„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Nyár, tábor, közösség
Dávid útja a trónig címmel nyári napközis tábort tartott az alcsúti református gyülekezet. A tábort 27 éve szinte minden esztendőben megszervezték, még akkor is, ha éppen lelkipásztor nélkül maradtak. Idén augusztusban nagyjából ötven gyerek táborozott a gyülekezet közösségi házában és kertjében.
A nyári napközis tábor egy hete alatt a gyerekek végigjárták azt az utat, amit a Bibliából ismert Dávid király tett meg a trónig. A Biblia tanulmányozása és játékos feldolgozása mellett délutánonként kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki ügyességüket a táborozók, illetve sportoltak, kirándultak, játszottak; mindenki kiválaszthatta a számára legérdekesebb játékot, tevékenységet. Az egyik legnépszerűbb program idén is a számháború volt; a harcosok a parókia mögötti erdős területen küzdöttek meg egymással.
Ötven gyerek vett részt az egyhetes napközis táborunkban, köztük helyi iskolások, illetve óvodások, a többiek pedig környékbeliek, vagy olyan fiatalok, akik valamilyen módon kötődnek a településhez – mondta a Parókia portál érdeklődésére a gyülekezet lelkipásztorának felesége, Hős Orsolya református lelkész.
- A lelkes gyülekezeti tagok, köztük Mészárosné Bárányos Vali, aki a kezdetektől szervezője a táboroknak, gondosan megtervezik a programokat és a tábor menetrendjét. A bibliai történeteket kis csoportokra bontva, korosztályonként dolgozzák fel, hogy mindenki pontosan érthesse a Szentírás üzenetét, és aktívan részt vehessen a feladatokban. Egy-egy csoport élén két-három önkéntes áll. Naponta tizenhat-tizenhét felnőtt segít a csoportoknak.
Alcsúton nincs sok lehetőség arra, hogy többnapos közösségi alkalmakon találkozhassanak egymással a különböző generációk – mondja Hős Orsolya. A napközis tábornak kötetlen, laza hangulata van, ugyanakkor a szervezett programok erős vázat adnak egy-egy napnak. A táborozók valódi nagy csapattá alakulnak. A barátságos focimeccsen például kicsik és nagyok, lányok és fiúk alkotnak egy csapatot, így játék közben tanulhatják meg az alkalmazkodást.
Az alcsúti gyülekezetnek több mint száznegyven fenntartó tagja van. A gyülekezet nagyon aktív: korábban egy bárki számára hozzáférhető játszóteret építettek, most pedig elkezdődött egy hét állomásból álló imaösvény építése azon a dombos-fás szakaszon, ahol őzek, rókák, nyulak, fácánok, sünök is élnek, így a gyerekek számára hihetetlenül izgalmas a területet felderíteni és ott játszani.
Fekete Zsuzsa