„Isten országában minden szalonna kutyából készül."
Sükös Pál
Reformátusok összefogással az árvízkárosultakért
„Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
Gal 6, 10.
Kedves testvérek!
Nagy szeretettel bíztatunk minden testvérünket, gyülekezeteket, hogy az árvíz sújtotta részeken élő református gyülekezetek támogatásával erősítsük testvéri összetartozásunkat, kapcsolatainkat egymással.
A Református Szeretetszolgálaton keresztül, vagy közvetlen kapcsolatfelvétellel igyekezzünk a súlyos károkat szenvedő területeken élő református hittestvéreink, gyülekezetek felé segítő kezet nyújtani, biztatva a csüggedőket, a fáradókat, hogy nincsenek egyedül, mi is velük vagyunk a gondjaikban, és az ÚR kegyelme minden nehéz helyzetből kisegít bennünket, csak merjünk Benne bízni, forduljunk Ő felé!
Mi budaiak a júniusi személyes találkozást követően úgy határoztunk, hogy a szendrői református testvérekkel szeretnénk hosszabb távon is kapcsolatba maradni, őket az anyagiak mellett lelkiekben, és amivel még tudjuk támogatni.
Ennek kapcsán fogalmazódott meg a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha minden olyan gyülekezet, ahol most nem volt árvíz vagy viharkár választana magának egy testvérgyülekezetet az árvíz-és viharok sújtotta területen lévő református gyülekezetek közül! Ha a víz elvonul, még nem lesz vége, még hosszú időn keresztül az ott élőknek szükségük van a testvéri együttérzésre, az anyagi mellett a lelki támogatásra is. Segítsünk nekik azzal, hogy melléjük állunk, amiben szükségük van, segítjük őket, és bátorítjuk a csüggedőket e nehéz időkben!
Hordozzuk imádságban az ott élőket, a segítőket és a magunk helyén tegyük meg azt, amit megtehetünk, hogy az Ő országa épüljön közöttünk!
Isten áldjon meg mindenkit ebben a szolgálatban!
Testvéri szeretettel
Csenki Zsuzsanna
presbiter, diakóniai gondnok
Budai Református Egyházközség