„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Márk, a "tolmács"
Péter apostol tanításainak magyarázója, aki Jézus szavait és tetteit feljegyezte.
(Papias töredék)
Örömhír - evangélisták, evangéliumok.
- Miért nem egyformák az evangélisták beszámolói?
- Milyen nyelven, milyen korban, kiknek íródtak egykor?
- Minden valóban úgy történt, ahogyan az evangélisták írták?
- Mennyire hitelesek a Jézusnak tulajdonított szavak?
- Azonos-e a történeti Jézus azzal a személlyel, akiről szólnak az evangéliumok?
Négy estén a négy evangéliumról - Balla Péter előadássorozata második részében a legkorábban megírt evangélium hátteréről tudunk meg sok érdekességet.
Dr. Balla Péter professzor egyszerű, közérthető nyelven, érdeklődő laikusokhoz szól. A sorozatnak nem célja, hogy elbizonytalanítson, a több, mélyebb ismeret csak gazdagíthatja a hitet.
Az előadás 2013. november 27-én, a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség tanulmányi hetén hangzott el.
A sorozat részeit az adventi hetek szombatjain publikáljuk.
Első rész:
Máté, a vámszedő