Ambiciózus, laza, de makacs – Lukácsa Andris így jellemezte saját magát a vele készült interjúban. Személyiségének nem kevés köze lehet ahhoz is, hogy ősszel betöltötte huszadik életévét. Ez ugyanis már önmagában véve csoda, hiszen Andris izomsorvadásban szenved. Ma már egy kanül segítségével tud lélegezni, beszélni pedig csak akkor, ha mellette van valaki, aki segít.
Andrist akkor kerestük meg, amikor meghallottuk a hírt, hogy szeretne továbbtanulni. Fel kellett készülnöm, mivel tudtam, hogy egy nem mindennapi fiúval találkozom.

Kérdezőből kérdezett
Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthonban látogattam meg őt. A fiatalember másfél éve él az otthonban, amely nem az első számára. Édesanyja csecsemőkorában elhagyta, betegsége előrehaladtával pedig egyre kiszolgáltatottabbá vált. Nem egy rossz tapasztalat után Őrbottyánban már az első néhány nap elteltével érezte, valóban otthonra talált.
Ahogy megnyílt az egyik szoba ajtaja, egyre több ágyat és egyre több bentlakót pillantottam meg. A torkomban dobogott a szívem. Vajon melyikük lehet Andris? Végül, az egyik ablak előtti ágyhoz vezettek, és bemutattak neki engem. Pár pillanatig szerencsétlenül álltam előtte, hiszen csak én beszéltem – ő segítség nélkül nem tudott megszólalni, csak a tekintetével és a mosolyával köszöntött.
– Mit éreztél, amikor megláttál? – kérdezte tőlem később.
Nem volt mit tenni, meg kellett mondani az igazat.

Szárnyaló lélek az ágyhoz kötött testben
Csak azért, mert beteg, nem olyan, mint amilyennek mi, a „társadalom" hisszük – vallja Lukácsa Andris, aki eltökélten igyekszik az álmait megvalósítani. Bár tisztában van vele, hogy van egy betegsége, mégsem beteg emberként éli az életét.
– Nem vagyok más, csak púpos vagyok, vékony vagyok. Így születtem, és amin nem tudok változtatni, azzal nem foglalkozom. Ez egy kereszt. Lelkiekben egészséges vagyok.
Andrist a tudásszomj hajtja. Szeretne leérettségizni, hogy aztán továbbtanulhasson. Az embertan, a biológia, az idegen nyelvek érdeklik, és nyomon követi a nagyvilág eseményeit, érdekli a közélet, a média. Nagyon szeret zenét hallgatni, és ahogy ő fogalmaz, racionálisan gondolkodni, de csak annyira, hogy az a hitét ne gátolja.

Átlagos, mégis átlagon felüli
Andris éles kritikával illeti az egyházat a hiteltelen lelkészek, papok miatt. Kérdésemre, hogy milyennek látja Istent, azt feleli:
– Mondhatnám, hogy fehér ruhás szakállas ember, de az csak test. Isten az, akinek mindig ott vagyok a kezében. Ez nem olyan, hogy milyennek látlak titeket. Ő mindenhol ott van, Őt nem kell, hogy lásd. Ő a te legjobb barátod, még akkor is, ha te nem tudod róla. Ő a te apád.
Nem engedi, hogy átvegyem a szót, sokkal érdekesebb kérdést vet fel ő maga:
– Szerinted Jézus volt szerelmes?
Miután bizonytalan válaszomat türelmesen végighallgatja, folytatja:
– Emberként jött a földre. Ugyanolyan emberi ösztönei voltak, mint egy férfinak. Ha valaki a Földre jön megszületni, akkor ugyanazokat a dolgokat át kell, hogy élje, mint egy ember. Jézus átlagos volt, de mégis átlagon felüli.

Kell egy barát
– Nem ők a családom, valami viszont összefog minket, mert anyám pont akkor akart meglátogatni, amikor hirtelen romlani kezdett az állapotom – meséli Andris.
– A húgom is megkeresett nemrég, éppen akkor, amikor én akartam megkeresni őt. Valami mégiscsak van, valami, ami nem jön ki. Félünk egymástól.
Andris mégsincs egyedül. Barátai rendszeresen látogatják őt. Hozzá is legjobb barátja vezetett el. Szilháti Anitával a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség mozgássérülteket üdültető Bárka táborában találkoztak. Életre szóló barátságot kötöttek ott, azóta pedig Andris meg is hatalmazta Anitát, hogy a hivatalos ügyekben ő járjon el a fiú nevében.
Anita mesélte, hogy tavalyelőtt karácsonykor, miután Andris rosszul lett, felhívták a kórházból, hogy akarja-e, hogy lélegeztető géppel megpróbálják életben tartani. Anita Andris kérését tolmácsolva és saját szívére is hallgatva igent mondott. Andris átvészelte a nehéz időszakot, és ebben sok segítséget kapott a református fenntartású Bethesda Gyermekkórház munkatársaitól. Ebben az időszakban Andris üzenetet küldött barátainak és ismerőseinek az intenzív osztályról.
Andris és Anita több kórházban megfordultak azóta is. Látva, hogy hogyan küzd az életéért, és hogy barátja ebben mennyire támogatja, voltak orvosok, akik elszörnyülködtek, és megpróbálták mindkettejüket „kijózanítani". Olyan is volt, aki mindenben biztosította őket a támogatásáról, és be is váltotta ígéretét.

Csak az élet mellett lehet dönteni
– Ilyenkor átértékelődik az emberben minden. Megváltozik, érik. Kell a halálközeli élmény – mondja Andris.
– Testileg lehet, hogy romhalmaz leszel egy kicsit, de érsz, van időd gondolkodni, relaxálni. Mondjuk, én 0-24-ben relaxálok...
– Akkor, abban a pillanatban borzasztóan rossz és félelmetes és pokol – teszi hozzá –, de hetekkel, hónapokkal később fellélegzel és azt mondod: hú, ezen is túl vagyok, megcsináltam.
Még fel sem ocsúdok, amikor újabb, váratlan kérdést szegez nekem interjúalanyom:
– Neked mi a véleményed az eutanáziáról?
Andris is kifejti véleményét:
– Akármilyen helyzetben is vagy, nem az ember joga eldönteni, hogy meghaljon vagy sem. Arról dönthetsz, hogy élni akarsz, de arról nem, hogy meg akarj halni. Akármennyire fáj. Fájdalmat lehet csillapítani, a szenvedést könnyebbé lehet tenni, de amíg ver a szíved, addig nem halsz meg.
Hozzáteszi, ő orvosként nem ölne meg senkit.

Erre született
Fél életét kórházakban töltötte, saját bőrén tapasztalta, milyen az, ha egy orvosnak rossz napja van, vagy ha pálcát törnek a feje felett. Most is egy olyan szobában fekszik, ahol ő az egyetlen, akinek nincs semmilyen fokú szellemi fogyatékossága vagy depressziója. Andris mégsem menekülne az orvosok és betegek világából, sőt, ő maga szeretne gyógyítani.
– Orvosnak születtem. Én a tudományból táplálkozom. Ez az életem.
Andris szerint többek között az adrenalin miatt is álommeló lenne számára, ha orvos lehetne. Bár nem tudna senkit sem megvizsgálni, a megszerzett tudás segítségével gyógyítaná a betegeket úgy, hogy valaki végrehajtja az utasításait. Bár csak néhány hónapra tervez előre, elárulja, az az álma, hogy az őrbottyáni szeretetotthon orvosa legyen.

Minden nap ajándék
Ahhoz, hogy álma valóra válhasson, szüksége van társakra, akik segítenek neki a tanulásban, először is az érettségiben. Tervei szerint hamarosan folytatja középiskolai tanulmányait. Már beiratkozott egy gimnáziumba, de segítő híján nem tud haladni. Barátaival együtt önkénteseket keres, illetve egy magántanárt, aki bizonyos összeg fejében segíti, koordinálja, a gimnáziummal összahangolja tanulmányait.
– Én azért imádkozom, hogy minél többet éljek – mondja Andris. Hozzáteszi, hálás, mert bár beteg, nem érzi magát annak. A húszéves fiú, akinek intelligenciája, humora és stílusa lehengerlő, a legnagyobb kérdéseket nem is tudja és nem is akarja megválaszolni. Isten, az élet, a hivatás neki magától értetődőek. Egyik sem vizsgálódás tárgya, számára ugyanis mindegyik kiindulási alap.
– Lehet, hogy kiszolgáltatott vagyok, és eléggé rá vagyok utalva az emberekre, de az eszem az enyém, és azt nem veheti el tőlem senki. A döntési képességemet és az akaratomat sem.

Miközben vele beszélgetek, az lep meg a legjobban, hogy Lukácsa Andris szemében én sem vagyok jobb vagy rosszabb senkinél – ugyanannyi esélyt ad nekem, mint bárkinek. Mint saját magának.

Jakus Ágnes 

Aki szeretne segíteni Andrisnak, Szilháti Anitánál érdeklődhet az anita.szilhati@gmail.com e-mail címen.