Testté létel
Illatok. Az esőé, ami megöntözi a szántóföldet. A frissen sült kenyéré.
Hangok. A szélé, amitől hullámzik a gabona. A tűz pattogásáé. Ahogy kiveszik a kemencéből és a kormot lekaparják róla. Ahogy a kés hegyével keresztet karcolnak rá, mielőtt megszegik.
Textúrák. A ropogós kéregé és a foszlós, puha, meleg kenyérbélé. A szakadozó falaté, a karcos csücsöké.
Ízek. Amikor a leves mellé esszük, mégis úgy érezzük, a levest esszük a kenyér mellé.
Megelégedés. Ahogy kézről kézre adjuk. Ahogy táplál a falat és a közösség.

Törvény és új kenyér
Államalapításunk ünnepe egyben az új kenyér ünnepe is. Pünkösdkor olvastam, hogy az eredeti zsidó ünnep, a Sávuót vagy a Hetek ünnepe a törvényadás és szintén az új kenyér ünnepe. Törvény és életadó kenyér: mindebben az ó- és az új szövetség egyszerre jelenik meg.

Az, hogy a Szentlélek pünkösdkor töltett ki, igazolja, hogy Krisztus, aki önmagát adta értünk, betölti a törvényt, Isten pedig az Ő áldozata nyomán „a szívünk hústábláira” írja azt. A mag, amelyet elvetettek, sokszoros termést hoz.

Szövetségkötés
A sávuót szó esküvéseket is jelent, mivel ezen a napon két eskü is elhangzott:

• az egyik a zsidó nép részéről: „Majd <Mózes> fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.” (2Móz 24:7)
   
•  a másik Isten részéről: „Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.” (2Móz 19:6)

Mindez a szövetségkötéskor – a törvényadáskor – hangzott el, amikor vérrel hintette be Mózes az oltárt és a népet is.

Bár ez a szövetség az ember számára megtarthatatlannak bizonyult, maga a szövetség – és a benne önmagát kötelező szövetséges – megtartotta az embert.

Később Isten hozott áldozatot az ember helyett is – úgy, hogy emberré lett.

De nem csupán helyettesítés volt ez, hanem egy új szövetség megkötése is: míg a törvény az igazságtalanságot leplezte le, Krisztus az igazságát adta az embernek.

Isten kijelenti magát az embernek
A nép képviselője, Mózes látta az Istent, a nép pedig látta és hallotta, amikor az Úr egy sűrű felhőben megjelent és a vezetőjükkel beszélt. A törvény a kőtáblákon olvasható volt.

Krisztusban a szentség már emberi testet öltött, a Szentlélek pedig nemcsak a lelkiismeretünket ébreszti fel, hanem új életet ad, megajándékozva mindazzal, ami „az életre és a kegyességre való” (vö. 2Pt 1:3).

Élet Krisztusban
A Tízparancsolat átadását magába foglaló szövetségkötés olyan volt, mint egy lakodalom. Milyen szép kifejeződése ez annak, hogy Isten az életet táplálja bennünk!

Hogy máshogy is fejeződhetne ki, mit kaptunk Krisztusban, ha nem a bor és a kenyér által? Talán az embert is azért alkotta meg a Teremtő a test táplálásával, hogy az a lélek és az élet táplálására mutasson. Ő a kenyér, Ő az élet.

Új szövetség
Mi tart meg az új szövetségben? Maga Krisztus. Ő táplál, mert Ő az áldozat.

Önmegváltási és önfelmentési kísérletek helyett – a vallás is lehet ilyen – elfogadhatjuk a kegyelmet és vele együtt a kegyelemre szorultságunkat.

Tekinthetünk így magunkra és egymásra. Egy másik ország rendje szerint.

De hogyan táplál minket Krisztus? – adódik a kérdés. Misztérium ez, melyet nem birtokolhatunk értelmünkkel, de egyre inkább ízlelhetjük, tapasztalhatjuk, egyre inkább gyönyörködhet benne az értelmünk is.

Jézus mondja az ötezer ember megvendégelése utáni napon:

„Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. 

(…) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 

Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. 

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.” (Jn 6: 51, 53-56)

Táplál az Ige, az úrvacsora, a Krisztus evangéliumán való elmélkedés, önmagunk gyakorlása a szeretetben – törődötten is, néha áldozatok révén. Emlékezésre nem az utolsó vacsora szerzőjének, hanem nekünk van szükségünk.

Isteni államalapítás
Az Újszövetségben így olvasunk Isten államalapításáról és állampolgári rangunkról, méltóságunkról és felelősségünkről: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket…” (1Pét 2:9)

Papok birodalma és szent nép – ez Isten országa. Ez a nemzeti ünnepnél is nagyobb öröm szabadítson fel minket arra, hogy emberi kapcsolódásainkon és hivatásunkon keresztül munkálkodjunk nemzetünk jó(l)létén úgy, hogy Krisztussal táplálkozunk és Őt követjük!

Nemzetünknek szüksége van Isten országának polgáraira.




Nyitókép: Füle Tamás