"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Szeptembertől kikerül a gender-ideológia az óvodákból
Teljesül az egyházak kívánsága, kikerül az óvodai alapnevelés programjából egy vitatott, a gender-ideológiával összefüggésébe hozott mondat.
Módosították az óvodai nevelés programját – közölte a közoktatási helyettes államtitkár a szeptemberi tanévkezdés előtt.
Gloviczki Zoltán elmondta, az óvodai alapnevelés programjának szövegéből kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése. Az előző kormányzat 255/2009. (XI.20) rendeletével módosította a református egyház által is kifogásolt szabályozást, amelybe bekerült egy sokat vitatott mondat:
„Az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyermek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását.”
A református egyház több illetékese szerint a szöveg az úgynevezett gender ideológia népszerűsítése volt, ezt törli el a Fidesz-kormány szeptembertől.