Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte. A kezdeményezés része annak az előkészületnek, amelynek eredményeként a protestáns világ a reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepli 2017-ben - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök.
Halász Béla, Hertelendyfalva református lelkésze kapta a legtöbb szavazatot a délvidéki református püspökválasztáson. A döntés nem jogerős. Bácsfeketehegyen hosszas várakozás előzte meg a szavazatszámlálást. A voksolás eredményhirdetéséről a sajtót kizárták.
Szombaton kiderül, ki lesz a délvidéki reformátusság új lelkészi vezetője. A választási folyamatot még a Szerbiai Református Keresztyén Egyház november 10-én Bácsfeketehegyen tartott zsinata indította el. Ugyanitt bontják fel a szavazatokat magukban foglaló borítékokat január 12-én.
Énekes hétvégét és kórusvezetési kurzust tart február első napjaiban Szabó Szabolcs, a Komlói Pedagógus Kamarakórus, a Gagliarda Kamarakórus és a Pécsi Leőwey Klára Női Kar karnagya, valamint a Baranyai Református Egyházmegye gondnoka a Károli Gáspár Református Egyetemen. A kurzusra egyházi és világi énekkarok karnagyait, karvezetést tanulókat, kórustagokat, énekelni szeretőket és más érdeklődőket várnak.
A II. világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája a 2. Honvéd Hadsereg pusztulása volt a Don-kanyarban. Voronyezs térségében 40 ezer magyar katona halt meg, és további 70 ezer került fogságba, közülük szintén tízezrek pusztultak el. Elhunyt honfitársainkról emlékezünk a hétvégén. Szombaton este 6 órától vasárnap hajnal háromig virrasztás lesz a hősökért.
A népszámlálás református vonatkozásait vizsgálta Riskó János egy tanulmányban. A református lelkipásztor több előadást is tartott országszerte a 2011 őszi népszámlálás az egyházakat érintő részéről. Mondandóját legtöbbször úgy kezdte, hogy van egy jó híre és egy rossz.
A lapszám címoldalán Bereczki András Haldokló szentségek című írása olvasható. A Harangszó vezércikkét ezúttal Csűry István jegyzi, Keresztelő János önzetlensége címmel.
Előkerült az a fénykép, amely a nemzet és az egyház életében is a legszebb pillanatok egyikének állít emléket. A Magyar Távirati Iroda fotóriportere 1956. október 23-án kapta lencsevégre a budapesti teológia diákjait a felvonuló tömegben.
Sem az országnak, sem az egyháznak nem volt könnyű éve 2012 – mondta a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a január 7-ei lelkészértekezleten Budapesten. Szabó István szerint bár sok területen erős növekedés mutatkozott, a másutt tapasztalt romlás miatt az összkép pangást mutat.
Több mint egy nyári fesztivál; igényes kulturális és szórakozási lehetőség, de olyan lelki töltettel bír, amilyet más rendezvényeken nem találhatnak a fiatalok. Idén ismét lesz Csillagpont, ahová még mindig várják kiscsoportvezetők, rendezők és regisztrációs asszisztensek jelentkezését.
Ha szemtől szemben állhatnánk Vele és szólhatnánk Hozzá, talán Neki is azt mondanánk: ne pazarold az emberekre a szereteted, a türelmed, a jóságod, mert nem érdemlik meg. De az Isten nem hallgatna ránk, mert feltartóztathatatlanul szeret.
Hittanoktatói végzettség nélkül is részt vállalhatnak a gyülekezeti gyermekszolgálatban, akik elvégzik a dunamelléki egyházkerületben meghirdetett alapfokú képzést.
Magyarország kormányának tapasztalnia kell, hogy sok döntését Európa többi részén nem veszik jó néven. Az országot egyházügyi törvénye miatt – ami 2012 elején lépett érvénybe – bepanaszolták az Emberi Jogok Európai Bíróságánál Strasbourgban. A vita az országban sem csitult – írja egy nyugat-európai egyházi lap.
Boldog új évet kívánok - olyan emberi ez a megkopott mondás, hiszen vágyainkat és szeretetünket vagy legalábbis együttérzésünket egyszerre készek vagyunk kifejezni vele bárkinek. Igaz, egy éven át szünet nélkül még boldognak lenni sem lehet...
Ezekben a percekben talán már egyre többen ropogó petárdákkal, durranó pezsgőkkel, harsogó papírtrombitákkal búcsúztatják az évet. Nyilván nem az idő múlását ünneplik – hiszen ki örül annak? – inkább felejteni próbálnak, szeretnének önfeledten túllépni azokon a történéseken, amelyek kellemetlenek voltak, illetve amelyeket már úgysem hozhatnak vissza. Amolyan kollektív búfelejtő ez, esetleg egyfajta elégtétel.