél természetes, mert Isten megerősíteni akar mindnyájunkat általuk. S ha egy testvér vagy egy közösség áll mögöttünk, akkor az imádság erejével angyali módon megerősítenek bennünket.
Az igei és az úrvacsorai közösség után a szeretetközösséget oly módon gyakoroltuk, hogy mindenki bemutatkozott – hiszen a látássérültek így tudják meg kik is vagyunk együtt- és mindenkinek felolvasták az igés kártyáját. Közösségünk szeretetvendégséggel ért véget ahol elmélyültek a testvéri kapcsolatok és kedves baráti beszélgetések alakulhattak ki.
Azzal a reménységgel jöttünk haza, hogy a jövőben ilyen szeretet és öröm tölt be mindnyájunkat a nyíregyházi belvárosi alkalmak után.
Szakáll Zsombor a Vakmisszió Debrecen Mester utcai közösségének vezetője