„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Református egyetemváros: befektetés a jövőbe
Országos nyílt tervpályázaton dől el, kinek a tervei alapján épülhet fel a Károli Gáspár Református Egyetem új campusa: az épületek a tervek szerint a jogász, valamint a pszichológia képzéseknek adnak majd otthont Ferencvárosban, a Markusovszky téren. A Református Egyetemváros Kft. pályázatán minden magyar építész elindulhat, és pályázhatnak az Európai Unó országainak építészei is.
A szakmai zsűri elnöke Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, társelnöke Fürjes Balázs. A zsűri munkájában – a református egyház által felkért más szakértők mellett – részt vesz Szalay Tihamér, a Magyar Építész Kamara alelnöke, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és – Budapest főpolgármestere jelölésére – Erő Zoltán, Budapest főépítésze is. A tervpályázat eredményhirdetése 2024 májusában várható.
A Kálvin tér és a Ráday utca térségében található már eddig is a református egyetem épületeivel bíró városrészben megvalósuló egyetemépítés egyben városfejlesztő beruházás is. Általa erősödik Ferencváros egyetemvárosi szerepe, és rendezettebb, zöldebb lesz a Markusovszky tér, illetve a Kinizsi utca érintett szakasza.
Magyarország Kormánya 2023 nyarán döntött úgy, hogy támogatja a Magyarországi Református Egyház fenntartásában működő Károli Gáspár Református Egyetem új campusának megépítését. A beruházás célja, hogy a hallgatói létszámában is dinamikusan fejlődő, ám jelenleg széttagoltan működő felsőoktatási intézmény helyett egységes református egyetemváros szülessen.
A Magyarországi Református Egyház Sajtószolgálata és a Károli Gáspár Református Egyetem Sajtószolgálata