„Nem azon kell lamentálnunk, hogy mit rontottak el Trianonnal, hogy mi volt tíz éve. Nekünk az a felelősségünk, ami most történik. Az egészséges embernek mindennap alkotni, teremteni kell. Ha a tömeg csak üldögél és nem tesz semmit, az bűn."
Kató Béla
Mindent csak józansággal
A közelgő országgyűlési választásokról, a nagy összegű állami támogatásról és a lelkészek politizálásáról is beszélt Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke a református egyház hivatalos honlapján megjelent interjúban.
"Nincs könnyű dolga a lelkipásztoroknak, mert az egyháztagok nem egyetlen pártot támogatnak, hanem sokan sokféleképpen gondolkodnak, különféle pártszimpátiákkal. Ugyanakkor a hívők nem azért jönnek templomba, hogy a politikáról hallgassanak értekezéseket, kapnak abból eleget máshol. Nem szeretnénk, ha a templomaink politikai viták terepévé válnának. Mégis fel kell tennünk a kérdést: milyen demokrácia az, ahol csak az egyháznak és a papnak nem szabad véleményt nyilvánítania, mindenki másnak, és másképpen, persze, igen?" – nyilatkozta a reformatus.hu-nak adott interjújában Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.
Az egyházvezető többek között olyan kérdésekre is választ adott, mint az, hogy kire szavaznak a keresztyének, lehet-e politizálni a templomban, és mire költi a református egyház a kormánytól kapott 89 milliárd forint támogatást. A teljes cikket itt olvashatják.