Ábrahámról, Dávidról és Jézusról – arabul Íszáról – nemcsak a Biblia, hanem a Korán is ír. Ezt tudva vajon mit tehet egy magyar mérnök a pakisztáni muszlimokért, és mit a keresztyénekért?
Korábban sokszor hallhattuk a kétkedő kérdést: szabad-e osztályozni hittan órán? Azoknak, akik nem kaptak kielégítő választ a kérdésre, bizonyára még nagyobb kétségként vetődik fel: szükséges-e hittanversenyt rendezni...
Bátorítás a közéleti szerepvállalásra, a hívő fiatalok felkészítése politikai, illetve a közösségvezetői hivatásra – így összegezte a Ravasz László – Ordass Lajos Közéleti Kollégium célját a kollégium egyik főszervezője.
„Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be az megtartatik, az bejár és kijár, és legelőt talál.” (Jn 10,9) Ezzel az igével hívtuk a Nagykőrösi Református Egyházközség megújult templomába azokat, akik osztozni kívántak a hálaadásban.
Praktikum, változatosság, esztétika, új vagy elhasznált bútorok, bővülő család. Ezek a leggyakoribb szempontok, amelyek alapján újra és újra átgondoljuk, jól van-e berendezve otthonunk. Egy honlapnál sincs ez másképp.
A régi fénykép repróján az '50-es évek jellegzetes ruhadarabjait viselő emberek, micisapkás és fejkendős gyerekek, nők és férfiak állnak Petőfi nemzeti zászlókkal teletűzdelt szobrának talapzatán, és figyelik a közöttük álló fiatalembert, aki egy papírról olvas fel épp valamit.
Itthonról turistaútnak tűnhet, ám akik vállalkoznak rá, a sziget másik oldalát is látják. Az OM misszionáriusai azokhoz indulnak, akik nem kerültek rá a képeslapokra.
Ritka leletre bukkantak a romániai Szatmár Megyei Múzeum restaurátorai: a tasnádi református templomban őrzött faláda rejtett fiókjában 50 darab kagylóhéjat találtak, amelyek közepén egy-egy aranycsepp van.
Ahol a törvény elítél, ott Isten felment – vallja a református börtönmisszió vezetője, és hozzáteszi azt is, hogy a bűnöst szeretni kell. De hogyan lehet szeretni Anders Breiviket, a norvég tömeggyilkost?
Szabó Imréné Szabó Éva református lelkipásztor életének 88. évében hazatért teremtő Urához. Búcsúztatása október 28-án, pénteken 13 órakor lesz a sárbogárdi református templomban, majd a Huszár temetőben.
Az energiatakarékos üzemeltetésű, teljes mértékben akadálymentesített épületben speciális mozgásfejlesztő eszközökkel felszerelt tornaszobát és fejlesztő helyiséget is kialakítottak.
Vasárnap este lezárult a múlt csütörtökön útjára indított országos önkéntes akció. A csaknem 9000 fiatal önkéntes részvételével megrendezett eseményen közel 140 településen 350 önkéntes feladat valósult meg.