„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
II. Lónyay Hadibajnokság
A verseny célja, hogy egyházi és más fenntartású iskolák diákjai számára közvetítse a honvédelem, az önzetlen hazaszeretet, a bajtársiasság ideáit, nemes versengés közepette.
2019. március 23-án igen izgalmas nap vette kezdetét a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban. Immáron második alkalommal rendezték meg a Lónyay Hadibajnokságot, amelynek célja, hogy egyházi és más fenntartású iskolák diákjai számára közvetítse a honvédelem, az önzetlen hazaszeretet, a bajtársiasság ideáit, nemes versengés közepette. Miközben a versenyzők számot adhatnak edzettségükről és szellemi-fizikai felkészültségükről, egymást is megismerhetik, és elképzelhető, hogy későbbi életpályájukon találkoznak majd a rendvédelem, honvédelem valamelyik területén.
14 csapat vett részt ebben az évben a megméretésen Győrből, Gödöllőről, Ceglédről, Kiskunfélegyházáról, Mezőtúrról és több formáció a fővárosból. A csapatoknak nem csak fizikai, de szellemi tudásukat is meg kell mutatniuk egy-egy feladatsoron keresztül, hisz Bethlen Gábor fejedelem jelmondata nyomán – „Arte et marte!” – tudománnyal és fegyverrel kellett kivívniuk a győzelmet. A középiskolai matematika, magyar, történelem tantárgyak törzsanyagából, valamint elsősegélynyújtási ismeretekből adtak számot a tudásukról, és elmondhatjuk, igen jó eredményekkel. Továbbá kreativitásukra is nagy szükség volt az egyik állomáson, ahol egy fegyvernek látszó tárgyat vagy katonai járművet kellett elkészíteni kartonpapírból. De lőszeresláda- és ejtőernyő-cipeléssel nehezített akadálypálya, lépcsőfutás gépkarabéllyal, légpuskás céllövészet, AK-47-es hatástalanított gépkarabélyok szét- és összeszerelése időre, valamint lábizomerővel hajtott gokart pálya is részei voltak a feladatmenünek.
Igazán jó érzés volt látni a sok-sok diákot, ahogyan feszült figyelemmel követik az utasításokat, fegyelmezetten végrehajtják a feladatokat, és a versengés örömével vesznek részt a gyakorlatokban. Ez a bajnokság nemcsak arra volt jó, hogy kiderüljön, ki a jobb a versenyben, hanem abban is biztos vagyok, hogy közösségformálásban, egymás teljesítményének elismerésében, ismeretségek kötésében is gazdag volt, s ez majd javukra válhat a továbbiakban.
A II. Lónyay Hadibajnokságon harmadik helyen végzett a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája válogatottja, az ezüstérmek a BMSZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Than Girls leánycsapat nyakába kerültek, a dobogó legmagasabb fokára pedig a Lónyay Református Gimnázium és Kollégium I. Csapata állhatott.
A verseny különdíját, amelyet dr. György István kormánymegbízott, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke ajánlott fel, Tímár Nikolett érdemelte ki a Mezőtúri Református Gimnázium MRK-2 csapatából.
Külön köszönet azoknak a szervezeteknek, amelyek segítettek a verseny szervezésében, lebonyolításában: Budapest Főváros Kormányhivatalának Védelmi Titkársága, Borsos József ezredes, Kisantal Csaba alezredes, Mikus György őrnagy, a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Hadműveleti és Kiképzési Főnökségének kiképzési részlegvezetője és Legényei, Tóth Levente parancsnok-helyettes, a báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület önkénteseivel, Takács Zoltán László hagyományőrző főhadnagy a CAMP Egyesület képviseletében munkatársaival.
És hálás köszönetünk a szükséges források biztosításáért, ezáltal a program megvalósításának lehetőségéért fenntartónknak, a Budapest-Északi Egyházmegyének, és dicsőség mindenért a mi Istenünknek!
Molnár-Kocsis Anna
Képek: Mózes Edina, Tamás Dorina, Mattyasovszky Bence Szabolcs