„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Összetart
„Ott van nyáj, ahol jelen van a Pásztor, Jézus Krisztus. Ha őt kivesszük belőle, csak idő kérdése a szétszóratás. A szeretet azonban összetart" - mondta Takaró András lelkipásztor, a Délpesti Református Egyházmegye esperese a kiskunlacházi gyülekezetben tartott hálaadó istentiszteleten. A közösség a megújult templomban ünnepelte Takaró András helybeli lelkész szolgálatának és az énekkar megalakulásának huszadik évfordulóját.
Három évvel ezelőtt kezdődtek meg a kiskunlacházi református templom belső felújítási munkálatai. A gyülekezet önerőből, tagjainak felajánlásaiból és kétkezi munkájával többek között kifestette a templomot és új lámpatesteket szerelt fel a korábban gyér megvilágítású templomtérbe.
- Ez az összefogás azokra az időkre emlékeztet, amikor a lacházi gyülekezet minden követ megmozgatott a közösség továbbélése érdekében - mondta a múlt vasárnapi hálaadó istentiszteleten Takaró András esperes-lelkipásztor utalva a korábbi évszázadokban árvízzel és tűzvésszel is sújtott település történetére. A legalább 361 éves gyülekezet elmúlt húsz éve ugyancsak eseménydús volt.
- A rendszerváltás hajnalán olyan új helyzet állt elő, amilyenről az elődök nem is álmodhattak: az egyház megkapta a tőle elkobzott földekért járó kárpótlást, el lehetett kezdeni komolyan foglalkozni az ifjúsággal és ki lehetett lépni a templom falain kívülre - emlékeztetett ünnepi köszöntőjében Galambos Lajos gondnok. A presbitérium vezetője számot vetett azokkal az új kezdeményezésekkel is, amelyeket Takaró András indított el Kiskunlacházán 1993-ban.
- A munkába járók számára elérhetővé tette a bibliaórát, az óvodáktól a középiskoláig minden évfolyamon hittancsoportokat indított, elérte, hogy a hittanórát az iskolai órarend részeként hirdessék meg. A vasárnapi iskola, a gyermekmegőrzés, a száznál is több gyermeket vonzó gyermektáborok, az Immánuel kórus és az ificsoport megalakulása is az ő nevéhez fűződik. A balatonszárszói hitmélyítő ifjúsági táborokban részt vevő fiatalok ma már a gyülekezet presbiterei, munkatársai. Önkormányzati képviselőként eredményesen harcolt a gyülekezet kárpótlásáért, a millennium évében ez jelentett anyagi alapot a parókia külső és belső felújításához, valamint egy stabil és korszerű gyülekezeti ház felépítéséhez. Megújult a református temető ravatalozója is, a munkálatok pedig mindig kölcsönök nélkül, a határidők pontos betartásával, elszámolási gondok nélkül zajlottak.
Galambos Lajos gondnok említést tett a kárpátaljai szegény családoknak nyújtott folyamatos diakóniai segítségről, valamint Nagytiszteletű Takaró Dóra asszony kulturális és diakóniai szolgálatairól is, többek között az általa megálmodott református jótékonysági bálról.
- Egy gyülekezet soha nincs kész, sosincs csúcsformában, folyamatosan épül és fogy, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem velünk kezdődött - hívta fel a figyelmet Takaró András. A lelkipásztor hálát adva emlékezett meg elődjéről, Cserháti Kálmán lelkipásztorról és mindazokról a hittestvérekről, akik már nem lehettek jelen az ünnepi istentiszteleten, amelynek alapigéje ugyanaz volt, mint húsz évvel ezelőtt: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába." (Máté evangéliuma 9. fejezet, 37-38. vers)
- Bár Isten meghallgatta az akkori kérésünket, és adott munkásokat, ez az ige ma is aktuális: a gyülekezetünk várja a munkatársakat. Még akkor is, ha a lelkünk nehézségekkel küszködik, és ha Jézus ugyanazt látja rajtunk ma is, mint a kétezer évvel ezelőtt élt embereken: hogy fáradtak, elgyötörtek vagyunk.
- A gyülekezet nem egyszemélyes - tette hozzá az esperes-lelkész -, azok az idők elmúltak, amikor sokan úgy gondolták, hogy a lelkész helyettük olvassa a Bibliát, imádkozik, énekel, sír, látogat. Egy gyülekezetben mindenkire szükség van, mindenki kapott talentumot. Egy gyülekezet akkor él, hat, ha a tagjai békekövetként továbbviszik Isten igéjét a világba.
Az ünnepi istentisztelet alapigéje szerint Jézus pásztor nélkül való juhokhoz hasonlítja az embereket. Takaró András igehirdetésében úgy fogalmazott, a pásztor feladata, hogy védje, vezesse és egyben tartsa a nyájat.
- A szeretet legjellegzetesebb vonása, hogy összetart, míg a gyűlölet szétszór. Felemelő egy összetartó közösségben élni, legyen szó akár családról, akár gyülekezetről. Ott van nyáj, ahol jelen van a Pásztor, Jézus Krisztus. Ha őt kivesszük belőle, csak idő kérdése a szétszóratás - fogalmazott.
Portálunk mikrofonja előtt az esperes-lelkész megerősítette: ő maga is pásztor szeret lenni, aki együtt él a nyájjal minden körülmények között.
- Ha kies legelőn vagyunk, akkor élvezzük az Isten áldásait, ha éppen szűkösebb időket élünk, azon is a nyájammal együtt megyünk át. Nemcsak a magam számára, hanem a jelen és a jövő lelkipásztorai számára is fontosnak tartom: közösséget kell teremteni. A közösségben létrejön az a bizalmi légkör, amelyben aztán idős és fiatal egyaránt eljuthat oda, hogy Krisztusról beszéljen. Ha a lacházi gyülekezetet nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy itt közösség formálódott.
Az ünnepi istentiszteleten a szintén húszéves fennállását ünneplő Immanuel vegyeskar egykori és jelenlegi tagjai adtak elő két éneket, a lelkipásztor pedig köszöntötte a gyülekezet kórusának hajdani és jelenlegi vezetőit. Az ünneplés a gyülekezeti házban folytatódott, az épület megtelt a szeretetvendégségen együtt maradó gyülekezeti tagokkal.
Jakus Ágnes
Képek: Jakus Ágnes, Kovács János