Mozogj, hogy Toncsi is mozoghasson!

Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.

Három távon indulhatnak a futni és segíteni vágyók 2026. április 18-án, szombaton a tököli katolikus templom mögül. A nevezési díjakkal. Toncsi gyógyulását támogathatják.

A nemrég 15. évét betöltő fiú a 29. hétre született oxigénhiánnyal, melynek következtében mind a négy végtagja lebénult. Kétéves korában ún. szelektív dorzális rizotómia (SDR) műtétet hajtottak végre rajta az izommerevség csökkentésére az Egyesült Államokban. Ez sikerrel járt, felépüléséig azonban nagyon hosszú út vezet, jelenleg is kerekesszékben él és folyamatosan fejlesztésekre van szüksége. Toncsi nemrég nyert felvételt egy szigetszentmiklósi gimnáziumba, később kémiát szeretne tanulni egyetemen, hogy segíthessen a daganatos betegségben szenvedőknek.

Toncsi édesanyjától megtudtuk, hogy a tököli református gyülekezet a fiú születése óta mindenben mellettük áll, segítettek az amerikai kiutazásban, illetve a rehabilitáció elkezdésében. „A spasztikus agyi bénulás miatt minden növekedési fázis egyfajta visszaesést jelent nála, ezért rengeteg tornára van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán szinten tudjuk tartani a jelenlegi állapotát. De Isten mindig ad új lehetőségeket elénk, amivel segíteni tudjuk a fejlesztését”
– mesélte Kálmánné Krémó Csilla, aki a tököli gyülekezet főgondnoki feladatait is ellátja. Férje, Kálmán Antal is az egyházközség presbitere. „Általában a férjemmel közösen minden feladatot el tudunk látni Toncsi körül, de ha szükségünk van rá, van kit mozgósítani a gyülekezetből” – tette hozzá.

Mint mondta a zuglói Sher Rehebilitációs Központba járnak intenzív terápiás foglalkozásokra, a rehabilitációjának részét képezi a teljes testes masszázs és a gerinctorna is. Nyaranta három hetet töltenek az intézményben folyamatos fejlesztés céljából – a futónapon befolyt összeg elsősorban ezek finanszírozásában jelent nagy segítséget.

Toncsi az általános iskola első két osztályát még osztályával együtt végezte, azóta egyéni tanrendje van. Hamarosan konfirmálni is fog a tököli gyülekezetben, hetente egyszer felkészítő alkalmakon vesz részt, ami remek lehetőséget nyújt számára a baráti kapcsolatok kiépítésére és ápolására. E mellett örömmel vesz részt és ha tud, szolgál is a gyermek-istentiszteleteken, gyülekezeti táborokban.

Csilla úgy véli, Toncsi állapota és jelenlegi kihívásaik egyaránt Isten dicsőségét tudják szolgálni: „Korábban, amikor egy presbiter testvéremnek elhunyt a férje, bátorítani tudtam, mert mi is egyfajta gyászt éltünk át Toncsi születésekor. Hiszem, hogy a fiunk puszta jelenléte is pozitív hatással van, hiszen bölcs, remekül lehet vele beszélgetni, példa és inspiráció mások számára, és állapota ellenére is pozitívan látja az életet.

A futónapon a szervezők három számban várják a nevezéseket reggel 9 órától:

* 8,5 km (felnőtt táv), nevezési díj: 5000 forint;
* 4 km, nevezési díj: 4000 forint
* 2,5 km, nevezési díj: 3000 forint.

Előregisztráció nem szükséges, azonban a szervezők kérik, hogy a résztvevők a Facebook-eseménynél (ide kattintva látható) az „Ott leszek” gombra kattintsanak, ezzel jelezve szándékukat.

A futás és a segítés öröme mellett senki sem tér haza üres kézzel: minden résztvevő éremmel gazdagodhat, a távok első öt befutója pedig külön díjazásban részesül. Az esemény fővédnöke Cseke Lilla ultrafutó.

Aki nem tud részt venni a futónapon, az is támogathatja Toncsi gyógyulását az erre a célra létrehozott alapítványon keresztül:
Toncsi Gyógyulásáért Alapítvány, bankszámlaszám: 11600006-00000000-96434903 (Erste Bank Hungary Zrt.)

Horváth Dániel, a tököli református gyülekezet lelkipásztora nemrég Toncsival beszélgetett a futásról:

Képek: Kálmánné Krémó Csilla archív, Vargosz

Kapcsolódó cikkünk:
Az önálló anyaegyházközséggé válás hosszú folyamat volt, de újra és újra bebizonyosodott, hogy a tököli reformátusok képesek tenni a növekedésért.
Missziói lelkülettel - Parokia.hu