Jézus társaságához tartozni a legcsodálatosabb dolog a világon – mondta a dunamelléki püspök azon az istentiszteleten, ahol tizenegy lelkipásztort szenteltek fel a Nagyvárad téri református templomban november 8-án, csütörtökön Budapesten.
December 2-án hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencei imanap, melynek idei programját a Királyhágómelléki Nőszövetség készítette elő - derül ki Bogya Kis Mária címoldalon olvasható cikkéből. A lap vezércikkét ezúttal Fábián Tibor főszerkesztő jegyzi. Írásának címe: Minőségi különbség.
Magyarországon tavaly több mint 38 ezer gyermeket nem hagytak megszületni. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem a leggyakrabban emlegetett ok áll az abortuszok többségének hátterében.
Három egymással vitázó nézet kezd megszilárdulni az egyházban – mondta a dunamelléki püspök az egyházkerület november 8-ai közgyűlésén, Budapesten. Szabó István szerint ugyan mindhárom felfogás tartalmaz igazságokat, önmagában egyik sem állja meg a helyét.
Hospice ház alapkövetét rakták le a Pest megyei Majosházán. Az egészségügyi rendszer nehezen tud megbirkózni a már nem gyógyítható, de hosszú ideig szenvedő emberek ellátásával. A településen azt szeretnék, ha minél előbb megépülhetne a ház, amely 15 beteg fogadására lenne alkalmas és 15-20 ember foglalkoztatását is lehetővé tenné.
Talpraesett, magabiztos, szókimondó nőnek ismertem meg, aki úgy tűnt, mindig tudja és eléri, amit akar. Tartása egyenes, léptei határozottak, rövid haja némi keménységet kölcsönöz az arcának. Valaki azt mondta róla: olyan, mint a smirgli.
Nemcsak keresztyének, reformátusok is akarnak lenni abban a gyülekezetben, ahol a közelmúltban adtak hálát azért, hogy állnak már a lelkészlakás falai. Míg el nem készül saját istentiszteleti helyük, van olyan néni, aki a katolikus templom lépcsőjén ülve vesz részt az istentiszteleten.
Ha jobban boldogul kettő, mint egy, mennyivel jobban negyven! Fiatal felnőttek töltöttek együtt néhány napot, hogy közösen keressék a válaszokat a párkapcsolatokban előforduló kérdésekre, problémákra.
Csak akkor tudjuk saját magunkat adni, ha birtokoljuk önmagunkat - nyilatkozta portálunknak a világhírű keresztyén író. Philip Yancey szerint a művészek beleöntik magukat a műveikbe, de ahhoz, hogy ne elefántcsonttoronyban éljenek, ennél egy lépéssel tovább kell menniük.
A zsákutca végén állok. A motorháztető még meleg. Az autó orra kifelé néz a szűk járatból. Ujjaim lassan, óvatosan csúsztatják a zakóm zsebébe az indítókulcsot. A kéz a zsebben feledkezik, ő is megérkezett.
Vasárnap dél körül járt az idő. Sokat kellett várnia, míg kinyílt a nyikorgó kapuajtó, a gang bejárata. Húslevest és pörköltet vitt nokedlivel. Lassan fordult a zárban a kulcs. Amikor megpillantotta a Mamát, nem merte kifújni a szájába vett levegőt. „Benne van a halál" - gondolta. Másnap a Mama már nem nyitott ajtót senkinek.
Jelentősen csökkenthető vagy egyszerűsíthető az a közvetítő struktúra, ami kiépült Isten és ember közé, ez volt Luther Márton spirituális forradalmának egyik erőteljes vonatkozása. Kiiktatható az egyház Isten és ember közül? Erről is beszélgettünk Szabó István református püspökkel a reformáció napján.
Öt éve hunyt el Csiha Kálmán. Az Érmelléken született egyházvezető és igehirdető életműve előtt tiszteleg a lap Bogárdi Szabó István címoldalon közölt írásával, melynek egyik illusztrációja az 1990-ben történt püspöki eskütételt örökíti meg. A Harangszó vezércikkét ezúttal Eszenyeiné Széles Mária jegyzi. Írásának címe: Magunk reformációja.
Wittenbergben pillantottam meg. Jól kivehető módon egy márvány szószék egy darabkája, rajta nagyméretű Biblia, amelynek betűin egy kéz mutatóujja pihen.
Megerőszakoltak két fiatal, hívő lányt a közelmúltban. Egyikük feljelentést tett a rendőrségen, a másik lány hallgat. Gyülekezetük női önvédelmi kurzust hirdetett; olyan sok jelentkező volt, hogy két csoportot indítanak.
Mosolyogva állnak össze egy képre a most húszéves kórházlelkészi szolgálat lelkipásztor munkatársai a jubileum tiszteletére szervezett ünnepségen. Nemcsak ilyenkor, hanem a hétköznapokban is szorosan egymás mellett állnak az ország huszonnyolc pontján szolgálva, jelenlétükkel választ adva az élet, a betegség nagy kérdéseire.
A műfordításórán a református egyetem diákjai saját költeményeiket és prózáikat kapkodták elő a zsebeikből, ezért tanáruk úgy döntött, enged a szelíd nyomásnak, és meghirdette a kreatívírás-kurzust. Első felolvasásukon a fiatal alkotókkal és műveikkel egyaránt megismerkedhetett a publikum.