Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A szószék üzenete

Aki Nyíregyháza felől érkezik, egy kanyar után megpillantja Nyírtura házait, figyelmét azonnal az út mértani közepén magasodó templomtorony vonja magára. Ez a templom már messziről tájékoztatja az utazót, hogy megérkezett. Aki éjszaka jár erre, az úgy érzékeli, mintha a megvilágított torony fáklyaként törne fel, hogy az ég felé irányítsa figyelmünket.

E csodálatos ősi templom nemcsak egyszerű külső megjelenésében, hanem belső szépségében is páratlan. Országos hírű a templom gótikus kapuzata, megkapó a nemrég felújított gyönyörű templombelső, de a szószék fölötti felirat is mély gondolatébresztő üzenetet tartalmaz.
Igazi, mély hitre mutat ez a vallomás, olyan ember írhatta, aki személyesen ismerte az Urat!

Ez hely,
szent Óltárul tétetett teneked Üram.
Fényjen innen égő szövétneked!"


Ez hely:

Egy helyet sokféleképen lehet meghatározni: földrajzi értelemben, helyrajzi szám, utcanév, házszám alapján: De itt másról van szó: Ez a hely arról beszél, hogy az élő Istennek van szentelve! Radnótival szólva: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent....- A nyírturai hívő embereknek mindent jelent, és nekem is amióta tudom, hogy ide rendelt az Isten!
Szent Oltárul tétetett:
Az oltár mindig az áldozat helyét jelenti, ahol Isten van jelen, ahol Ő kijelenti az őszinte bűnbánó embernek, hogy:"megbocsátattak a te bűneid!- Ez a templom egy olyan "Oltár-, mely ősidők óta hirdeti, az Úr Jézusnak értünk bűnösökért, a Golgotán bemutatott egyszeri és tökéletes áldozatát.

Teneked Uram:

Itt nemcsak a hideg kövek hirdették évszázadokon át az Isten dicsőségét, hanem az emberi szívek is. Az e helyre telepedett, bibliai igazságokhoz ragaszkodó, a reformált tiszta hitet elfogadó gyülekezet, itt dicsérte Istent. Csak azok tudnak így vallani, akik személyesen ismerik az Istent, és "Uram"-nak szólítják! Istennek a szívből készült oltárok a legkedvesebbek!

Fényjen innen, égő szövétneked:

Csak az Úr tudja, hogy eddig mennyire fénylett e helyről az ige világossága! Lehet, hogy volt idő, amikor éppen csak pislákolt a hit lángja, de mégis égve maradt! Ebben is csak az Isten jóságát és irgalmát fedezhetjük fel, Aki a: -A pislogó gyertyabelet nem oltja ki.- Ézsaiás 42,3

Most rajtunk a sor, most nekünk kell megmutatnunk, hogy tudunk-e világítani, tudjuk-e hitelesen hirdetni a feltámadott Jézus Krisztust!
Adjunk hálát az Istennek, hitvalló őseinkért, a templomépítők hitéért, mindazokért, akiknek emberileg köszönhetjük, hogy ma is él a mi Istenünk Református Keresztyén Anyaszentegyháza Nyírturán, és a XXI. sz.-ban is világítani szeretne!


2000. november 04.
Trencsényi László

lelkipásztor

Kapcsolódó linkek:

Egy lelkész bizonyságtétele/Trencsényi László/ http://www.parokia.hu/lap/egy-lelkesz-bizonysagtetele/cikk/mutat/bemutatkozas/

Életforrás Ifjúsági Kör: http://www.parokia.hu/lap/eletforras-ifjusagi-kor/cikk/mutat/bemutatkozas/

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 245613

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...