Krisztus nem hagyott kétséget afelől, hogy követőit ki fogja szolgáltatni. 

Mikor tanítványait készíti küldetésükre, leginkább a tanúskodás kényszerhelyzeteit idézi. Aki Őt követi, osztozik az Ő sorsában: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy tanúbizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra" – mondja Pilátusnak a döntő órán. (Jn 18:37)

Az ember nem szereti az igazságot, ezért rendre összekeveri az információval, s máris kiabálja: a puszta tényekkel vissza szoktak élni. Tetteti, hogy szabadságát félti, s állítja váltig, hogy az igazságot a hatalmaskodók akarják tudni, hogy uralkodhassanak felettünk. Társul hívja a hivatásos kételkedőt, s miközben hamisságokra adja magát, vállvonogatva kérdezi: ugyan, mi az igazság?! 
Az ember nem szereti az igazságot, mert nem szereti Istent.

Tanúim lesztek, mondja Krisztus követőinek, s ez nem egy lehetőség a sok közül a Krisztus-követésben, hanem elkötelező parancs, feltétlenség. Aki Krisztusra tekint, bizalmát csak belé veti, átadja magát, az Krisztus tanújává lesz. Perbe vonják, de legkevésbé sem az igazságot kérik rajta számon, hanem azt, hogy tanúsítja az igazságot, hogy nem elfogulatlan, hanem szereti az igazságot, és gyűlöli a hamisságot. Nem elvont vitához kérik szakértőnek, hogy mérlegeljék tudósítását, hanem perbe idézik: bár tanú, de máris vádlott, mert szereti Istent. Cinkosok törvénykeznek fölötte – s évezredek hazugságait szórják rá, hosszú lista gyűlt már -, de mindegyre ugyanaz a tét: igazolni az embert az igazolhatatlanban, sosem szembesülni, hogy a létrontásban stréberkedünk. Mi dolog hát, harsogják a hazugság mesterei (Jób 13:4) hogy miközben mohón sajátítjuk el a káromlás, a lázadás, a másítás, a visszavonás politechnikáját, aközben mindegyre szépségben, engedelmességben, egyenességben és gyógyításban tárul az igazság?! Mi dolog a kegyelem? Mi dolog az üdvösség?

Tanúim lesztek – velem lesztek. A tanú helyzete kiváltságos és egyben veszedelmes – amit látott vagy hallott, amit tapasztalt, azt a maga nézőpontja , tapasztalata szerint köteles előadni. Amit ő tud, aligha lehet tudása másnak – ezért korlátozott tudás. Legalább két tanú kell – mondja a régi törvény e korlátosság miatt. Krisztus követője azonban nem pusztán arról tanúskodik, amit látott, hallott, tapasztalt, nem élményéről szól, hanem az életéről – s az élete nem ténnyé merevedett múlt, nem egy lezárt esemény mozzanata, hanem életfolytatás. A Krisztus tanúja tettes, ez a tanú pártütő, mert követi az igazságot, mert másféle életet él, s mikor Krisztusról tanúskodik, magáról is szól. „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere." (Lukács 6:40) A tanú nevét adja a Krisztus nevéhez. Igaz, nem az ő élete a bizonyíték, de bizonyítéka van rá, hogy az ő élete már hordozza az igazság reményét, hogy ahol Krisztus van, ott leszünk mi is. A Krisztus tanúja szereti az igazságot, mert szereti Istent.

Tanúim lesztek – veletek leszek. Krisztus kiszolgáltatja követőit, s szolgál nekik. Pártfogót küld. Az igazság Lelkét – aki „mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében" (János 16:8). Ez a Lélek a tanú mellé áll, ki vádlott. Ez a Lélek a tanítvány mellé áll, kiből kifogytak a szavak. Ez a Lélek a megriasztott lélek mellé áll, ki már imádkozni sem tud. Ez a Lélek újat teremt ott, ahol mindent megemésztett a gonosz. Ez a Lélek megfeddi a világot – megvigasztalja a hívőt. Ez a Lélek összezavarja az önbíráskodás trónusára kapaszkodó ember nyelvét, és szólja minden népnek a maga nyelvén az isteni szeretet ítéletét. Ez a Lélek zúgó széllel zendül, hozzánk zendül, oltalmaz, s pártunkat fogja a Krisztus pártján. Ez a Lélek Szentlélek.

Tanúim lesztek – mondja Krisztus -, velem lesztek és én veletek leszek. A Lélek-csoda boldog nyitás: a tanú immár nem kiszolgáltatott, hanem maga is szolgál - az élet beszédével.
Áldott Pünkösdöt!

Bogárdi Szabó István