Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hogyan tanultátok a Krisztust?

"Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust,
ha ugyan megismertétek Őt
és Őbenne megtaníttattatok úgy,
amint az igazság a Krisztusban."

(Efezus 4,20)

 

TELJES ODASZÁNÁS

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim,
hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket
élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;
és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával,
hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Róma 12, 1-2

EBBEN AZ IGÉBEN IS MEGLÁTHATJUK ISTENÜNK SZERETETÉT, AKI GYERMEKEIT ÖNVIZSGÁLATRA KÉSZTETI!
Most is azt látjuk, hogy a Szentháromság Egy, Örök Isten törődik velünk, amikor azt kéri tőlünk ez igében, hogy szánjuk oda testünket élő szent áldozatul okos istentiszteletként.
Az okos istentisztelet: Szt. Benedek szerint okos istenszolgálatot jelent.

Először egy életre szóló elkötelezettséget vár tőlünk a mi Urunk: SZÁNJÁTOK ODA TESTETEKET!
Első kérdésünk ez lehet:

· Hogyan tiszteltem, hogyan szolgáltam én eddig Istent?

• Megtörtént-e teljes odaszánás, odaáldozás, vagy nem, vagy esetleg csak félig-meddig?
De kik azok, akiktől elvárható életüknek ez a teljes és tökéletes odaszánása, Istennek kedves élő, szent, áldozatul?
Csak azok, akiknek az életében megtörtént a csodálatos változás.
Akik megismerték Jézus Krisztust és követik, mert szeretik Őt, mivel tanítványai lettek.
Akik Isten gyermekei: megtért újjászületett, kegyelmet nyert emberek.
Jézusért szánjuk tehát oda magunkat teljesen, mert Ő odaszánta életét értünk a kereszten, ezért nekünk is kell Őt becsülnünk annyira, hogy ezt mi is megtegyük.
Minket az Úr most erre bíztat, sürget, sőt sarkall, ösztönöz, bátorít, mert Ő szereti az övéit, ezért ez igében is irányít, és vezet is minket, mert Ő igazán tudja, hogy ez örökéletkérdés!
Másodszor, mint szeretett gyermekeit int és figyelmeztet is!

NE IGAZODJATOK! NE IDOMULJATOK! NE SZABJÁTOK MAGATOKAT -E VILÁGHOZ!
Ez ige alapján alkalmat kínál, most arra, hogy átgondolhassuk e téren is életünket!
Mihez, kihez igazodtam, idomultam eddig? Mihez szabtam eddigi életemet?
Tudjuk, hogy az ördög nagyon jól tud idomítani, és kitűnő szabásmintákat tud készíteni.
Nagyon szimpatikus kínálataival minket is megpróbált letéríteni a keskeny útról.
Ezért, kérhetjük a mi Urunkat, hogy bocsásson meg nekünk:
• Amikor hagytuk, hogy ez a sikerorientált világ minket is magával ragadjon és Tőle elszakítson.
• Amikor a bűnös világhoz idomulva engedtük, hogy a kapzsiság, az irigység, a harag, és a gyűlölet minket is megfertőzzön!
• Amikor nem Isten igéjéhez igazodtunk és engedetlenségünk által, mi is betévedtünk a mértéktelenség mocsarába, a bűnös kívánságok útvesztőibe.
• Bocsásson meg nekünk, ha sokszor fontosabb volt számunkra az evilági szórakozás, a munka, a család, az egészség, vagy bármi és bárki más, mint az Ő szent akarata!

Harmadszor azt kéri ma tőlünk az Úr, hogy változzatok, ÚJULJATOK MEG!

· Ismerjük az igét: „Ahol nincs kijelentés, ott elvadul a nép!"

• Tudjuk, hogy az a gyülekezet, ahol nincs lelki megújulás, ott elsorvad a missziós lendület!

Tanúi vagyunk, naponta látjuk, szomorúan tapasztaljuk, hogy ahonnan Istent kizárják hová fajulhatnak dolgok.
• Belátható, hogy Nélküle nincs megújulás sem egyházi, sem társadalmi vonalon: csak romlás, és pusztulás, legyen az egyéni, családi, társadalmi, erkölcsi, politikai, vagy kulturális szinten.
• Be kell látnom, hogy Nélküle hitéletemben sincs megújulás, csak szánalmas próbálkozás, meddő erőlködés, belefáradás, meglankadás és kudarcok sorozata!
Uram, ments meg engem, és ne engedj hitéletem: langyossá válni, elmocsarasodni!

Uram, add, hogy megújuljak, kérlek Lelked által újíts meg!
KÖSZÖNÖM, HOGY SZERETSZ, HOGY MÉG ÉLEK, HOGY A TIED LEHETEK!
Nem szeretném elveszíteni a drága hitnek frissességét, elevenségét, üdeségét, az első szeretet tüzét!
Uram, Neked szentelem hátralévő életem!
• Itt van a szívem: foglald el a téged megillető helyet, és teljesen legyen tied ezután!
• Itt van a kezem: legyen tied, mozdulni érted, használd kezemet segítésre, símogatásra!
• Itt van a lábam: legyen a tied, menni oda ahova Te akarod, vinni a drága hírt az embereknek!
• Itt van a szemem: segíts másokat észrevenni, könyörülni, hogy ne legyek vak mások szenvedése láttán!
• Itt van a szám, a nyelvem: segíts rólad tisztán szólni, téged imádni,mert ez az egyetlen értelmes, amit szólhatok!
Testvérek, ezután már nem lehet más célunk, mint Istennek odaszánt élettel, azt keresni, kutatni és megélni, ami Istennek kedves, ami jó, ami neki tetsző, ami tökéletes! Istenünk Szentlelke adjon hozzá erőt mindannyiunknak!

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 51, összesen: 245541

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...