Egyetlen pillanat is magába sűríthet egy egész emberéletet. Ugye, ismerős? Baán Katalin fotói mintha egyszerre őriznék a múlt és a jelen meghatározó pillanatait. E két idősík finom súrlódása megbékélést hozhat a huszonkét zsoltár egy-egy darabjának szemlélése közben. Ez a megbékélés azonban egyetlen perspektívából lehetséges: az örökkévalóság felől nézve.
Vajon másképp tolja arrébb az ágyat egy szeretetotthonban nagytakarítás alkalmával az evangélikus hívő, mint a katolikus? Másként rázza fel a beteg párnáját egy református önkéntes, mint egy ortodox keresztény?
Jótékonysági koncertet tartanak a Tinirehab javára a Kálvin téri református gyülekezetben február 16-án, szombaton. A koncerten fellép: Pintér Béla dalszerző-énekes, a bevételből a drogrehabilitáción részt vevő kamaszok számára tan- és sporteszközöket, valamint nyári táborokat finanszíroznának.
Hogyan hasznosítsuk a termőföldeket? Mennyire engedhetünk teret a mesterséges intelligencia térhódításának? Melyek a jövő energiaforrásai? A tévhitek eloszlatása és a felelősségteljes szakmai munka elősegítése is célja a II. Budapesti Református Mérnöktalálkozónak.
Nincs a világnak olyan liturgikus jelenetet ábrázoló műalkotása, amely ennyire személyesen elmélyült, ennyire hitelesen reális és ennyire teológiailag helyes megfogalmazása lenne az eucharisztiának.
A közelgő országgyűlési választásokról, a nagy összegű állami támogatásról és a lelkészek politizálásáról is beszélt Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke a református egyház hivatalos honlapján megjelent interjújában.
Szeretettel hívjuk a pasaréti református gyülekezetbe szeretetvendégséggel egybekötött hálaadó istentiszteletre, ahol a gyülekezet 80 éves múltjáról emlékezünk meg.
Politikusokat, üzletembereket, felsővezetőket szólítottak meg az evangéliummal, miközben arra törekedtek, vállalkozásaik sikerre vitele közben ők maguk nehogy kárt valljanak lelkükben. Éppen negyedszázada, hogy megalakult a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága, azaz a KEVE Társaság.