...sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Apostolok cselekedetei 20,24
„A szolgálat maratoni futás. Nem az elindulás számít, hanem a célba érés."
Rick Warren
Az MI kapcsán felmerülő minden emberi törtetésre, bizonytalanságra és félelemre az az evangélium válasza, hogy Jézus Krisztus valódi szeretettel és megváltó erővel fordul hozzánk – vallja új könyvében Békefi Bálint.
Békési Sándor recenziója az éppen ma száz esztendeje született Vályi Nagy Ervin Az egyház dialogikus lényege című, nemrégiben megjelent doktori értekezéséről.
Itt az ideje, hogy tisztába kerüljünk a protestáns politikai gondolkodás alapvetéseivel – hangzott el a „Szabadság, hatalom, lelkiismeret” című könyv bemutatóján.
Irodalmi, egyházi és történelmi szempontból is foglalkozik a rendszerváltás témakörével az idei Harkányi Szabadegyetem. A novemberi előadás-sorozaton gazdag kulturális program is várja az érdeklődőket. Horváth Andrea lelkipásztorral beszélgettünk.
Mennyiben érvényesül Kálvin egyházkormányzásra vonatkozó igénye a valóságban, napjaink református egyházi gyakorlatában? Erre a kérdésre keresi a választ dr. Fazakas Sándor tanulmánya.
„Ha egy teológus Krisztuson keresztül lát rá a világra, akkor sok mindent másképpen értékel” – hangzott el a Ráday Ház történetét és megújulását bemutató kötet könyvbemutatóján.
A Ráday-napok pénteki ifjúsági napjára a református középiskolákban tanuló fiatalokat, a délutáni IfiTalira pedig a gyülekezeti ifjúsági csoportokat várják.
A „Biblia – Szentírás – Élő Ige: tekintélye és értelmezési lehetőségei” című csütörtöki tanulmányi napra a teológia iránt érdeklődő lelkipásztorokat és nem lelkipásztorokat várják. Regisztrációs határidő: szeptember 20., péntek.
Akár többnapos őszi osztálykirándulásoknak, gyülekezeti hétvégéknek is kiváló úticélja lehet Kákics, ahol néprajzi kiállítás és kerékpárokkal felszerelt, korszerű ifjúsági szállás várja az érdeklődőket.
Újabb városban: a Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegyei Fehérgyarmaton indult el az Európa Rádió adása hétfőn. A református értékadó a 99,5 MHz-en várja a környéken élő, szakmai igényességgel készülő műsorok iránt elkötelezett hallgatókat.
A XVIII. Ars Sacra fesztiválon közel 400 kiállítás, koncert, szakrális séta és beszélgetés várja az érdeklődőket – ezek közül ajánlunk néhány dunamelléki református vonatkozású programot.