„Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához." Morva Ákos
Több mint hárommilliárd forint jut a Ráday utcai épületegyüttes építkezéseire
Együttesen 3261,4 millió forintnyi többletforrást szavazott meg a parlament a tűzkárt szenvedett kollégium újjáépítésére és az ezzel egy épületegyüttest képező Dunamelléki Református Egyházkerület székházának felújítására.
A magyar Országyűlés 2019. július hetedikén szavazott a 2020. évi költségvetést érintő módósító javaslatokról. Az elfogadott módosítások megnövelik az oktatási, a kulturális, a szabadidős, a turisztikai, az egyházi fejlesztési célokra szánt forrásokat, valamint a hazai nemzetiségek jövő évi támogatásait a kormány költségvetési javaslatán belüli átcsoportosítások eredményeként.
A Károli Gáspár Református Egyetem Ráday Felsőoktatási Diákotthona újjáépítésére, valamint a tűzkárt szenvedett kollégiummal egy épületegyüttest képező Dunamelléki Református Egyházkerület székházának felújítására együttesen 3261,4 millió forint plusz jut a költségvetési módosítások értelmében.
Forrás: MTI
Fotó: Füle Tamás
