A munkahelyén tanult meg magyarul a beregszászi rádió ukrán nyelvű hírszerkesztője, Kis Viktória. Milyen nyelven álmodik? Milyen hírt olvasni egy háborúban? Melyik magyar szavunkat nehéz kiejtenie? És miért kereszteltette reformátusnak a gyerekeit?
A Magyarországi Református Presbiteri Szövetség ötvenhat tagja személyes tanúságtétellel vallotta meg, hogyan lett számára Isten Igéje valóban élő és ható.
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2025. február 22-ig meghosszabbították a budapesti Bibliamúzeum Egeknek egei – A gondolat festett terei. Gyarmathy Tihamér alkotásai c. időszaki kiállítását, ahol február 15-én, szombaton 11 órakor garantált tárlatvezetést tartanak.
A kegyelem teológiai és jogi természetéről, önvizsgálatról és a korábbi válságok kezeléséről, a hatalom természetéről, és egyházunk megújulásának mikéntjeiről is szó esett a Református Megújulás Konferencián.
A Kecskeméti Református Egyházközség két intézménye egymás mellé költözött, ennek köszönhetően a bölcsődések és a nyugdíjasok egymásra találtak. Videó.
A testület szeretettel, nyitottsággal, a teológiai párbeszédre való készséggel fogadta el a január végi Református Megújulás Konferencia fővédnökségét. Fontosnak tartottuk, hogy meghagyjuk a szervezők szabadságát az előadók és a témák kiválasztásában.
Interjú Bandor Zoltán jogász és szociálpedagógia szakos hallgatóval a cigány fiatalok felsőoktatási életútjáról, a hátrányok leküzdéséről és a hídszerepről.
Nem mintalelkész, tapasztalatával mégis segíthet elsősorban a leendő női lelkészeknek – vallja Harmathy Ágota. A budapesti teológia női spirituálisával hiányzó szülői mintákról, bizalomépítésről és a közös sütögetésben rejlő lehetőségről is beszélgettünk.
A lelkészek és a gyülekezetek új lendületet, segítséget kaphatnak abban, hogy merjenek nyári táborokat szervezni, vagy ha már belefáradtak, új lendületet kapjanak. Ha kifogytak az ötletekből, akkor inspirálódjanak.