Az ökumenikus imahét üzenete, hogy egyenrangú partnerekként beszélgessünk egymással. Steinbach József református püspök a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahét ünnepi országos nyitó istentiszteletén úgy fogalmazott: az igazi párbeszéd az, amikor az egyik ember figyel a másikra, s az eredményes párbeszéd alapja az, hogy "gyorsnak kell lenni a hallásra".
Megbotránkozik és kesereg a társadalom, ha arról érkezik hír, hogy nyereségvágyból gyilkoltak meg valakit. Zúgolódás támad azonban akkor is, ha kötelező hit- és erkölcstan bevezetéséről beszélnek az iskolákban. A kritikusok azt nehezményezik, hogy felesleges „ilyesmit" rákényszeríteni az egyébként is túlterhelt gyerekekre. Pedig a társadalom etikai normái és a börtönök zsúfoltsága között szoros összefüggés mutatkozik.
„A keresztény tanítványság ösvénye azt jelenti, hogy az igazságosságnak, az irgalmasságnak és az alázatnak az útján járunk." Az imahét idei témáját az indiai keresztyén fiatalok dolgozták ki.
A kereszténység olyan, mint a foci. Széthúzással nem megyünk sokra, együttműködéssel viszont igen. Aki ugyanis más felekezethez tartozik, nem vetélytárs, hanem csapattag.
- Úgy vagyunk, mint a csónak a folyóparton: ha ki van kötve, hiába hullámzik a víz, nem sodorja el. A hitvallás identitást ad az egyénnek és a közösségnek is - fogalmazott a teológiai professzor, akivel arról is beszélgettünk, ki előtt kell megvallani a hitet, továbbá mi hasznunk származott a hitvallásainkból.
Idén május 24-25. között ötödik alkalommal rendezik meg a mintegy tizenegyezer főt megmozgató önkéntes akciót, a Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napokat. Ehhez a munkához keresnek a főszervezők mellé helyi segítőket, egyházmegyei koordinátorokat a következő egyházmegyékbe: bács-kiskunsági, vértesaljai, pápai, borsod-gömör, csongrádi, bihari; valamint Budapestre.
Elhelyezték a dunamelléki egyházkerület püspöki hivatalában azt a falikárpitot, amelyet a drávaiványi református templom festett kazettás mennyezete ihletett. - A világon nincs még egy ilyen nép, amelyiknek ebben a műfajban ennyi emléke lenne - mondta az alkotó, aki személyesen adta át ajándékát az egyházkerület püspökének.
Várhatóan a román legfelső bíróságra kerül át a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete ügyében indított per, miután az egyik vádlott parlamenti képviselő lett - ezt maga az érintett, Markó Attila közölte kedden az MTI-vel, aki a decemberi romániai parlamenti választásokon nyert törvényhozói mandátumot.
Milyen lehetőséget kapnak a református gyülekezetekben a fogyatékkal élők? – erre keresnek jó példákat a református egyházban. Pályázatot hirdet a református szeretetszolgálat „Jól működő gyakorlatok, megvalósult projektek gyülekezetek akadálymentesítésében" címmel. A beadási határidő: január 25., péntek.
Gyerekkorában vadászkürtön játszott, élvezte, hogy egy szólam lehet az ötvenből. A református zenei fesztiváloknak azonban vezérszólama lett, tevékenységéért Magyar Örökség Díjjal jutalmazták Böszörményi Gergelyt. Vadászkürt, bozótvágókés, közveszélyes munkakerülés, lemezkiadás, teltházas koncertek – ezek is szóba kerültek a fesztiváligazgatóval készült interjún.
Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte. A kezdeményezés része annak az előkészületnek, amelynek eredményeként a protestáns világ a reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepli 2017-ben - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök.
Halász Béla, Hertelendyfalva református lelkésze kapta a legtöbb szavazatot a délvidéki református püspökválasztáson. A döntés nem jogerős. Bácsfeketehegyen hosszas várakozás előzte meg a szavazatszámlálást. A voksolás eredményhirdetéséről a sajtót kizárták.
Az 1956/57-es tanév első szemeszterére mindig emlékezni fognak a budapesti teológia egykori hallgatói. Tanktámadásról, rejtőzködésről és egy tragédiával végződő mentési kísérletről is meséltek portálunknak a nyugalmazott lelkipásztorok.
Szombaton kiderül, ki lesz a délvidéki reformátusság új lelkészi vezetője. A választási folyamatot még a Szerbiai Református Keresztyén Egyház november 10-én Bácsfeketehegyen tartott zsinata indította el. Ugyanitt bontják fel a szavazatokat magukban foglaló borítékokat január 12-én.
Énekes hétvégét és kórusvezetési kurzust tart február első napjaiban Szabó Szabolcs, a Komlói Pedagógus Kamarakórus, a Gagliarda Kamarakórus és a Pécsi Leőwey Klára Női Kar karnagya, valamint a Baranyai Református Egyházmegye gondnoka a Károli Gáspár Református Egyetemen. A kurzusra egyházi és világi énekkarok karnagyait, karvezetést tanulókat, kórustagokat, énekelni szeretőket és más érdeklődőket várnak.
A II. világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája a 2. Honvéd Hadsereg pusztulása volt a Don-kanyarban. Voronyezs térségében 40 ezer magyar katona halt meg, és további 70 ezer került fogságba, közülük szintén tízezrek pusztultak el. Elhunyt honfitársainkról emlékezünk a hétvégén. Szombaton este 6 órától vasárnap hajnal háromig virrasztás lesz a hősökért.
A népszámlálás református vonatkozásait vizsgálta Riskó János egy tanulmányban. A református lelkipásztor több előadást is tartott országszerte a 2011 őszi népszámlálás az egyházakat érintő részéről. Mondandóját legtöbbször úgy kezdte, hogy van egy jó híre és egy rossz.
A lapszám címoldalán Bereczki András Haldokló szentségek című írása olvasható. A Harangszó vezércikkét ezúttal Csűry István jegyzi, Keresztelő János önzetlensége címmel.