Bizarrnak hangozhat, de igaz: Szigetszentmiklóson a rendőrség épületéből református templomot építettek, ráadásul az egykori munkásőr-lakótelep közepén virágzik a gyülekezet. Míg számos helyen arról panaszkodnak, hogy egyre üresebbek a templomok, addig a Szigetszentmiklós-Újvárosi református közösség már majdhogynem kinőtte a közelmúltban felszentelt templomát. Mi lehet a titka? Tényleg a szabadult alkoholisták segítettek? – erről is kérdeztük Harmathy András református lelkipásztort.
Intenzív összművészeti képzés olyan táborban, ahol lelkileg is megerősödhetnek a résztvevők – ez a Sófár református dicsőítő iskola, amelynek központi gondolata idén az érték. A szervezők június 20. szombatig várják az érdeklődők jelentkezését.
Az első forduló feladata a megújuló energiaforrások különböző felhasználási módjairól gondolkodtat el. A diákoknak számba kell venniük a megújuló energiaforrások fajtáit és rangsorolni, hogy mely felhasználási módjuk a legkevésbé és jobban környezetterhelő.
A versenyfelhívás itt olvasható.
Az ember arra tud időt szakítani, amire akar – tartja Szulák Andrea. A színművész, énekes arról beszélt a Parókia portál mikrofonja előtt a Szeretethídon, hogy vannak, akik őrültnek tartják a jótékonykodókat, számára azonban rangot jelent, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes napján segíthet. Mindent, amit adunk, kamatostul visszakapjuk – fogalmazott a művész.
Szeretsz énekelni? Nem idegenek tőled a billentyűk? Szeretnél karvezetést tanulni? Gyere közénk, hogy te is kántor lehess! Várnak a Dunamelléki Kántorképző tanárai és hallgatói július 12. és augusztus 1. között Budapesten!
A szent ügyekben elfogult volt, de semmiképpen nem lehet kétségbe vonni azt, hogy mindent az ébredésre tett fel és mindent odaadott ezért. Azon ritka kivételek közé tartozik, aki életének hosszabb szakaszában hihetetlen hátratételeket szenvedett el egy panaszszó nélkül. Ebben látom az ő nagyságát – mondta Szikszai Béniről, az ébredés egyik ikonikus alakjáról Nagy Péter református lelkipásztor. Szikszai Béni könyvét, melynek címe Ahogy én láttam - Feljegyzések a 20. századi magyar ébredéstörténetről június 4-én mutatták be a budapesti Ráday Könyvtárban.
„Ha van egy jó egy ötleted, amellyel szebbé és jobbá teheted a környezetedet, ennek megvalósításához lelkes barátokat is találsz, kész vagy összemérni és bővíteni a tudásodat, ráadásul szeretsz világot látni, akkor itt az alkalom, hogy jelentkezz" – áll a középiskolás fiataloknak meghirdetett országos teremtésvédelmi verseny felhívásában. Osztálytársak, gyülekezeti ifjúsági csoportok, baráti körök vagy egyéni indulók is nevezhetnek még a kutatómunkát és kreativitást egyaránt igénylő vetélkedőre, amelynek első fordulója június 4-én, csütörtökön veszi kezdetét.
Öreg embernek nem való a május – szokta mondogatni gerincével bajlódó barátom - kezdte köszöntőjét a pátrohai református lelkipásztor 2015. május 28-án, csütörtökön a dombrádi Tisza-parton összegyűlt százharminc fős kis csapatnak. Ragyogó napsütés várta a Pátrohai „Cédrus" Idősek Klubja vendégszeretetét élvező kisvarsányi és tornyospálcai gyülekezetek „fiatal" időseit közös majálisra.
De hiszen akkor mi unokatestvérek vagyunk! – ugrott fel egy asszony a szélső padsorból, miután a bemutatkozáskor egy középkorú szakállas férfi a szüleiről mesélt a terem túloldalán. A két ember korábban még soha nem látta egymást, bár tudtak a másik létezéséről. Mindez a Református Zenei Fesztivál egyik rendezvényén, az országos papgyerek-találkozón történt. Számos megható találkozás tanúi lehettek, akik ellátogattak május utolsó hétvégéjén a budapesti Bakáts térre és környékére, ahol nemcsak a minőségi zene, a kultúra, a közös éneklés, hanem az összetartozás, a „magyarnak lenni jó” semmivel sem összehasonlítható érzése is megérinthette a résztvevőket.
Emlékkövet állítunk, de meggyőződésem, hogy ez az emlékkő, amiely egy hajdan itt álló egyszerű kis hajléknak hirdeti emlékét, egy megépítendő új templom alapköve is egyben – mondta Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Budapest-Baross téri református gyülekezet ünnepi istentiszteletén május 31-én, vasárnap délután.
„Ennek a fesztiválnak – most már tizenkét esztendeje – az az elhívása, hogy elgondolkozzunk azon, tudjuk-e vállalni hitünket" – mondta Böszörményi Gergely főszervező a Református Zenei Fesztivál megnyitóján. Péntektől vasárnapig számos zenei, kulturális és hitéleti programmal várják a látogatókat Ferencvárosban a reformátusok.
Egy önző világban, ahol mindent pénzben mérnek az a pici, amit másokért teszünk, nagyon fontos lehet – vallja Steinbach József püspök, a Szeretethíd egyházi fővédnöke. Hetedik alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Május utolsó hétvégéjén több mint 16 ezer önkéntes tevékenykedik a Szeretethídon, hogy segítsen a közelében élőknek. A hétvégi rendezvényhez számos művész is csatlakozott, többek között Szinetár Dóra és Szulák Andrea színművész, valamint Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas előadóművész.
Pünkösd másodnapján negyedik alkalommal szerveztük meg a Kisvarsányi Református Egyházközség családi napját. Ebben az esztendőben a Pátrohai Református Egyházközséggel közösen ünnepeltük rendhagyó módon a Szentlélek kitöltésének, valamint az egyház világra jöttének ünnepét.
Péntek délután veszi kezdetét a 12. Református Zenei Fesztivál Budapest belvárosában, a Ráday utcán és környékén. A háromnapos rendezvény nyolc helyszínén több száz énekes, művész és kórus ad elő. Böszörményi Gergely Magyar Örökség Díjas főszervező azt hangsúlyozta a Parókia portálnak adott interjúban, hogy különleges világi helyszíneken terjesztik az evangéliumot, ami szokatlan az emberek számára.
Kárpát-medencei református ifjúsági központ épül Budapest belvárosában. Az épületkomplexumban számos ifjúsági szervezet, valamint kollégium is helyet kap – számolt be a Parókia portálnak Bogárdi Szabó István püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület május 27-i tanácsülése után.
Az egészségügyben dolgozók kitartó, áldásos munkájáért szeretnénk országosan hálát adni és megújuló naponkénti erőt kérni június 28-án, vasárnap (a Semmelweis Napot megelőző vasárnap) a vasárnapi istentiszteletek alkalmával - a gyülekezetekben és a kórházakban.
Rendhagyó módon ünnepelték a tanév végét a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara budapesti tagozatának tanítóképzős és óvodapedagógus hallgatói. A Hittudományi Karral együttműködve adtak jótékonysági koncertet a kárpátaljai magyar családok megsegítésére. Több mint százezer forint gyűlt össze.