„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Nyilatkozat
A 2013. november 3-án, vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán.
Alulírott, mint a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a 2013. november 3-án, vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kértem fel, különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e a lelkészekről szóló törvény 91.§-a 1)a, h; i; j; pontjainak, vagyis megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét.
A vizsgálat lefolytatásáig csak megütközésemet tudom kifejezni, hogy egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek, amelynek politikai hasznát máris ki-ki maga láthatja, ám egyházunk tisztességének és a lelkipásztori szolgálat becsületének okozott kára beláthatatlan.
Szabó István
püspök