Gyógyító játék
A ráckeresztúri intézet egyike a legeredményesebb drogterápiás otthonoknak hazánkban, a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának gondozásában lévő intézményt világi fórumokon is elismerik, és kutatják sikerének titkát. A munkaterápia mellett önismereti csoportok, művészetterápia és keresztyén lelki alkalmak tagolják a bentlakók mindennapjait megközelítőleg egy éven keresztül. A férfiotthon lakói idén január óta drámapedagógiai foglalkozásokon is részt vehetnek, ahol az Éjjeli menedékhely című darab jeleneteire építkező előadásokra készülnek. Az elmúlt több mint fél évben húszan fordultak meg a drámacsoport foglalkozásain, a szerepeket az újonnan érkezők bevonásával rendszeresen újraosztják. Noha számos fellépés van mögöttük, a ráckeresztúri fiúk számára a próbafolyamat és az előadások a színpadnál is többről szólnak.

Mélypont
„Egész életemben reszkettem, gyötörtem magam, hogy ne egyek többet, mint a többiek." „Te, Luca, ott is lesz szenvedés? Ott is szenvedni fogok?" „Félek." - Csak néhány szövegtöredék, amely bepillantást enged Gorkij menedékhelyének világába. Verések, bántalmak, börtönévek nyomasztó emlékei törnek a felszínre, ahogy a szereplők múltja lassan kirajzolódik a színpadon. A feszültséget a humor oldja, de vajon mi oldja fel az igaz történetekben rejlő tragikumot, ami a szerepeket játszó fiatalok életét a tönk szélére sodorta? Az előadást követő bizonyságtételben és nyilvános beszélgetésben erre maguk az érintettek adtak választ.

Megannyi lelki eredetű oka van annak, hogy miért nyúl valaki a szerhez, és hogyan válik rendszeres drogfogyasztóvá. A terápián részt vevő fiúk között van, aki nem tudta feldolgozni, hogy az édesanyja lemondott róla és intézetbe adta, más a feszültséggel teli otthoni légkörből próbált meg hétvégéről hétvégére kiszakadni, és úgy lett szinte észrevétlenül a szer rabja. Egyvalami minden szabadulni vágyó szenvedélybetegre igaz: eljutottak a mélypontra, aminek a túlélésével önszántukból döntöttek úgy, hogy elkezdik a terápiát. A változásnak utat nyitó traumát sokuk esetében a halálközeli élmény jelentette: volt, aki a tizennyolcadik születésnapja után nem sokkal öngyilkosságot kísérelt meg, más a tánctéren lett rosszul, és ekkor ismerte fel: nem akar úgy meghalni, hogy beleteszik egy tepsibe vagy átlépnek rajta. „Huszonegy évemből nyolcat vett el a drog, majdnem az eddigi életem felét" - számolt be az egyik fiatal. A fiúk ma már hosszabb-rövidebb ideje tiszták, a leszokás folyamata persze rögös út, ahogy ők mondják, többen meg is csúsztak. A mai napig szenvedélybetegnek tekintik magukat, mindig emlékezni fognak rá, min mentek keresztül. Gyógyulás helyett arról beszélnek: megtanulnak együtt élni a múltjukkal.

A plusz
- Elkeseredett munkást játszottam a darabban. Nagyon át tudtam élni ezt a szerepet, hiszen én is elkeseredett ember voltam - árulta el érdeklődésünkre Rezsuta Balázs, akit nosztalgikus érzések fogtak el színjátszás közben, hiszen tizenkét évig volt drámacsoport tagja. Akkoriban mesedarabokat adtak elő társaival kisgyermekeknek. Balázs szeretné újrakezdeni a színjátszást, mint mondja, ez újra olyan elfoglaltságot, pluszt jelentene, ami hiányzott az életéből, és amit a droggal próbált helyettesíteni.

Csak Isten húzhat ki
Volt, akinek a nyilvános megszólalás nehézséget jelent, mégis vállalta, hogy kiáll a többiekkel együtt. Másvalaki elárulta: romantikus álmodozóként és harcedzett hazudozóként nem okoz gondot neki a szereplés. Az azonban, hogy mivel szembesülnek a felkészülés során, mindenki szereplőnek kihívást jelent.
- Egy hete találkoztam a darabbal. A szerep talált meg engem. A rehabon folyamatos útkeresésben vagyunk, a hovatartozásunkat keressük. Ki hol tart, ki mire figyel, az kerül előtérbe a színpadon - mondta kérdésünkre Ármos Andor. Az egyik jelenetben felidéződött keserű múltja is:
- Az utcán éltem lealacsonyodva, előfordult, hogy egy adagért letérdeltem, lementem kutyába. Ebből a gödörből csak az Isten húzhat ki, nincs ellene orvosság, oltás, nincs az az erős ember, aki Isten nélkül meg tudna állni egy ilyen csapdában. Ez az ördög csapdája, a mennyország illúziójával csalogatja be az embert, aztán a drog rabjává teszi. Az anyagozás közben elapadt az önbecsülésem, és most lassan csöpög vissza a pozitív visszajelzésekkel, a támogatással és azzal a szeretettel, amit a házban kapok.

A református kollégium lakói a szenvedélybeteg fiatalok hitéről is tudakozódtak. Többen megerősítették Andor szavait: „Hiszem, hogy a terápiánk mögött Isten áll" - mondta egyikük. Másvalaki arról számolt be, amikor egyszer újjáélesztették, valóban új életet kapott Istentől: „Ma már szeretem a szüleimet, vannak barátaim, és boldogan kelek fel reggel". „Számomra fontos, hogy az Úr útján találjam meg azt a boldogságot, amit a szerekben kerestem" - számolt be egy harmadik fiú.

Másfajta öröm
- A művészetekkel az embernek az a dolga, hogy végigjárjon egy önismereti utat - mondta portálunk mikrofonja előtt Bognár János színművész, drámapedagógus, a darab rendezője.
- Az egyik szereplő azt jelezte vissza, hogy milyen nagy boldogság együtt dolgozni, ezt a röpülést ő az anyaggal érezte, de az más volt. Kiteljesedettnek érzi magát, mert tudatosan végigéli azt az örömöt, amit a közös munka szerez - annak ellenére is, hogy sokszor nagyon nehéz megmutatni magukat egymásnak.

Igaziból játszanak
Gorkij történetében fiktív alakok nyomora és útkeresése kel életre, a darab szereplői azonban mindezt maguk is átélték - folytatta a rendező.
- Bár a huszadik század második felének kultúrpolitikája belerondított az Éjjeli menedékhely értelmezésébe, ebben a drámában gyönyörű szakrális szövegek vannak. Ez egyáltalán nem egy lecsúszott nyomortanya alpári szókészlettel. Itt az emberek az életükért dolgoznak. A fiúk ezt fölfedezték. Lehet érzékelni, mi közük a darabhoz, amikor elhangzik az ő történetük. Tizenéves emberekről van szó, akik valóban végigélték a halál lehetőségét. Nagyon izgalmas látni őket igaziból játszani.

Valami jobbért
„Az ember valószínűleg a jobbért születik" - hangzott a darab zárszava, és hamarosan az is kiderült, az amatőr színjátszók élete ad súlyt e szavaknak. Ha túllesznek a terápián, a ráckeresztúri fiúk közül jó néhányan szeretnének segíteni sorstársaikon. Nem túlzás ez, hiszen többen közülük már nemcsak a kitűzött célok örömét ízlelték meg, hanem azt is, hogy az odavezető út energiát ad az álmaik eléréséhez. Legyen az egy babakocsi tologatása, egy verandás otthon, ahová hazavárnak, vagy épp maga a színjátszás.

Jakus Ágnes