Nyolc egyház, köztük a négy történelmi egyház, felekezet vezetői tiltakoznak a Magyar Televízió költségvetési elvonásai miatt, mert értesüléseik szerint ez a lépés veszélyezteti az MTV közszolgálati feladatvállalását, nem teszi lehetővé újabb vallási műsorok készítését.
"Csak nem Kálvin? - Nem csak Kálvin!"Közeledik a bejgli időszaka és sokak számára ismerős lehet az érzés, hogy a sokadik tálca sütemény már nem nyújt annyi élvezetet, mint az első, sőt...
Debrecen - Mintegy száz alkotó és gyűjtő, csaknem 130 felajánlott műalkotását fogják elárverezni december 6-án, 16 órától a hetedik Debreceni Jótékonysági Aukción.
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinata felkérte elnökségét, levélben kérjen engedélyt az illetékesektől a közelmúlt feltárásához szükséges iratok másolatainak kikérésére, hogy szakértőik kutathassák az egyházi közelmúltat.
"Az áldozatokért érzett fájdalom össze kell, hogy kössön minket, ha kölcsönösen tiszteletben tartjuk azokat". A felhívás címzetteit arra kérte, hogy "sem szóban, sem cselekedetben ne sértsék meg az áldozatok emlékét".