„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Isten öreg bojtárja
Így nevezte magát, mert tudta, az igazi megoldást nem ő adja. Sosem mondta, hogy gyógyítani tudja a lélek betegségeit, mégis különleges utat talált az emberek szívéhez. Az első magyar lelkész-pszichológus, Gyökössy Endre emlékére a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara szervez konferenciát február végén.
– Nagyon sokan személyesen is ismerték Gyökössy Endrét, ma is olvassák a könyveit, ezért mi a tudományos munkásságát szeretnénk feldolgozni – árulta el portálunknak Németh Dávid, tanszékvezető egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánhelyettese. A budapesti teológia Gyökössy Endre és az európai pasztorálpszichológia címmel szervez emlékkonferenciát február végén a lelkész-pszichológus születésének 100. évfordulója alkalmából.
– Arra törekedtünk, hogy a lelkigondozói, igehirdetői és valláspedagógiai tevékenységéről is szóljunk, és mindezt elhelyezzük egy tágabb, európai kontextusban is. A konferencián Carl Gustav Jung pszichológiája képviseli az európai kontextust, hiszen a svájci pszichológus nagy hatással volt Gyökössy Endrére. Jung édesapja református lelkész volt, ezért ő maga is nagyon pozitívan viszonyult a valláshoz, és hangsúlyozta annak fontosságát az emberi lét számára. Igaz, Jung értelmezése nem tisztán keresztyéni. Szerinte az ember nem dönthet arról, hogy vallásos legyen vagy sem, mert minden ember a lelke legmélyén isten-emberi természetű, és ez az elmélet a keleti vallások felfogásához áll közel. Gyökössy viszont nem egy általános belső istenképről beszélt, hanem arról, hogy Krisztus akar az emberi lélek középpontjában otthonra találni. Amennyire krisztusi valaki, annyiban hasonlíthat Istenhez – mondja a teológia valláspedagógiai és pasztorálpszichológiai tanszékének vezetője.
Botcsinálta pszichológusok– Gyökössy Endre volt az első Magyarországon, aki a lélektan felismeréseit, a pszichoterápia módszereit lelkigondozói munkájában közvetlenül hasznosította. Ugyanakkor nagyon ügyelt arra is, hogy a lélektani módszerek tudatos alkalmazásával a lelkigondozás lényege ne sérüljön, azaz hogy az Isten Igéjét vigyük közel az emberhez, mégpedig gyógyítóan közel. Ez a nyugat-európai pasztorálpszichológia történetében nem történt meg. A lélektani impulzusok hatására nyugaton a lelkipásztorok nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a lelkigondozói munkába, de inkább tanácsadó módon, botcsinálta pszichológusként „tapaszokat" próbáltak helyezni a lelki sebekre, és úgy gondolták, ezzel el is végezték a feladatukat. Gyökössy Endre azonban nagyon világosan képviselte, hogy a lelkigondozás lényege Isten közelségének és kegyelmének megtapasztalása az Ige igazságaival való találkozás által – mondja Németh Dávid.
Zsúfolásig tele
A személyes beszélgetéseken kívül sokszor a szószék is a lelkigondozás helye volt Gyökössy Endre számára.
– Teológus koromban rendszeresen részt vettem evangélizációs sorozatain, amikor egy héten keresztül minden este ő hirdette az Igét. Az Újpest-Újvárosi templom nem volt nagy, ezért idejében el kellett indulnia annak, aki be akart férni egyáltalán a terembe. Ülőhelyről szó se volt, különösen a fiataloknak, de már annak is örült valaki, ha láthatta az igehirdetőt. Érzékeny volt a hallgatóság lelki rezdüléseire – ez volt az ő igehirdetéseinek a sajátossága. Ha a református lelkészek mai igehirdetéseit nézzük, akkor többnyire tanító, részben evangélizáló, hitre segítő prédikációk hangzanak el, és talán legkisebb részben olyanok, amelyek a hétköznapi életkérdésekre próbálnak igei választ kínálni. Steinbach József püspök úr előadásában Gyökössy Endre igehirdetéseinek lelkigondozói jellemzőit szeretné feltárni – ismerteti a dékánhelyettes.
Értelem és érzelemGyökössy Endre pasztorálpszichológiai munkássága nemcsak a református egyház számára volt meghatározó, könyvei és igehirdetései katolikus körökben is igen népszerűek. Ezért a konferenciára sem csak református előadókat hívtak meg, Pál Ferenc katolikus pap és mentálhigiénés szakember a lélektani és spirituális dimenziók összefüggéséről fog beszélni. Németh Dávid szerint Gyökössy írásértelmezésében van egy olyan bensőséges misztikusság, ami közel áll a katolikus kegyességhez.
– A katolikusok jobban vonzódnak az olyan igehirdetésekhez, amelyek érzelmileg is megszólítják őket. Mi inkább a kifejtő írásmagyarázathoz szoktunk hozzá, meg akarjuk érteni Isten szándékát, akaratát, döntéseit, és többnyire figyelmen kívül hagyjuk, hogy Ő érzelmileg is meg akar bennünket szólítani. A mai kor a protestáns egyházakban is felébresztette azt az igényt, hogy Istennel teljes lényünkkel találkozzunk, értelmünkkel, szívünkkel, akaratunkkal és a cselekvési képességünkkel is.
Nem pénztári sor
A tanszékvezető szerint Gyökössy Endre igehirdetései éppen az érzelmi többlet miatt voltak annyira népszerűek.
– Emlékszem egy különleges úrvacsorai alkalomra, amikor ő bent ült a szószékben és a mikrofonba Igéket olvasott fel a Bibliából. Nem látta, ki mikor érkezik az úrasztalához és melyik igevers„jut" neki, amikor úrvacsorát vesz, ezért különleges jelentősége volt az ott kapott Igének. Végigolvasta a Szeretet-himnuszt vagy a tékozló fiú történetét Jézus példázatai közül, így nem bámészkodtunk, nem a magunk gondolataival voltunk elfoglalva, hanem Igét hallgattunk akkor is, amikor csönden magunkhoz vettük a szent jegyeket. Minden embernek szüksége van arra, hogy az Istennel való kapcsolatában legyenek a hétköznapi élményektől teljesen különböző átélések, amikor az Isten-közelség szívvel-lélekkel átélhető. Ezt értem misztikusságon. Egy ilyen élmény soha nem hasonlítható ahhoz, amikor sorban állok a pénztárnál, vagy a hétköznapi tennivalóimat végzem, hanem egy kicsit olyan, mint amikor a tanítványok felmentek Jézussal a megdicsőülés hegyére. Az egyház istentiszteleteinek azt az érzést kell közvetíteniük, hogy nem valahol a hétköznapi életben vagyok, hanem a szent hegyre kerültem.
Dobó Márti
Képek: gyokossy.hu, tirek.hu
A Gyökössy Endre és az európai pasztorálpszichológia emlékkonferenciát február 23-án rendezik meg a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében. A részletes programról és a regisztrációról itt olvashatnak bővebben.