A háborúknál és a népirtásnál kevés szörnyűbb dolog van a világon. A szenvedés univerzális tapasztalat, ahogy az is, hogy minden tragédiára reagálni kell valahogy. Ezt az állapotot próbálja feldolgozni Gárdos Péter Hajnali láz című filmjében.
A Németajkú Református Gyülekezetben magyar nyelvű, ökumenikus bibliodrámacsoport indul 2018 őszén. Van még három szabad hely, lehet továbbra is jelentkezni!
Szükség van egyházra, minden hibájával együtt, hiszen Krisztus értünk, emberekért alapította meg. Ezt a svábhegyi reformátusok is vallják, akik hosszú éveket vártak arra, hogy lelkészüket beiktassák. Templomuk, parókiájuk „hegyen épült várként” védi és várja a környéken élőket.
Kritikusan látja az egyházat, mert nagyon félti azt. Az egyházmegyét családnak szeretné látni, szerinte a rendszerváltás előtt megsérült bizalom csak így tud gyógyulni a lelkészeknél. Falakat próbál lebontani a gyülekezetek között, miközben nagy mélységeket és magasságokat lát megyéjében.
Ha emberséget gyakorolunk, akkor esély nyílik arra, hogy megértsük azokat a keresztényeket, akik más felekezetekhez tartoznak. Ha meg tudjuk hallgatni egymást, talán az is kiderülhet, sokkal több minden köt össze minket, mint gondolnánk.
Beszélgetőtársak: Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének professor emeritusa és Lázár Kovács Ákos médiakutató, a PPKE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet intézetvezető docense. Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus.