Sosem jártam a Baross téri református közösségben, a templomot is kihívás volt megtalálni – főként, hogy technikailag nincs. De az épületet megtaláltam, az emeletre sikerrel jutottam fel a grádicsokon, ott pedig eltéveszthetetlen volt. Körben a székek, nyolcan vagyunk. De ismeretlenül is érzem: hazajöttem. Nekem itt testvéreim vannak. Kedvesen köszönt a lelkész, de nem innen tudom. Egy hölgy mellé ülök le, ő mosolyog rám azzal, hogy nagyon emberközeli, felemelő alkalom volt ez a múlt héten is.

„Imádkozzatok és buzgón kérjetek”
Senki nem szél ingatta nádszálat jött látni. Ülünk körben, énekeljük, hogy imádkozzatok és buzgón kérjetek. Az alkalom első része a magasztalás. „(Istenem,) te ugyanaz maradsz, éveidnek soha nincs vége.” (Zsoltárok könyve 102,28) A zsoltárba kapaszkodva egyenként emelkednek a szívek szavakon keresztül Isten elé. Teret hagyva, teret adva a másik szívének. Gondolod, hogy unalmas az élő Istent dicsérni? Korántsem. Nyolcféle hódolat, és mind másként vallja meg Isten hatalmát. Nem javítja a másikat. Nem ellenimádkozik. Hódol Istennek.

Mit tesz velünk, ha ismeretlenül is egymás mellé állunk és megnyitva a szívünket dicsérjük Istent? Visszahat ránk, más minőségű közösséget munkál ember és ember között. Továbbra sem tudom senkinek a nevét, de mély közösséget élek meg a Szentlélek jelenlétében az imádkozókkal.
„Az imádkozó emberek közössége, a párbeszéd az igével, az élő Isten előtti őszinte jelenlét valódi gyógyulás a számunkra és felkészülés arra, hogy példát mutatva lépjünk ki abba a társadalomba, ahol küldetésünk és felelősségünk van” – szólt az alkalomra felhívás.

„Felkérésre válaszolva a választások előtti pár napot egy cikk megírásával töltöttem, amelynek úgy kellett református közösséghez szólnia, hogy az eredményt természetesen nem tudhattam. A szöveg megírása önmagában izgalmas folyamat volt, mert személyes harcaimban éppen a közélettől való eltávolodás felé indultam” – árulja el kérdésünkre Bella Péter, a Baross téri Gyülekezet lelkipásztora. „Az azóta Testvérek, gyógyulófélben címmel megjelent cikkben
fő teendőként az imádságot jelölöm meg. Ezzel kapcsolatban rögtön az is megfogalmazódott, hogy bármikor el lehet kezdeni. Akkor is, ha alig két hónapja kerültem a gyülekezetbe lelkészként. Az első tapasztalataim egyike a gyülekezet mély hittel imádkozó ifiközössége.

Az április 12-i istentisztelet előtt felvettem a hirdetések közé az első alkalmat: imádkozzunk a vezetőinkét, az országért, az egyházért a Timóteushoz írt levél felhívása alapján. Nem tudunk gyógyító közösség lenni, ha mi magunk nem gyógyulunk.
A múlt héten kétszer ennyien voltunk, de valójában az a lényeges, hogy különféle meggyőződésű emberek hittel együtt könyörgünk ugyanazért a célért. Egyszeri alkalomra terveztük eredetileg, de egy hét múlva újra összegyűlünk, és meglátjuk, hogy mi lesz belőle.
Nekem az máris sokat jelentett, hogy ifisek is csatlakoztak, akik a fiatalok bátorságával mernek imádkozni ebben a közösségben is, például az üldözött keresztyénekért.
Semmi látványos dolog nem történik – miközben mégis a legnagyobb történik. Lelkészként is jó megélni, hogy ezt nem kell agyonszervezni, sem túlgondolni. Csak tenni.” 

Küldetés és felelősség
Kérjetek – és ne csak a magatok számára, ez az egyszerű mondat ott lehet a krisztusi felhívás mélyén. Amikor odaállok a református testvérem kérése mellé, pártpolitikától függetlenül, engedek az Istennek.
Pártpolitikától függetlenül – ennek a szókapcsolatnak nem lenne szabad imaközösség vonatkozásában felmerülnie. Nem is merül fel.
Nem derül ki számomra, hogy ki „hova” tartozik, és nem gondolom, hogy az általam ismeretlen gyülekezeti tagok tegnap óta tudják, hogy kire szavaztam. Egyszerűen nem szempont.

Szempont az, hogy tehetünk ezért az országért. Nem sokat. Kicsit. De éppen eleget, amikor a gimnazista imádságára, aki a jövőért, az ifjúságért, az élhető országért könyörög, áment mondok. Amikor a félelemmel birkózó szíveket, életeket odavisszük Isten elé. A megpróbáltaknak, terheket hordozóknak erőért könyörgünk.

Úgy tudjuk zárásként együtt mondani az úri imádságot, hogy a sokadszor ismételt szavakban biztonság, megnyugvás, felemelő erő van.

Kilépek az utcára. Látszólag ugyanaz. A klímaválság minden elképzelhető értelemben rajta ül az országon. A klímaváltozás bennem viszont folytatódik.
 

Képek: pexels.com, Gyülekezeti archívum